Utolsó frissítés: 2012-11-29
Szerző: Kovács Zsolt
Kód: CJ-II-m-B-07408.
Datálás: XVIII. század második fele, nagyobb XIX. század végi és XX. század közepi átalakításokkal
A XV. század folyamán falakkal erődített kolozsvári belváros legjelentősebb nyugati irányú forgalmát lebonyolító Bel-Monostor (Unió, Memorandumului) utca északi sorának egyik karakteres épülete a Nemes-Knoblauch-ház. Annak ellenére, hogy az utca első írásos említése mindössze 1436-ból származik, a településszerkezetben is meghatározó utca minden bizonnyal már az előző században kialakult. Északi sorának beépítésére legkorábban a XV. század második felében kerülhetett sor, amikor a város második erődítésének felépültével az Óvárnak az utcával párhuzamosan futó falai elveszítették hadászati szerepüket.
A közép- és koraújkori kolozsvári polgárházak elterjedt homlokzati megoldása a háromtengelyes szélesség volt, ahol a földszinten a szekérkapu mellett két, az emeleten pedig 3 ablak nyílt. Épületünk mai méretei arra utalnak, hogy helyén eredetileg két polgárház állhatott. Legrégibb részei a keleti pincehelyiségek lehetnek, amelyek feltételezhetően még a XVI–XVII. században épültek.
A helytörténeti irodalomban Knoblauch-házként ismert mai épületet a XVIII. század második felében építették a névadó családnak a feltételezhetően a Habsburg birodalomból bevándorolt tagjai. A ház építésének idejét a szekérkapu zárókövén megjelenő 1788-as évszám keltezi, a házzal foglalkozó irodalom azonban egy 1763-as tetődíszt is megemlít, ami alapján egy korábbi keltezés lehetősége sem zárható ki.
Az épületre vonatkozó irodalom hiányosságai miatt nem ismerjük azokat a körülményeket, amelyek során a barokk lakóház az erdélyi arisztokrácia egyik legjelentősebb családja, a gróf Nemes család tulajdonába jutott; erre feltételezhetően a XVIII. század végén, a következő század elején került sor. Az elenyésző számú forrásból mindössze annyi derül ki, hogy 1869-ben az épületet Nemes János utódai bírták, a XX. század elején pedig fia, ifj. Nemes János (1834–1905) leszármazottainak tulajdonában volt. Id. Nemes János a XIX. század közepe évtizedeinek egyik meghatározó erdélyi közszereplője volt, aki karrierje során a Kolozsváron székelő kormányhatóságok számos tisztségét viselte, emellett pedig Kolozs vármegye főispánja is volt.
A ház híres lakóinak sorából érdemes kiemelni Déryné Széppataki Róza színésznőt, aki pályája elején, az 1830-as évek végén, néhány évig a manzárdszobában lakott.
A műemlék mai megjelenését nagymértékben meghatározza egy nagyobb méretű XIX. századi átalakítás, melynek során az utca felőli helyiségek nyílásait az itt berendezett kereskedelmi funkcióknak megfelelő kirakatokká alakították át, az udvari szárnyat meghosszabbították, az épület nyílászáróit pedig újakkal helyettesítették. A város 1917-es kataszteri térképén nagyvonalakban már a mai épületegyüttes alaprajza körvonalazódik, egy rövidebb nyugati és a telek végéig kinyúló keleti szárnnyal. Ugyanezen a térképen a nyugati szárny meghosszabbításában egy keskenyebb épület figyelhető meg, a telek végét pedig egy azóta lebontott épületszárny zárta.
Az épület utolsó nagyméretű átalakítására az 1960–61-es években került sor, amikor az államosítással megváltozott funkciónak megfelelően a kőkonzolok által tartott fafolyosót a maira cserélték le, a keleti szárnyat pedig egy újabb résszel bővítették ki. Az épületben a legutóbbi időkig a Gazdasági Líceum működött.
Az U alaprajzú háromszintes barokk műemléképület az Unió (Memorandumului) utca északi sorának közepén található. Alaprajzi elrendezése az utca vonalával párhuzamos, központi részén második emelettel is felmagasított emeletes főszárnyból, valamint az erre merőleges keleti és nyugati, szintén emeletes udvari szárnyakból áll. Mindkét udvari szárnyát egytraktusos rendszer jellemzi, keleti szárnya a telek végéig hátranyúlik.
A műemlék legértékesebb építészeti eleme a jellegezetesen barokk tagolású főhomlokzata. Ennek hangsúlyos motívuma a főbejárat vonalában két tengely szélességében kiemelt emelete egy olyan barokk építészeti megoldás, amely a város építészetében egykor több épületen, mint például a Petőfi utcai Gilovits- és az egykori Majális utcai Mátéfi-házon, is megfigyelhető volt. A héttengelyes főhomlokzat központi részét nemcsak a kiemelt második emeleti résszel, hanem a sarkainak és felületének lépcsőzetes tagolóelemekkel történő kiemelésével is hangsúlyossá teszi ismeretlen építésze. A központi rész földszintjén kosáríves szekérkapu nyílik. A kapunyílás lépcsőzetesen tagolt zárókövét eredetileg a megrendelő család címerábrája díszítette. Ezt az épület 1960–1961-es helyreállítása során faragták le, helyére az 1788-as évszám került. A hálós tagolású homlokzat hét tengelyes földszintjének felülete sávozott, akárcsak az azt függőlegesen tagoló lizénák. Az emelet nyolc tengelyét oszlopszépről indított jónfejezetes pilaszterek osztják. Vízszintes tagolóelemei az egyszerű kőlapokból kialakított lábazati párkány, a két szintet elválasztó hangsúlyosan kiugró övpárkány, valamint a háromosztatú főpárkány. E két utóbbit a tagolóelemek tengelyében kiugró golyvázás teszi plasztikusabbá. Az épület földszintjén nagyméretű ablakok által közrefogott egyenes záródású ajtók, az emeleten pedig szintén egyenes záródású, keretezés nélküli ablakok nyílnak. Ez utóbbiaknak kő könyöklőpárkányuk van. A központi második emeleti rész homlokzatát háromszorozott korinthoszi fejezetes pilaszterek tagolják, koronázópárkánya az alsóbb szintekhez hasonlóan golyvázott. Felületét két jellegzetesen barokk füles vakolatkeretű, hangsúlyos zárókövű szegmensíves ablak töri át.
A főhomlokzat eredeti képéről Veress Ferenc 1859-es fényképe alapján alkothatunk képet. Itt a földszinten szegmentíves záródású ablakok láthatóak, amelyeket ívesen kiugró, díszes barokk kovácsoltvas rácsok védték. Ugyanezen a felvételen figyelhető meg, hogy a kapu szélein szekérvetők voltak, és az emeleti rész sarkain díszes kovácsoltvas tartóelemek bádogból készített sárkányfejes vízköpőket támasztottak alá. Az épület tetőzetét ekkor még két félköríves záródású – nagy valószínűséggel kőkeretes – manzárdablak törte át.
Az utcai szárny udvar felőli homlokzatának képét a központi rész fölötti második emelet jelenléte határozza meg. A földszinten a kapu kétoldalán két egyszerű ablak nyílik, míg az emeleten az ajtóból és kisméretű, fektett téglalap formájú ablakból álló kéttengelyes központi részt keletre széles ablak, míg a másik oldalon egy kisebb méretű ablak szegélyezi. A homlokzat felső szintjét eredetileg két kisebb méretű ablak törte át, amelyek közül mindössze a nyugati őrzi eredeti kialakítását, a másikat a XX. század második felének bevatkozásai során kisebbre szűkítették. Az első emelet falazatában megfigyelhető két teherkiváltó ív jelenléte arra utal, hogy eredetileg ez a szint két félköríves árkáddal volt megnyitva, közöttük pedig egy kisebb méretű fülke volt kialakítva (ma szintén be van falazva).
Az épület udvari homlokzatai nagyon egyszerű megjelenésűek, különösebb dekoratív vagy látványosabb épületszerkezeti elem nélkül. A két udvari szárny meghatározó eleme a vasbeton gerendákra támaszkodó függőfolyosó. Az egyszerű egyenes záródású nyílásokból álló 17 tengelyes keleti szárny első tengelyeinél megfigyelhetőek a korábbi folyosó kőkonzolainak lefaragott nyomai, a 11. tengelyben pedig lépcsőház nyílik. A 4. és az 5. tengely között a falazatban egy mindkét szintet átfogó cezúra jelentkezik, ami az északra húzódó szárny későbbi építésére utal. Egy újabb falelválás figyelhető meg a 7. és a 8. tengely között is. A nyugati szárny homlokzata kilenc tengelyes, az utolsóban a szélesebb nyílású lépcsőházzal.
Az épület U alaprajzi elrendezésű, az utca vonalával párhuzamos főszárnnyal épült, belső tereinek rendszere viszonylag egyszerű. A főbejáratát adó kapualj öt boltszakasznyi csehsüvegboltozatos térből áll, egyes boltszakaszait kosáríves hevederívek választják el. A gang második tengelyéből mindkét oldalon ajtó nyílik az utca felőli két nagyobb helyiségbe, a negyedik tengelyben két szegmentíves záródású barokk kőkeretes pincelejárat, az utolsó boltszakasz nyugati falán pedig a félköríves fordulóval összekötött, kétkarú lépcső bejárata található.
A ház pincehelyiségei a kapualj két oldalán két különböző, az udvari szárnyak alá is benyúló termekből állnak. A keleti oldalon a félköríves dongaboltozattal fedett kis előtérből két helyiség nyílik. Az utca felőli vasbetonból öntött síkfödémmel rendelkezik, azonban a számos helyen téglaköpenyezéssel is kiegészített kőfalain megfigyelhető, hogy eredetileg az utca vonalára merőlegesen futó félköríves dongaboltozata volt. Ez a szerkezet minden bizonnyal a barokk periódust megelőző korábbi építési fázisból származik. E pincehelyiség nyugati falán középpillérre támaszkodó két félköríves vakárkád található, amelyek mögött eredetileg még egy pincehelyiségnek kellett lennie. A másik helyiség benyúlik a keleti udvari szárny alá, téglával kialakított félköríves dongaboltozata alapján megállapítható, hogy megépítése már a ház barokk korszakához kötődik. Az épület nyugati része alatt két hasonló szerkezetű pincehelyiség húzódik.
A kapualj két oldalán két nagyobb méretű, félköríves fiókos dongaboltozattal fedett helyiség nyílik. A keleti épületszárny két ugyanilyen szerkezettel boltozott szobával folytatódik, amelyeket egy poroszsüveg boltozatos tér követ, a nyugati pedig egy dongaboltozatos, két csehsüvegboltozatos és egy keskenyebb, szintén dongaboltozattal fedett helyiségsorból áll. E szárny barokk kori helyiségei tovább folytatódnak, hiszen a fentebbiek után még egy dongaboltozatos szoba található, és majd csak ezt követően következik egy, a 19. század második felére jellemező poroszsüveg boltozatos helyiség. A földszint többi helyisége egyszerű síkmennyezettel fedett, amelyeket helyenként a 20. századi bevatkozások során átalakítottak.
Az emeleten a főszárny lépcsőháza egy előtérbe vezet, amelyből az utca felé húzódó, nagyméretű reprezentatív térbe nyílik ajtó. E díszteremnek négy ablaka van a főhomlokzaton, a szárny két szélén pedig a főtengelyben nyíló ajtókon keresztül két sarokhelyiséggel van összeköttetésben. Ez utóbbiakból úgyszintén a központi tengelyekben nyitott ajtók vezetnek az udvari szárnyak emeleti szobái felé. Az emelet összes terét síkmennyezet fedi.
A főszárny második emeletén szintén egy előszobából közelíthető meg az utca felőli szoba, valamint a több kisebb helyiségre osztott udvar felőli terek. E szint keleti felén a 20. század második felében egy újabb helyiséget alakítottak ki.
Az épület tetőszerkezete az államosítás utáni bevatkozások eredményeként alakult ki, mely az utcai szárny fölött a barokk kori tört tetőformát követi.
Kelemen Lajos: Művészettörténeti tanulmányok. II. S.a.r. B. Nagy Margit. Bukarest, 1982. 104, 149.
Lőwy Dániel–Demeter János–Asztalos Lajos: Kőbe írt Kolozsvár. Kolozsvár, 1996. 133–134.
Szabad királyi Kolozsvár város házbirtokosainak névsora. Szerk. Bodányi Sándor. Kolozsvár, 1869.
Sas Péter: Mesélő képeslapok. Kolozsvár 1867–1919. Budapest, 2003. 185.
Toca Mircea: Clujul baroc. Cluj, 1983. 91–92.
Képek