Valláskutatással számos tudományterület foglalkozik, a teológiától kezdve a társadalomtudományokon át a pszichológiáig. A társadalomtudományok valláskutatásainak közös jellemzője, hogy a vallási jelenségeket nem tekintik kizárólag természetfölötti meghatározottságúnak, konkrét előfordulási formájukat kisebb-nagyobb mértékben társadalmi-kulturális tényezőkre visszavezethetőknek tartják. Erdélyi magyar vonatkozásban három társadalomtudomány, a néprajz, az antropológia és a szociológia területén folyt és folyik jelentősebb valláskutatás.
A valláskutatások terén legtöbb eredményt a néprajztudomány ért el. A 19. századra visszanyúló néprajzi kutatások keretében a valláskutatás sokáig marginális témának számított, a nagyszámú kutatás közepette azonban így is, már a diszciplína kialakulásának kezdetétől, nagy mennyiségű ismeret halmozódott fel. A két világháború között a néprajzi valláskutatás intézményes háttér nélkül, a kolozsvári magyar diákság körében felekezeti alapon szerveződő falukutató mozgalmak keretében folytatódik. Az 1940-ben újjászerveződő egyetemen a vallásnéprajzi kutatások is megerősödnek, és kísérlet történik a „lelkipásztori" néprajz alkalmazására. Az inkább protestáns képviselőkkel rendelkező irányzat gyakorlati szempontból tartotta fontosnak a népi vallásosság megismerését. A kommunista hatalomátvételt követően a vallásnéprajzi kutatások ellehetetlenülnek, majd a 60-70-es évektől félig vagy teljesen illegális valláskutatások kezdődnek el, részben magyarországi kutatók révén. A rendszerváltás után újjászerveződő kolozsvári néprajz tanszéken, valamint az ezzel szorosan együttműködő Kriza János Néprajzi Társaság keretében a valláskutatások új, mindeddig legintenzívebb, máig tartó korszaka kezdődik el (Tánczos 2010).
Az antropológiai jellegű kutatások intézményi szempontból szorosan kapcsolódnak a néprajzi kutatásokhoz, de azoktól lényegesen különböznek a szemléletükben. Míg a néprajzi kutatások inkább a vizsgált jelenségek leírására törekednek, az antropológiaiak inkább azok megértésére és magyarázatára. Ugyancsak eltérés figyelhető meg a kedvelt kutatási témák tekintetében is: míg a néprajzi kutatások elsősorban a népi vallásosság jelenségkörére koncentrálnak (ez alatt a hagyományos paraszti társadalom felbomlóban levő vallási életének feltárását, rekonstruálását értve), az antropológiai kutatásokra ez kevésbé jellemző, utóbbiak érdeklődése inkább a jelenkori és társadalmilag is relevánsnak ítélt témák fele irányul. A figyelemnek e jelen fele fordulása a szociológiai valláskutatásokban kizárólagossá válik, ez utóbbiak azonban gyakran módszertanilag is különböznek az előzőektől, a kvantitatív kutatási módszerek használatával. Míg az antropológiai szemléletű kutatók tevékenységüket különböző intézményes keretek között fejtik ki (Néprajz Tanszék, Nemzeti Kisebbségkutató Intézet), a vallásszociológiai kutatások a Szociológia Tanszékhez kötődnek. A továbbiakban a valláskutatások főbb területeit tekintjük át, anélkül, hogy a kutatások diszciplináris besorolására kitérnénk. Az e célra felhasznált források elsősorban publikált anyagok, ritkábban egyetemi szakdolgozatok vagy doktori értekezések. Terjedelmi okokból az egyes kutatási témák bemutatásakor csak néhány kiemelt forrásra hivatkozunk, a vallásnéprajzi kutatások kiterjedt irodalmának hivatkozása helyett pedig egy összefoglaló tanulmányra hagyatkozunk.
A népi vallásosság kutatása
A népi vallásosság kutatásait összefoglalva Tánczos Vilmos ezek három nagyobb területét különbözteti meg, a vallásos szokások, a vallásos népköltészet, valamint a szakrális építmények és díszítmények kutatásait.
A vallásos szokások köréből az egyik legkutatottabb terület az egyházi ünnepekhez és egyéb jeles napokhoz kapcsolódó vallásos szokásoké. A téli ünnepkörhöz kapcsolódóan nagy irodalma alakult ki a betlehemes játékoknak, de a regölésről, aprószentekelésről, karácsonyi kántálásról, óévbúcsúztatásról, tüzeskerék-eregetésről, istvánozásról is születtek kutatások. A tavaszi ünnepkörhöz kapcsolódó szokások közül a húsvéti határkerülés és öntözés, hesspávázás, hajnalozás, pünkösdi virágozás, zöldágazás, kantálás, locsolkodás és szentsírállítással kapcsolatos kutatások említhetők meg. Ugyancsak itt említhetők meg azok a profán közösségi ünnepek, amelyek idővel vallásos jellegre tettek szert, vagy vallásos keretben történnek. Ebben az értelemben vallásinak tekintett eseményekként születtek elemzések az 1848-49-es forradalomra emlékező ünnepségekről, a háromszéki közösségi emlékezési rítusokról, a Tamási-kultuszról, különböző fogadalmi ünnepekről stb. A vallásos szokások egy másik csoportja az átmeneti rítusokhoz, azaz az emberélet nagyobb fordulópontjaihoz fűződő eseményekhez kapcsolódnak, amelyek a hagyományos paraszti világban szintén vallásos jellegűek voltak. Ezek közül a konfirmációról, lakodalmi szokásokról, halottkultuszról és temetkezésekről születtek kutatások. A vallásos szokások egy harmadik kutatott csoportja a búcsújárásokkal és a Mária-kultusszal kapcsolatos. Utóbbiak közül fő helyen a csíksomlyói búcsúval kapcsolatos kutatások állnak, de a máriaradnai búcsúról is számos kutatás született, akárcsak a moldvai csángók csíksomlyói búcsúban való részvételéről.
A vallásos népköltészet kutatása során elemzések születtek az archaikus népi imádságokról, a vallásos népének-hagyományról, vallásos tartalmú narratív műfajokról (népmondák, népmesék, élménytörténetek, igaztörténetek, hiedelemtörténetek, látomás- és álomtörténetek). A szakrális építmények díszítményeire vonatkozóan számos kutatás született a templomi famennyezetek jelképvilágáról, a templomi ikonografikus ábrázolások és a népi vallásosság kapcsolatáról, a templomi harangok közösségi jeladó funkcióiról, harangozási szokásokról és a protestáns toronygomb-iratok tartalmáról, temetőkről (Tánczos 2010).
A rendszerváltás után intenzívebbé váló mágikus gyakorlatokról és ezek specialistáiról, különösen az ortodox papokról és szerzetesekről néprajzi leírások és antropológiai jellegű elemzések egyaránt készültek. E munkák egyik következtetése, hogy a mágikus gyakorlatok rendszerváltás utáni gyakoribbá válásának kiváltó oka a kialakuló létbizonytalanság, krízis, a mágia ugyanis ennek kezelésére alkalmas eszköz, különösen a változásokkal szemben kiszolgáltatottabbak esetében. A különböző mágikus gyakorlatok (rontás, átok, csináltatás alóli feloldás, szelleműzés, frász, ijedtség gyógyítása) mechanizmusára vonatkozó elemzések azt egyfajta pszichoanalízisként, lelkigondozásként írják le (Komáromi 1996), a fekete mágiához sorolható gyakorlatokat (csináltatás) az alsóbb társadalmi rétegek alternatív igazságkereső, nyomozó és igazságtevő mechanizmusaként értelmezik (Gagyi 2007).
A hivatalos vallásosság kutatása
A valláskutatások másik része a formálisan is létező egyházak, az ezekben végbemenő változások, illetve az ezek által elvárt vallásosság felé irányulnak. A kutatások e kategóriáján belül találunk egyházszociológiai elemzéseket, vallási mozgalmakkal és reformtörekvésekkel kapcsolatos kutatásokat, kisegyházakkal és a vallási konverzió okaival foglalkozó, valamint a vallásosságot makrotársadalmi szinten vizsgáló elemzéseket.
Kis számú, és csak szakdolgozatként olvasható kutatás született a történelmi egyházak működéséről. Egy elemzés a református klérus szerkezetét és mobilitási folyamatait vizsgálja. A református egyházat vallási mezőként értelmezve, annak formális és latens hierarchiáját, valamint a hatalmi pozíciókért folyó szimbolikus harcokat, e pozíciók újratermelésének stratégiáit elemzi (Szabó 2007). Egy további kutatásban ugyanez a szerző a lelkészi munka hatékonyságának feltételrendszerét, e hatékonyság és az egyházi struktúrán belüli mobilitás közötti összefüggést vizsgálja (2010). A református egyházban a szekularizációs folyamatok hatására végbement változásokat egyházmegyei, illetve gyülekezeti szinten elemzi egy újabb kutatás, amely azt mutatja ki, hogy a változások leginkább az egyház peremét képező szórványgyülekezetekben mennek végbe, ahol az egyházszervezet nyújtotta biztonság a leggyengébb (Máté 2012). Az egyház-kutatással csak érintőlegesen van kapcsolatban az a további kutatás, amely az egyházi oktatás értékrendre gyakorolt hatását vizsgálja, arra a következtetésre jutva, hogy az egyházi oktatás egy hagyományosabb és altruistább értékrendet közvetít a diákok felé, mint a világi iskolarendszer (Vita 2013).
Az egyházak belső rendjét feszegető/fenyegető vallási mozgalmak több kutatásnak is tárgyát képezték. E mozgalmak két típusával találkozunk az elemzésekben, a látomások köré szerveződő mozgalmakkal és az egyházak megváltoztatása céljából létrehozott reformmozgalmakkal. A látomások köré - és így szükségszerűen valamilyen látnok személye köré - szerveződő mozgalmak közül a máréfalvi látó asszonyt övező millenáris mozgalomról (Gagyi 1997), egy moldvai csángó „szentember", valamint a szőkefalvi jelenések köré szerveződő mozgalmakról születtek kutatások (Peti 2005, 2009). Az egyházakon belüli vallásgyakorlási és morális rend megújításának céljával létrejövő reform- vagy megújulási mozgalmak közül a református CE Szövetségről (Kiss 2003, Sikó 2005, Zsigmond 2009) és több katolikus lelkiségi mozgalomról (György 2007, Máthé 2006) is készültek elemzések. Az eredmények azt jelzik, hogy e mozgalmaknak számos közös jellemzőjük van. Szervezetileg rendszerint kiscsoportok integrált rendszereként épülnek fel, helyi kisközösségekből álló többközpontú horizontális hálózatokként. Tanításaik terén az egyházakhoz képest egyrészt egy fokozottabb etikai szigor jellemzi őket, másrészt a személyes vallási világképeik kialakításában követőik aktívabban vesznek részt, mint az a nagy egyházakon belül szokásos. A vallásgyakorlat tekintetében a személyes megtérés fontossága, az evangelizációs ambíció, a közösségi események magas érzelmi töltete, a zene és az ének kiemelt fontossága emelhető ki. Mivel e mozgalmaknak közös gyökerük nincs, a különböző egyházak keretében tevékenykedő mozgalmak hasonlósága a vallási igényeknek az általános társadalmi átalakulással járó, az egyes egyházak partikularitásaitól független változásokkal lehet összefüggésben.
A különböző kisegyházak szintén számos kutatás tárgyát képezték. Ezek fő kérdése rendszerint a megtérések/áttérések okaira vonatkozik, amelyre egyéni vagy közösségi szinten keresik a magyarázatot. Az egyéni szintű magyarázatok általában a személyes élettörténet valamilyen krízisében találják meg a választ (Fancsali 2007, Fosztó 2007), míg a közösségi szintűek a kisegyházak közösségi funkcióiban (Kiss 2009). A 2000-es évektől kezdődően megnőtt a pünkösdi gyülekezetek iránti érdeklődés, azon belül pedig egyrészt a neopünkösdi irányzatok (Hit Gyülekezete, Petra közösség, Dávid Sátra) másrészt az egyre nagyobb méreteket öltő roma pünkösdizmus iránt (Fosztó 2007, Kiss 2009).
Végül pedig meg kell említenünk azokat a valláskutatásokat is, amelyek a vallásosság makroszintű változását kérdőíves módszerekkel vizsgálják. Ezek a kutatások kimutatják, hogy bár a vallásosság és vallásgyakorlás Erdélyben is fordított viszonyban áll az iskolai végzettséggel és az anyagi jóléttel, a rendszerváltást követően mindmáig növekedett a vallásosság (Tomka 2005, Kiss 2010). Ezek az eredmények összhangban vannak azokkal az elemzésekkel, amelyek különböző elemzési szinteken az ország deszekularizációját mutatják be (Kiss 2014).
Szakirodalom
Fancsali Alpár: Újjászületés, vallásváltás. Keresztény Szó, 18. évf., 2007. 8. sz.
Fosztó László: A megtérés kommunikációja: gondolatok a vallási változásról pünkösdizmusra tért romák kapcsán. Erdélyi Társadalom, 2007. 1. sz., 23-50.
Gagyi József: A máréfalvi szentasszony. Evilági és túlvilági kapcsolatának egy formája: a kegyelem. Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 1997.
Gagyi József: „Az egy szent testület..." A kalugerekhez (ortodox szerzetesekhez) járás, a „próba kultúrája" társadalmi szerepéről. Erdélyi Társadalom, 2007. 1. sz.
György Imola: A marosvásárhelyi Mustármag közösség. Vallásos értékrend és mentalitás egy katolikus lelkiségi mozgalomban. Szakdolgozat, BBTE, Magyar Néprajz és Antropológia Tanszék, Kolozsvár, 2007.
Kiss Dénes: Romii din Herculian şi rolul religiei penticostale în viaţa comunitară. In Kiss Tamás - Fosztó László - Fleck Gábor (red.): Studii de caz asupra comunităţilor de romi din România. ISPMN-Kriterion, Cluj-Napoca, 2009, 119-143.
Kiss Dénes: Deszekularizáció Romániában. Korunk, 2014. 5. sz.
Komáromi Tünde: Rontásformák Aranyosszéken. A gyógyító román pap. Néprajzi Látóhatár, 1996. 1-2. sz., 87-98.
Máté István: Lelkészi szerepkörök változásának tendenciái. Kísérlet a református lelkészek egyházi és közéleti szerepvállalásának megragadására. Mesteri dolgozat, BBTE, Szociológia és Szociális Munkásképző Kar, Kolozsvár, 2012.
Máthé Zsuzsanna: Világi hívek csoportosulásai a Gyulafehérvári Főegyházmegyében. Szakdolgozat, BBTE, Római Katolikus Teológiai Kar, Kolozsvár, 2006.
Peti Lehel: Vallási mozgalom a Bákó környéki falvakban. In Kinda István-Pozsony Ferenc (szerk.): Adaptáció és modernizáció a moldvai csángó falvakban. Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, 2005, 157-192.
Peti Lehel: A szőkefalvi mária-jelenések vallásantropológiai megközelítésben, 1-2. Keresztény szó, 2009. 1., 2. sz.
Sikó Edit: CE-mozgalom és hitélet Mezőpanit társadalmában. Szakdolgozat, BBTE, Magyar Néprajz és Antropológia Tanszék, Kolozsvár, 2005.
Szabó Mihály: Az Erdélyi Református Egyházkerület elemzése Bourdieu vallási mező elmélete mentén. Szakdolgozat, BBTE, Szociológia és Szociális Munkásképző Kar, Kolozsvár, 2007.
Szabó Mihály: Az Erdélyi Református Egyházkerület 2008-as évi lelkészi jelentéseinek elemzése. Mesteri dolgozat, BBTE, Szociológia és Szociális Munkásképző Kar, Kolozsvár, 2010.
Tánczos Vilmos: Magyar vallási néprajzi kutatások Erdélyben (tudománytörténeti összefoglaló és könyvészet). In Czégényi Dóra - Keszeg Vilmos - Pozsony Ferenc (szerk.): A Kriza János Néprajzi Társaság Évkönyve 18. Oktatás, kutatás, intézmények Kolozsvárt. Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, 2010, 13-116.
Tomka Miklós: A legvallásosabb ország? Vallásosság Szatmárban, Erdélyben, Romániában. PPKE BTK Szociológia Intézet, Budapest - Piliscsaba, 2005. /Pázmány Társadalomtudomány 1./
Vita Emese: Az egyházi oktatás értékrendre gyakorolt hatása. Szakdolgozat, BBTE, Szociológia és Szociális Munkásképző Kar, Kolozsvár, 2013.
Zsigmond Júlia: A közös vallás, amely elválaszt. Két kolozsvári református ifjúsági egyesület (FIKE, Genézius Társaság) vallásos mentalitása. Szakdolgozat, BBTE, Magyar Néprajz és Antropológia Tanszék, Kolozsvár, 2009.