A vidéki eliteket (avagy elöljárókat, notabilitásokat, lídereket) a faluszociológiai szakirodalom a lokális társadalmaknak tekintett falvak és azok gazdasági-társadalmi környezete közötti közvetítő pozíciókban azonosítja. A egyes elitmodellek közötti különbségek részben abból fakadnak, hogy az elemzők a közvetítők befele vagy kifele irányuló kapcsolatait hangsúlyozzák, részben a külső környezet premodern, nemzeti vagy globális jellegéből fakadóan.
A közvetítő funkcióra épülő egyik közismert elitmodell Mendras nevéhez űződik (1982), aki a parasztfalut az őt körülvevő nemzeti társadalommal szemben viszonylagos önállósággal rendelkező történeti képződménynek tekinti. A nemzeti társadalmak modernizációs folyamatai közepette a helyi közösségek önállóságra törekvése ütközik a környező társadalom azon nyomásával, hogy ráerőszakolja saját szabályait a helyi közösségekre. A helyi szokásjog ellentétbe kerül az általános joggal, a helyi vallásosság az egyházi vallásossággal, a helyi gazdaság a nemzeti gazdasággal, és így tovább. A lokális és a nemzeti szinteknek ez a viszonya szükségszerűen igényt teremt a két világ közötti közvetítésre. Mendras szerint a közvetítő szerepek legfontosabb jellemzője, hogy betöltőik határhelyzetben vannak, a helyi paraszti közösséghez és a környező társadalomhoz egyaránt tartoznak, ugyanakkor állhatnak egyik vagy másik világhoz közelebb vagy távolabb, ily módon pedig megkülönböztethetők külső vagy belső közvetítők. A közösség gyenge belső differenciáltsága és kevés külvilággal való kapcsolata mellett a közvetítést egyetlen személy is végezheti (például a földesúr), magasabb fokú differenciáltsága esetén szakosodott közvetítők töltik be e szerepeket. Egyetlen közvetítő pozíció esetén annak betöltője teljes hatalommal van felruházva, több közvetítő esetén ezek a hatalom különböző, sajátos formáit birtokolják.
A vidéki elitnek a közösségen belüli kapcsolatait leggyakrabban patrónus-kliens rendszerként írják le. A patrónus-kliens kapcsolattípus a feudalizmus társadalmi viszonyaira vezethető vissza, kialakulása a földbirtoklás rendszeréhez és a részes-bérlethez kötődik (a kliens családok pénzt, gabonát vagy egyéb javakat kölcsönöznek a patrónustól, aki ezáltal átsegíti őket válságos, ínséges periódusokon, mindezt gyakran cserébe a kliens család valamely tagjának fizetetlen munkájáért), de megváltozott formában a modernizálódó társadalmakban is fennmaradnak, és a jóléti állam vidékén is továbbélhetnek. Littlewood (1981) a patrónus-kliens viszony három típusát különbözteti meg, a paternalizmust, a patronázst és a klintelizmust. A paternalizmus a termelési viszonyokkal kapcsolatos és abban ragadható meg, ahogy a felek (a földtulajdonos vagy a termelőeszközök tulajdonosa, illetve a termelők) érzékelik a viszonyukat.
Paternalizmusról - és a kliens-oldalról annak párját képező hódolatról - akkor beszélhetünk, ha a felek közötti egyenlőtlen, de szoros viszonyt családias, védelmező attitűd övezi a munkaadó részéről, illetve elismerés és tisztelet az alkalmazott részéről (Littlewood 1981, 8). A paternalizmusnak e formája nem szűnik meg a gazdaság modernizációjával, így például Newby a 60-70-es években az angol mezőgazdasági munkások és munkáltatók között mutatja ki e viszony felerősödését (Newby 1975). A paternalizmus szoros kapcsolatban áll a politikai jelentésű patronázs jelenségével, amikor paternalisztikus munkaadók együtt helyi uralkodó csoportot vagy osztályt alkotnak. A fentiekkel szemben a klientelizmus kimondottan a jóléti állam szolgáltató szektorának megjelenéséhez kötődik. A felek, akiket ez a fajta viszony összeköt, egyik részről az egyszerű falusi lakos, másik oldalról olyan kishivatalnokok, akik az állam ágenseiként és az állami erőforrások ellenőrzőiként a jóléti állam erőforrás-elosztási folyamatát manipulálják saját érdekeik elérésére (Littlewood 1981).
Szintén a közösségen belüli kapcsolatokra fekteti a hangsúlyt Sampson, aki a 80-as évek Romániájának falusi elitjét vizsgálva a formális és az informális kapcsolatrendszerek ütközési pontjaként tekint a vidéki elitre. Minden fejlődő országra jellemzőnek tartja, hogy az állam formális intézményei, a társadalmi kontroll és a gazdaság intézményei másként működnek a falusi közösségekben, mint országos szinten vagy a városokban. A formális intézményeket módosítják, megváltoztatják a falvak informális jellegű lokális társadalmi struktúrái: a rokoni, baráti, szomszédi kapcsolatok, patronázsok, társulások, valamint az etnicitás. A lokális elit olyan „ék, amely körül keringenek mind a formális intézmények, mind az informális struktúrák". A köztes pozícióban levő elitnek egyszerre kell eleget tenni felettesei elvárásainak, illetve a falubeliek morális elvárásának (Sampson 1983).
A falusi elit közvetítő-szerepének jellegét az a külső feltételrendszer is meghatározza, amely irányába a közvetítés történik. A külső környezet történetileg változó, viszonyulása a kis helyi közösségekhez pedig az elnyomástól a közömbösségen át a támogató attitűdig változhat. A marxista paradigma hívei inkább az elnyomói viszonyulást emelik ki, így Verdery az erdélyi falvak és az állam viszonyát egészen az általa elemzett 80-as évekig az elnyomás különböző módozatainak történeteként vázolja, a falu és az állam közötti viszonyt „az állam falusi lakosság fölött gyakorolt hatalmának hihetetlen mértékű megnövekedése, azok mindennapi életében való jelenlétének folyamatos növekedése"-ként látja. Ennek az egyre mélyebb „gyarmatosítási" folyamatnak a célja a paraszti többlettermelés minél hatékonyabb elvonása - a helyi falusi közösség és az állam között tehát érdekkonfliktus áll fenn (Verdery 1993, 339).
A szocializmus-kori falvak és az állam viszonyának elemzései - a mezőgazdaságra és a kollektivizálásra koncentrálva - rendszerint szem elől tévesztik, hogy e korszak a szocialista jóléti állam kiépülésének a kora is. A különböző szolgáltató intézmények kiépítése révén az államnak megerősödik az erőforrás-újraosztó funkciója, ami a vidéki elit helyzete és összetétele szempontjából fontos változásokat hoz magával. A helyi közösség és annak külső környezete (és ennek legfőbb tényezője, az állam) közötti viszonyt tehát e korszakban egyfajta kettősség, ambivalencia jellemzi, a vidék egyre inkább megszűnik fontos erőforrás-előállító tényezőnek lenni, e helyett inkább segélyezetté válik, a jóléti rendszerek célterületévé. E folyamat elmélyüléseként (a 70-es évek gazdasági válsága által felerősítve) a helyi közösségek és külső környezetük viszonyában a 80-as évektől kezdődően újabb fordulat áll be. A vidék gazdasági-társadalmi jelentőségének folyamatos csökkenése következtében az államok közönyössé válnak a vidék iránt, a neoliberális vidékpolitikák egyre inkább a vidéki közösségek saját kezdeményezésére bízzák sorsuk alakulását, ehhez egyre kevesebb erőforrást biztosítva (Herbert-Ceshire 2003). Ugyancsak az utóbbi évtizedek fejleményeként kell megemlítenünk azt is, hogy a globalizáció hatására a helyi közösségek külső környezetének egyre fontosabb összetevőjeként a nemzetállam mellett megjelenik a globális gazdasági környezet is, amely a helyi közösségek gondjaival szemben szintén közömbös.
A fenti változások következtében az utóbbi évtizedek vidéki elittel kapcsolatos elemzéseinek fókusza a helyi közösségen belüli hatalmi viszonyokról átirányul a közösségen kívüli szerepekre. Az elit szerkezetében végbemenő változások modellezése során Curtin-Varley a közösség fölött hatalmat gyakorló („power over") és a közösség érdekében valamit elérni képes („power to") elittípusokat különböztet meg. Az első típus tehát a közösségen belüli orientációval bíró tradicionális elit, az utóbbit olyan közösségen kívüli kapcsolatokkal rendelkezők alkotják, akik a helyi érdekeknek a szélesebb politikai mezőben való érvényesítési harca során emelkednek ki (Curtin-Varley 2002). Az új elittípust egyesek a lokális társadalom és a kormányzat viszonyában vizsgálják, mások inkább a helyi társadalom és a globalizálódó gazdaság viszonyában. A Gray-Sinclair szerzőpáros szerint (2005) „a függőség, globalizáció és lokális kultúra erővonalainak metszéspontjában álló" vidéki líderek azzal szembesülnek, hogy a kapitalista befektetők és az állami politikák ritkán tekintik prioritásnak a kis térségek jólétét, így ezek maguktól kénytelenek boldogulni, a piac törvényei által szabályozva. Amit pedig a térségük fennmaradása érdekében tenni kellene, az ütközik a külső döntéshozók elképzeléseitől és gyakorlataitól. A reakció e helyzetre az ellenállás, ez alatt a helyi társadalom és a helyi vezetők azon képességét értik, hogy képesek hatást gyakorolni a kormányzati döntésekre, képesek azokat befolyásolni. Sikerükhöz a közösségen belüli és kívüli kapcsolatok egyaránt szükségesek. A befektetőktől és az állami hatóságoktól való külső függés egy vertikális hatalmi viszonyt képez, ezzel szemben a helyi közösség mobilizálása a jelenség horizontális dimenzióját képezi. Az osztálykülönbségek, nem és etnicitás által megosztott közösségek ritkán tekintenek egy projektet közös érdeknek, a lídereknek így e belső konfliktusokat szintén meg kell oldani, miközben a nemzeti és globális gazdaság világában új résekért, a tőke vonzásáért küzdenek.
Míg a hagyományos „power over" elit általában a helyi intézmények vezető pozícióit betöltő formális elit, a „power to" elit tagjai rendszerint informális elitcsoportot képeznek. E csoportot a Kovách-Kucserova szerzőpáros „projekt-osztályként" definiálja, amely szerintük a korábbi redisztributív vidékfejlesztési rendszerek projektizálódásának következtében jelenik meg (Kovách-Kučerova 2006). Az új projekt-osztály tagjainak jellemzői közül e szerzők egyrészt a helyi közösség és a nemzeti, EU-s és magán fejlesztési alapok között betöltött közvetítő szerepét emelik ki, másrészt egy állandó legitimációs kényszert, amely abból fakad, hogy folyamatosan meg kell győzniük a domináns hatalmi csoportokat szerepük szükségességéről, harmadrészt pedig a pozíciójukat jellemző autonómia és alárendeltség dualitását (Kovách 2007).
Szakirodalom
Curtin, Chris - Varley, Tony: Changing Patterns of Leadership and Local Power in Rural Ireland. In Halfacree, K. - Kovách, I. - Woodward, R. (eds): Leadership and Local Power in European Rural Development. Ashgate, Aldershot, 2002
Gray, I. - Sinclair, P.: Local Leaders in a Global Setting: Dependency and Resistance in Regional New South Wales and Newfoundland. Sociologia Ruralis, 2005, 45(1/2), 37-52.
Herbert-Cheshire, Lynda: Translating policy: power and action in Australia's country towns. Sociologia Ruralis, 2003, 43, 454-473.
Kovách Imre - Kučerová Eva: The Project Class in Central Europe: The Czech and Hungarian Cases. Sociologia Ruralis, 2006, 46(1), 3-21.
Kovách Imre: A fejlesztéspolitika projektesítése és a project osztály. Hozzászólás a projektesítés következményei vitához. Szociológiai Szemle, 2007. 3-4. sz., 214-222.
Littlewood, Paul: Patrons or Bigshots? Paternalism, Patronage and Clientelist Welfare in Southern Italy. Sociologia Ruralis, 1981, 2 (1), 1-18.
Mendras, Henri: Outline for an Analysis of the French Peasantry. In H. Mendras - I. Mihailescu (eds): Theories and Methods in Rural Community Studies. Pergamon Press, Oxford, 1982.Newby, Howard: Deference and The Agricultural Worker. Sociological Review, 1975, 23(1), 51-60.
Sampson, Steven: Bureaucracy and Corruption as Anthropological problem: A Case Study from Romania. Folk, 1983, Vol. 25, 64-96.
Verdery, Katherin: Transylvanian Villagers: Three Centuries of Political, Economic end Ethnic Change. Berkeley University of California Press, Berkeley, 1983.