Utolsó frissítés: 2011-02-23
Szerző: Pál Emese
Kód: BN-II-m-A-01678
Datálás: 1755–1782
Malomárka egykori evangélikus temploma Erdély épített örökségének egyedülálló emléke, alaprajzára és a XVIII. században szokatlan részletformáira analógiát csak távolabbi vidékeken találunk.
A település neve először egy 1246-os iratban tűnik fel Molunark formában. 1332 és 1337 között a pápai tizedszedők Heinrich, Vintus és Ulrich malomárki plébánosok nevét jegyezték fel. 1562-ben a falut elpusztító tűzvész a templomot és a plébániát is érintette. Ezt követően a középkori templom sorsáról csak egy 1749-es püspöki vizitáció alkalmával készített jegyzőkönyvből értesülünk, melyben a templom fedelének javításáról és sekrestye építéséről vagy megújításáról rendelkeztek.
A jelenlegi templom építésének körülményeiről, a mesterekről és a munkafolyamatról egy 1776. október 18-án kelt irat nyújt információkat, melyet a toronygombban találtak meg egy XIX. századi restaurálás alkalmával. E szerint a települést és vele együtt a templomot 1751. július 14-én egy hirtelen keletkezett áradás elpusztította. A természeti csapás következtében a falu lakói úgy döntöttek, hogy egy magasabban fekvő helyen építik újra településüket. Az új templom építéséhez 1755-ben kezdtek hozzá, Christoph Müller lelkész és Gerig Emrich bíró idején. Ehhez az épülethez felhasználták a régi templomból megmaradt kőkereteket is. A hajó egy év alatt el is készült, a torony építését azonban csak 1776-ban kezdték el. Ez utóbbi a falu 33 családfőjének támogatásával még abban az évben, az említett irat elhelyezése előtt elkészült. A munkálatokat Martin Groo és Andreas Konnerat besztercei ácsok, Andras Zeschnetzler és Daniel Kroner kőművesek vezették. Az építkezések teljes mértékben csak 1782-re fejeződtek be, legalábbis erre utal a diadalíven olvasható felirat: „ERBAUT / 1755-1782 / AUSGEBESSERT / 1851, 1885 U[nd] 1911” (Épült / 1755-1782 / Javíttatott / 1851-ben, 1885-ben és 1911-ben). A feliratból megtudhatjuk, hogy a XIX. században két alakalommal, illetve a XX. század elején is fontosabb javításokat végeztek az épületen.
1992-ben az elhagyatott evangélikus templom a pünkösdista gyülekezet használatába ment át, akik a műemlékvédelmi követelményeknek nem megfelelő átalakításokat végeztek az épületen.
A templom a település központjában levő tágas tér keleti, magasabb végén helyezkedik el. Alaprajza egyedülálló az erdélyi emlékanyagban: egy kör alakú hajóból és a hozzá csatlakozó téglalap alakú szentélyből áll, melyen a torony emelkedik. A szentély egy apszishoz hasonló záradékkal végződik, melyből a toronyba vezető csigalépcsőt magában foglaló, kívülről sokszögzáródású épületrész emelkedik ki. Az épület nagyrészt téglából épült, kőelemei a falu elbontott középkori templomából származnak.
A hajó nyugati oldalához egy kisméretű, kosáríves nyílású, háromszögoromzattal lezárt portikusz csatlakozik, melynek orommezejét lantablak-szerű nyílás töri át. A portikusz főnézetét két dór fejezetű lizéna kereteli, oldalfalainak nyílásai kosárívesek. A hajó zsindellyel fedett tetőzete két részből áll, az alsó az épület körkörös formáit követi, felső része kontyolt nyeregtető. A hajó északi illetve déli oldalfalait négy-négy támpillér tagolja egyenlő részekre, ezek között félköríves ablakok találhatóak. Az oldalhomlokzatok középső tengelyében egy-egy félköríves mellékbejárat nyílik, ezek fölött a homlokzatok hosszúkás ablakaitól eltérő kisebb méretű félköríves ablakok helyezkednek el. A bejáratok előtt egykor a nyugatihoz hasonló kosáríves nyílású portikuszok helyezkedtek el, a délit korábban, az északi oldal portikuszát 1994 után bontatta le a pünkösdista gyülekezet. Az ő beavatkozásuknak köszönhetőek a hajó három bejáratának vasajtói is.
A templom keleti oldalán emelkedő zömök tornyot látatóan nem kiforrott építészeti elgondolás alapján csatolták a hajóhoz. A négyszögű tornyot vízszintesen kőből készült övpárkányok tagolják négy szintre, ezeket az alsó szinten hosszúkás, a legfelső szinten pedig a többinél szélesebb félköríves ablakok törik át. A torony keleti sarkait armírozás díszíti. A nyolcszögletes gúlasisak négyszögletes alapon nyugszik. A torony keleti oldalához a harmadik szint kezdetéig felnyúló, csigalépcsőt magában foglaló rusztikázott sarkú épületrész csatlakozik, melynek ívesen kiképzett oldalfalain egy-egy félköríves ablak látható. Ennek bejáratát egy élszedett kőkeretes ajtó képezi, fölötte két résablak húzódik.
A templom főbejárata a nyugati portikusz mögött nyílik, ezen belépve a karzat alatti kisméretű térbe érkezünk. A hajó északi, déli, illetve nyugati oldalán a körkörös alaprajzhoz igazodó karzat látható, melyet a földszinten sokszögű kialakítású, a karzatmellvéd kezdeténél toszkán fejezetes oszlopokká alakuló pillérek és a hajófal pillérei támasztanak alá. A karzatra vezető csigalépcső az északi oldalon, a bejárat közelében található. A karzat falazott mellvédje báboskorláthoz hasonló díszítést kapott. A belső meghatározó eleme a sokszögű pillérekről induló csúcsíves árkád, melynek széleit vakolatsávval emelték ki, a csúcsívek ívzáradékát zárókő díszíti. A hajót élein stukkókkal hangsúlyozott kolostorboltozat fedi, a árkádok csúcsívének megfelelően az oszlopok közötti boltfiókok szintén csúcsívesek. A félköríves diadalívet két pilaszter határolja. A déli pilaszterhez csatlakozik a templom berendezésének egyetlen megmaradt eleme, a kőből készült szószékkosár. A szentélyt a hajótól fakeretbe foglalt üvegfal választja el, mely szintén az utóbbi évtized átalakításainak következménye. A szentélynégyzetet csehsüvegboltozat, a szentélyzáródást félkupola fedi. A szentélynégyzet boltozatát népies jellegű stukkó díszíti: barokkos keretben, babérágakból kialakított ovális mező közepén egy kehely tűnik fel kétoldalt két szárnyas angyalfejjel és szívekből kinövő virágokkal kiegészítve. A szentély záródásában levő falazott karzat középtengelyében csúcsíves, gótikus ajtó nyílik, ezen belépve közelíthető meg a toronyba vezető csigalépcső.
A templom egykori berendezéséről csak szórványos adataink vannak. 1885-ben készült klasszicizáló oltára J. Eder bécsi mester műve volt. Oltárképe Jézus a Getszemáni kertben témát jelenítette meg. Egykori orgonája 1851-ben készült Samuel és Friedrich Binder segesvári műhelyében. Egy 1792-es nagyobb méretű és egy 1925-ben készült kisebb harangja van.
Malomárka XVIII. századi temploma a barokk kori protestáns egyházi építészet által kedvelt centrális térszervezésű templomok csoportjába illeszthető, melynek legkorábbi példáit Hollandia területén találjuk (Willemstad 1597-1607, Blokzijl 1607-1710), később Németország protestáns vidékein is elterjedtté válik. A változatos megoldású centrális elrendezésű templomok (négyzetbe írt görög kereszt, T alak, nyolcszög, ovális, karéjos, kerek) legkiemelkedőbb alkotása a Georg Bähr által épített drezdai Frauenkirche (1722-1738). Az effajta templomi tér kialakulása a reformáció után a liturgiában központi szerepet betöltő prédikáció befolyásának köszönhető. Malomárkához hasonlóan, a templomtípus más képviselőinél is gyakori a karzatok alkalmazása, mely elősegítette, hogy a szószékről elhangzó ige mindenki számára hallhatóvá váljék. Az Erdélyben párhuzam nélkül álló alaprajzi elrendezés mellett Malomárka temploma a gótizáló elemek tudatos használata révén is kiemelkedik a XVIII. századi emlékanyagból, mivel a későbarokkban jelentkező gótizáló-klasszicizáló tendenciák legkorábbi képviselője környékünkön.
Fabini, Hermann: Atlas der siebenbürgisch-sächsischen Kirchenburgen und Dorfkirchen. I. Hermannstadt, 2002. 493–494.
Képek