1948-ban az RKP megszerezte a teljes államhatalmat, és elkezdődött a társadalom átalakításának folyamata, amelynek egyik fontos eszköze volt a közigazgatási reform. 1950-ben az addig francia minta alapján működő közigazgatási rendszert (falu-község, város-járás, megye) felváltotta a szovjet minta alapján létrehozott (község, város-rajon, tartomány) közigazgatási modell. A székely megyéket két tartományba tagolták be. Maros és Csík megye egy része (Gyergyó), Marosvásárhely központtal, Maros tartomány része lett, Csík (másik fele), Udvarhely és Háromszék megye pedig a Brassó központtal megszervezett Sztálin tartomány része lett. A nemzetiségi kérdés és az új tartományi felosztás viszonylag hamar napirendre került, és ebben a Székelyföld központi szerepet játszott. Ugyanis a problémát felvető szovjet szakemberek a térség etnikai sajátosságainak figyelmen kívül hagyását rótták fel a román pártvezetésnek. A szovjet–román tárgyalások eredményeként 1952 nyarán eldőlt, hogy a „nemzetiségi kérdés helyes rendezése érdekében” létre fognak hozni egy új tartományt. A Maros és Sztálin tartományok átszervezésével létrehozott Magyar Autonóm Tartományt (MAT) az 1952. szeptember 24-én elfogadott új román alkotmány szentesítette.
A 13 500 négyzetkilométer kiterjedésű MAT magában foglalta a történelmi Székelyföld területét is, kiegészítve két felső Maros menti, román többségű járással (Régen, Maroshévíz). A tartomány területe a következő rajonokból állt: Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Udvarhely, Székelykeresztúr, Csík, Gyergyó, Maroshévíz, Marosvásárhely, Régen, Erdőszentgyörgy. Központja a 47 000 (ebből 74% magyar nemzetiségű) lakossal rendelkező, tartományi rangú város, Marosvásárhely volt, amely mellett még 11 rajoni szintű várost tartottak nyilván. Az 1956-os népszámlálás szerint a MAT-nak 731 387 lakosa volt, amelyből 565 510 (77%) magyar, 146 830 román, 3214 német, 3032 zsidó nemzetiségűnek vallotta magát.
A MAT történetének korai szakasza, az ötvenes évek első fele az országos állapotokhoz hasonlóan az osztályharc jegyében zajlott. A pártvezetéshez lojális tartományi elit igyekezett maradéktalanul és kifogásolhatatlanul végrehajtani a helyi társadalom gyökeres átalakítását megcélzó politikai, társadalmi és gazdasági intézkedéseket. A tartományi nomenklaturisták, a Bukarestnek való megfelelési kényszerből (is) erőteljes osztályharcot folytattak az egyház ellen, a reakciósnak tartott magyar nemzeti ünnepek (március 15.) elszigetelése érdekében, az ellenségesnek tartott társadalmi csoportok (gazdag parasztok, arisztokraták, értelmiségiek) felszámolásában, a mezőgazdaság átalakításában, és többen látványosan távol tartották magukat a Magyarországgal való kapcsolattartástól. A Tartomány területén, a MAT születésében betöltött szerepe miatt is, erőteljes Sztálin-kultusz létezett. Az 1953-ban megválasztott Tartományi Bizottság 76%-a magyar, 22%-a román, 2%-a pedig zsidó nemzetiségű volt. A Politikai Büró esetében a tagok 91%-a volt magyar, 9%-a román. A Pártkollégiumot kizárólag magyar nemzetiségű tagok alkották. A tartomány vezetősége többnyire a térségből származó, a párthoz a második világháború után csatlakozó, a pártoktatás helyi vagy bukaresti intézményeiben kiképzett munkás vagy paraszti származású aktivistákból állt. Ilyen pályát járt be a tartomány első titkára, Csupor Lajos, a tartományi néptanács vezetője Bugyi Pál, a propaganda élén álló Szövérfi Zoltán, vagy a szervezésért felelő Ioan Cozma. A Magyar nemzetiségű káderek vezető szerepet töltöttek be a tartomány gazdasági struktúráiban, és nem elhanyagolható arányban képviseltették magukat a tartomány területén levő különböző állami intézményekben is: Securitate (71%), Milícia 60%), hadsereg. A tartományi politikai elit a MAT integrációs szerepéből fakadóan egyfajta transzmissziós szíj feladatot látott el, közvetített a központ és a periféria között.
Az 1956-os magyar forradalom hatása érzékelhető volt a MAT területén is. A lakosság egy része örömmel üdvözölte a hírt, és véleményének szóban vagy különböző szimbolikus eszközökkel érvényt is adott. A forradalom kitörését és esetleges romániai átterjedését azonban nem mindenki üdvözölte. A hatalom helyi képviselői, de sok egyszerű polgár is attól tartott, hogy a bukaresti vezetés a nyelvi jogok csorbításával bünteti majd az esetleges szolidaritás vállalást. A vezető értelmiségiek egy része és a helyi politikai vezetés bukaresti nyomásra elítélte a forradalmat. Nagyobb erősségű megmozdulásokra ugyan nem került sor, de a helyzet így is rendkívül feszült volt az egész tartomány területén, és egyes településeken ún. kisebb ellenálló szervezetek alakultak, amelyek többnyire szimbolikus gesztusokkal fejezték ki szimpátiájukat a magyar forradalom iránt: Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége (EMISz), Székely Ifjak Társasága (SzIT). A forradalom utáni megtorló hullám különös erősséggel sújtott le a MAT-ra. 1956 és 1965 között az 1956-os magyar forradalom eszméivel való közvetlen vagy közvetett (feltételezett) azonosulásért 826 személyt állítottak hadbíróság elé és ítéltek el a tartomány területén.
A forradalmi aktivitáson vagy megnyilvánulásokon túl egy sokkal fontosabb jelenség jellemezte 1956-ot Erdélyben, amit a pártvezetés és a Securitate tudatosított is a későbbiek folyamán. Az 1956-os magyar forradalom a határokon túl és a Székelyföldön elsősorban a Magyarország iránti lelki, érzelmi, nemzeti tartalommal bíró kötődést ébresztette fel és erősítette meg. Az 1956-ot követő politikai, ideológiai változások jelentős mértékben csorbították a tartomány „sajátos” statusát, amely egyre kevésbé tölthette be a nemzetiségpolitika modell értékű megtestesítőjének szerepét. Egyre több hivatalos kritika érte a nyelvhasználatot, a román nyelv nem ismeretét, a kulturális elszigetelődést, és az ezek melegágyának számító magyar nyelvű kulturális intézményhálózatot. A tartalmilag egyre inkább kiürülő tartomány 1960 végén szűnt meg. A gazdasági megfontolásokra hivatkozó pártvezetés Kézdivásárhely és Sepsiszentgyörgy rajonokat Brassó tartományhoz csatolta, míg a Maros Magyar Autonóm Tartomány nevet felvevő egykori MAT területéhez csatolták Ludas, Sármás rajonokat és Dicsőszentmárton rajon egy részét. A felfelé bukatott egykori tartományi első titkárral, Csupor Lajossal de facto kimondatták, hogy nem létezik az egységes kulturális és etnikai sajátosságokkal bíró Székelyföld, amelynek rövid, 1945 utáni közigazgatási egysége ezennel megszűnt.
A MAT az ötvenes évekbeli romániai nemzetiségpolitika legfontosabb intézménye volt. A második világháború után a román pártvezetés elfogadta gyakorlatban is a lenini integrációs modellt, miszerint a nemzetiségeket saját elitjük, szervezeteik révén kell integrálni. Az RKP hatalomra kerülése után a pártvezetés szakított ezzel a modellel, átalakították, majd 1953-ban felszámolták a nemzetiségi szervezeteket. Kivételt csupán a magyar nemzetiség esetében tettek a szovjet követelésre és sztálini minta alapján létrehozott MAT-tal. A tartomány ugyanakkor megosztó hatással is bírt az erdélyi magyarság számára, hisz a területén kívül eső magyar közösségek más nemzetiségpolitikai elbírálás alá estek a kisebbségi jogok területén, Erdély magyar kulturális központja, Kolozsvár jelentős veszteségeket könyvelhetett el. Ennek ellenére a MAT létezése alatt többszintű funkciót töltött be. Létrejöttével a hivatalos diskurzus szintjére emelkedett az 1952-ben már tabu témának számító nemzetiségi kérdés, kollektív jogokat biztosított a magyarság egy részének, amelyet ezáltal, legálisan külön entitásként ismertek el, amelyre a MAT után nem volt példa a romániai magyarság történetében. A tartomány a térség politikai, gazdasági integrációját szolgálta saját eliten keresztül, és a pártintézmények ki is termelték az ehhez szükséges végrehajtó emberanyagot, helyi apparátust. A MAT fennállása alatt a magyar nyelv használata a párt- és állami szervekben bevett gyakorlat volt. A tartományi pártértekezletek magyar nyelven zajlottak, a magyarul nem beszélő központi küldöttnek (vagy akár személyesen Gheorghiu-Dejnek) fordították az elhangzottakat. A bukaresti központtal történő kapcsolattartás román nyelven zajlott, de a belső (rajoni, községi, esetenként tartományi szintű) politikai élet magyar nyelven folyt, és a hivatalos irattermelés egy jelentős része is magyar nyelven történt.
Tényleges politikai és gazdasági autonómiáról a MAT esetében nem beszélhetünk. A tartomány politikai elitje kiszolgálója és végrehajtója volt a legfelsőbb pártvezetés döntéseinek, és nem lehetett kerete egy, a térség számára fontos, koherens gazdasági, társadalmi projektnek sem. A pártvezetés kínosan vigyázott arra, hogy minden ilyen jellegű törekvést elfojtson. A MAT sajátosságának kérdése a legélesebben és a legteljesebben az ún. statútum-ügy kapcsán került előtérbe. Az Alkotmány által is előírt statútum a szokottnál hosszabb ideig készült, de a tartomány nemzetiségi, történelmi, kulturális sajátosságát, organikus fejlődését „túlhangsúlyozó” szöveget a pártvezetés ennek ellenére sem fogadta el, szerkesztőit leváltották tisztségeikből.
Egyes értelmezések kizárólagosan a MAT kirakatjellegét hangsúlyozzák a politikai és gazdasági elit kimondottan végrehajtó szerepére utalva, más elemzések egyfajta gettónak fogják fel, egy olyan entitásnak, ahová gyakorlatilag visszaszorult a magyar nyelv használata. A legújabb kutatások eredményei azonban túlmutatnak a fenti állításokon. A MAT hivatalosan elfogadott, törvény által szavatolt közigazgatási keretbe foglalta és (akaratlanul is) legitimálta a térség specifikumait: nemzeti kötelékek, magyar kulturális kapcsolatok, hagyományok, a régió szellemi öröksége stb. Az anyanyelvhasználat és a kulturális élet terén külön védettséget biztosított a térség székely-magyar szellemi örökségének, egyfajta kulturális üvegház-szerepet töltve be a helyi székely-magyar identitás továbbéléséhez.
Szakirodalom
Bárdi Nándor (szerk.): Autonóm magyarok? Székelyföld változása az „ötvenes” években. Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2005.
Bottoni, Stefano: Sztálin a székelyeknél. A Magyar Autonóm Tartomány története (1952–1960). Pro Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2008.
Bottoni, Stefano et al. (szerk.): Az 1956-os forradalom és a romániai magyarság (1956–1959). Fordította, szerkesztette és a jegyzeteket készítette: Stefano Bottoni, László Márton, László Réka, Lázok Klára, Novák Csaba Zoltán. Pro Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2006.
Gagyi József: Határ, amely összeköt. Regio, 2003. 3.
Gagyi József: Szocialista modernizáció Romániában, az ötvenes években. In Kovács-Kiss Gyöngy (szerk.). Történelmünk a Kárpát-medencében (1926–1956–2006). Komp-Press Kiadó, Kolozsvár, 2006, 185–196.
Novák Csaba Zoltán: A Magyar Autonóm tartomány elitjének kialakulása. In Fedinec Csilla (szerk.): Nemzet a társadalomban. Teleki László Alapítvány, Budapest, 2004.
Oláh Sándor: A Magyar Autonóm Tartomány a Román Népköztársaságban. In Bárdi Nándor (szerk.): Autonóm magyarok? Székelyföld változása az ötvenes években. Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2005.
Vincze Gábor: A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1947–1968. In Bárdi Nándor (szerk.): Autonóm magyarok? A Székelyföld változása az „ötvenes” években. Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2005.