Utolsó frissítés: 2012-01-25
Szerző: Kovács Zsolt
Kód: BN-II-m-B-01641
Datálás: 1593, 1627, 1782, nagyobb XIX. század közepi átalakítással
A település első írásos említése a pápai tizedjegyzék 1332 és 1337 között összeállított lajstromaiban maradt fenn. A középkor századai során a csicsói váruradalom része volt a falu, így tulajdonosai a várat bíró jelentős erdélyi családok közül kerültek ki. A csicsói uradalom első említése 1283-ból való, amikor földjén a Rátót nembeli Domokos unokái osztoztak, de néhány évre rá, 1290-ben III. András király (1290-1301) már a Tomaj nembeli Dénesnek, a Bánffyak ősének adományozta. A várat 1304-ben említik először, Kán László erdélyi vajda és fiai birtokaként. Az erdélyi vajdai tisztséghez tartozott a királyi uradalom 1321-től 1387-ig, ekkor Losonci Bánffy Dezső erdélyi vajda szerezte meg magának. A Bánffyak tulajdonában maradt 1467-ig, amikor a királyellenes felkelésben való részvételük miatt a csicsói várat Mátyás király (1458-1490) hűtlenség címén tőlük elkobozta, és ugyanekkor a váruradalom részét képező Keresztúr két részét is Szerdahelyi Imrefi Györgynek és fiainak adományozta. 1483-ban az uradalom egy részének még Szerdahelyi Mihály volt a birtokosa, de 1492-ben II. Ulászló (1490-1516) Ştefan cel Mare moldvai vajdának adta. A vajda halála után 1504-től fia, Bogdan birtokolta a továbbiakban a csicsói uradalmat. A török elől ide menekült Ştefan másik fia, Petru Rareş, és miután Szapolyai János oldalára állt, 1538-ban megkapta a csicsói uradalmat is. 1540-ben azonban a szultán Petru Rareş kiadatását követelte, és a várat Martinuzzi György ostrommal elfoglalta. Szapolyai a gazda nélkül maradt várat feleségének, Izabella királynőnek adományozta, de a moldvai vajda nem akarva belenyugodni erdélyi birtokai elvesztésébe, 1542 októberében betört Erdélybe és ostrommal próbálta bevenni a birtokközpontként is működő várat, azonban hadjárata nem jártak sikerrel. A későbbi próbálkozások elkerülése végett Izabella királynő a csicsói várat 1544-ben leromboltatta. Az ezt követő évtizedekben az egykori kincstári birtokhoz tartozó területek jelentős részét eladományozták. Így például az 1553-as a tordai országgyűlés arra kérte Ferdinánd királyt, hogy a törökök elől Erdélybe menekült nemeseknek és rácoknak adja Csicsókeresztúrt és Felőrt. A korábban a Partiumban birtokos Torma család keresztúri birtoklásának kezdetei is minden valószínűség szerint ehhez az időszakhoz kötődnek, és a török hódoltság fenyegetésével lehetnek összefüggésben. A család itteni birtokáról az első konkrét adat 1566-ból származik, ekkor Torma Dánielt említik keresztúri birtokosként. 1581-ben a két testvér, Dániel és Kristóf két részre osztotta itteni birtokát. 1602-ben a települést Basta hajdúi pusztították el, a következő évben készített nemesi összeírás már két udvarházat említett a faluban. Sokat szenved a település a XVII. század második felének és a XVIII. század elejének hadi eseményei során is: 1661-ben Ali basa török-tatár hadai, 1704 januárjának közepén báró Tiege csapatai, majd 1717-ben a tatár hordák pusztították a települést. A tatárok a település lakóinak egy részét is fogságba hurcolták, Torma Miklós helyi birtokossal egyetemben.
A csicsókeresztúri Torma udvarház esetében abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy az épület építéstörténetének fontosabb csomópontjait a feliratos emlékek és az épület szerkezeti jellegzetességei alapján is felvázolhatjuk. Az udvarház első építési korszakát jelöli az 1593-as ajtószemöldök. Ezt Torma Kristóf építtette, miután egy évtizeddel korábban testvérével megosztozott a családi birtokon. Az épület bővítésére kerülhetett sor a szintén Kristóf nevet viselő fia idejében, az 1627-es esztendőben. A fennmaradt kőkeretek mellett minden bizonnyal ebből a korai időszakból származik a pince legrégebbi, kőből falazott dongaboltozatos helyisége. Az első katonai felmérésnek az 1769-1773 közötti időszakban készült térképén a település legjelentősebb világi épületeként jelenik meg az udvarház, a település északkeleti szögletében, az Ilosva patak kanyarulatában. A térképen egy négyzetes alaprajzú épület figyelhető meg, melynek nyugati és keleti homlokzata elé is portikusz ugrott ki. Az őseitől örökölt udvarházat a katonai pályát befutó Torma József építteti át 1782-ben. Az épület klasszicista jellegű megjelenését egy XIX. század közepi, nagyobb arányú beavatkozás során nyerte. Ennek az átépítésnek az eredményei a pillérekre támaszkodó klasszicista portikuszok, és a két világháború közti időszak fényképein még látható pannós homlokzattagolás. Abban az időszakban az épületet még egy barokkos tört tető fedte, előtte egy falazott mellvédű, íves kocsifelhajtó húzódott. E vázlatos építéstörténeten a család levéltárának kutatása minden bizonnyal több ponton is módosíthat.
A történeti források szerint a településen állt még egy másik Torma-udvarház is, amelynek jelenleg helye is azonosítatlan. Ez a család másik ágának birtokában volt, amelyhez a család történetének két leghíresebb tagja, az erdélyi régészeti kutatások megalapozásában meghatározó szerepet játszó Torma Károly és húga, Zsófia is tartozott. Torma Károly csicsókeresztúri udvarházát a hozzá tartozó birtokokkal együtt 1877-ben a naszódi iskolaalapnak adta el.
A Dést Bethlennel összekötő főúton, a Nagy Szamosba beleömlő Ilosva patak torkolatánál fekszik a település, melynek a római katolikus templom tömege által dominált központjától pár száz méterre Beszterce irányában, a falut átszelő főút mellett található a Torma család udvarháza. Az Ilosva patak közvetlen közelében fekvő nagyméretű tömbtelek belsejében áll a földszintes udvarház, melynek külső megjelenését a főút felé, déli irányba néző főhomlokzatán és nyugati oldalhomlokzatán pillérekre támaszkodó portikuszok teszik jellegzetessé. Alaprajza egy négyzetes központi tömbből, és az ehhez északra csatlakozó téglalap formájú szárnyból tevődik össze. Külső homlokzatai egyszerű megjelenésűek, a fentebb említett portikuszokon kívül mindössze a nyílások tagolják függőlegesen.
Az udvarház vízszintes tagolását a nyugati homlokzat és az északi szárny kivételével az épület majdnem teljes kerületén körbefutó kő lábazati párkány, és egy a homlokzatok felső részén kialakított egyszerű vakolatsáv biztosítja. Főhomlokzatán az egyszerű profilfejezetű, négyzetes pillérek tartotta portikusz oldalán két-két szegmentíves záródású ablak nyílik. Nyugati homlokzatának közepén a négy tagolatlan pillérű portikusz ugrik ki, amelyből két szegmentíves ajtó nyílik, köztük szegmentíves ablak található. Ennek a homlokzatnak a portikusztól balra húzódó felületét, a hátsó (az északi) homlokzathoz hasonlóan nem töri át nyílás, jobbra két szegmentíves vakablak egy elfalazott ajtónyílást vesz közre. Az épület központi tömbjének keleti homlokzatán ugyanaz a szegmentíves ablakforma jelenik meg, négy alkalommal. A homlokzat baloldali szélén nyílik a pincelejárat, a sarkot egy volutás lezárású, kőből faragott kerékvető díszíti. A központi tömb és az északra kiugró szárny találkozásánál az előzőn szegmentíves, az utóbbin pedig két egyeneszáródású, nagyobb ablak figyelhető meg. Az eltérő nyílásformák mellett az északi szány utólagos voltára utalhat, hogy az épületen máshol megtalálható kő lábazati párkány nem fut át erre a szárnyra, amelyet így valószínűleg a XX. század közepén, az államosítás után építhettek. Az udvarházat nagyméretű, lapos tömegű csonkakontyolt tető fedi, amely szintén a kommunizmus időszakában válthatta az archív felvételeken megfigyelhető barokkos tört tetőt.
Az udvarház eredeti alaprajzi rendszerét jelentős mértékben átalakították az elmúlt fél évszázad változó funkciói, pincéinek szerkezete azonban beszédesen őrzi építéstörténetének lenyomatát. A kivétel nélkül boltozott pincehelyiségeket három, észak-dél tengelyben párhuzamosan futó traktusba helyezték: a bejárat után egy téglából rakott csehsüvegboltozatos négy boltszakaszos térbe érünk, melynek boltozatai egy vaskos középpillérre terhelnek, ettől nyugatra egy kőből rakott dongaboltozatos helyiség nyílik, melyből szintén nyugatra pár sor kőalapon nyugvó tégla dongaboltozatos térbe jutunk. A három helyiség különböző korokból való származását nemcsak a szerkezetek különbözősége, hanem a falazatok és falazóanyagok váltakozása is elárulja. A keresztúri udvarház legrégibb része a kő dongaboltozatos helyisége, mely minden bizonnyal az évszámos kőkeretekkel is jelölt egyik korai építési periódusból származik. Ezt bővítették ki a barokk jellegű csehsüvegboltozatos résszel nagy valószínűséggel 1782-ben, amikor a régi épület egyes kőelemeit is beépítették másodlagosan a pincébe. Erre utalnak a kőpillér lábánál megfigyelhető faragott kőhasábok, valamint a bejárat melletti szellőzőt záró későreneszánsz nyíláskeret-töredék. A tégladongás pincehelyiség pontos kora kérdéses, feltételezhetően egy 19. századi beavatkozás eredménye.
A pincéhez hasonlóan az udvarház helyiségei is három traktusba rendeződnek. Az épület főtengelyében a portikuszról elérhető nagyméretű terem található, amely mögött két kisebb helyiség húzódik. A nyugati traktusban 3 szoba található ugyanazon tengelyben, azonban mindenik a központi traktusból közelíthető meg. A keleti traktust átfogja a színpaddal ellátott nagyméretű terem, melyet két kisebb helyiség előz meg. A helyiségek síkmennyezetesek, mindössze az északkeleti sarokhelyiség boltozott. Ezt egy elegáns arányú barokk csehsüvegboltozat fedi, melynek felületét mélyített mező díszíti. Az egykori fafödémek jellegéről a délkeleti sarokhelyiség ajtószerkezetéhez másodlagosan felhasznált gerendák tanúskodnak. Ezek profilált éle és rozettadíszítése XVII. század végi vagy XVIII. századi eredetükre utal.
Az épületbelső legértékesebb emlékei a főtengely nagyterme mögötti helyiség déli falába másodlagosan befalazott évszámos kőfaragványok, melyek az építéstörténet legjelentősebb támpontjait is adják. A helyiség déli ajtaja fölött két későreneszánsz nyílászáró szemöldökköve látható. Az alsó közepén jellegzetesen későreneszánsz pajzsban a Torma család címere, egy leveles tormagyökér jelenik meg, melynek kétoldalán a Torma Kristófra utaló TC monogram nyomai körvonalazódnak. A keret frízét a reneszánsz feliratok esetében gyakran alkalmazott tabula ansata díszíti, az alábbi vésett felirattal: [Anno D]OMINI 1593. Fölötte egy hasonló címerpajzsban, szintén a Torma címert és a TC monogramot tartalmazó fogsorfrízes szemöldökkő található, frízében az A[nno] D[omini] 1627 felirattal. Hasonló, fogsorfrízes motívummal és félpálcával díszes kőkeretek a kolozsvári kőfaragóműhely XVI. század végi, XVII. század eleji faragványai között ismertek, így minden valószínűség szerint e kőkeret is onnan származhat.
Ugyanazon falba falazták be az egykor minden bizonnyal az épület oromzatát díszítő nagyméretű barokk címert is. Ennek fő motívuma a kagylódíszes háttér előtt, lendületes porcdíszekkel keretelt családi címer, alatta az alábbi felirattal: AEDIFICATA 1593 PER CHRISTOPHORUM RENOV[ata] / 1782 PER IOSEPHUM TORMA DE CSICSOKERESZTUR (Építtetett 1593-ban Torma Kristóf, megújíttatott / 1782-ben csicsókeresztúri Torma József által).
A folyamatban levő visszaszolgáltatási per miatt az udvarházat használó helyi önkormányzat nemrég kivonult az épületből, sorsára hagyva azt. A minimális karbantartási feladatok hiánya miatt az épület több helyütt ázik, mennyezetei beszakadtak.
Entz Géza, A csicsókeresztúri római katolikus templom, Kolozsvár, 1942 (Erdélyi Tudományos Füzetek 134.), Passim.
Kádár József: Szolnok-Dobokavármegye monographiája. II. Dés, 1900. 410-416, 418.
Kiss Gábor: Erdélyi várak, várkastélyok. Budapest, 1987. 49-51.
Képek