Utolsó frissítés: 2011-04-18
Szerző: Bordás Beáta
Datálás: 19. század első két tizede
Kerlésen a Bethlen családnak már a 17. század közepétől voltak birtokai, majd 1782-ben a település a gróf Bethlen család tulajdonába került. Gróf Bethlen Lajos (1782 – 1867) 1803-ban vette át a kerlési birtokot nagybátyjától, gr. Bethlen Gergelytől, és a falu közelében lévő domboldalra szerette volna felépíteni kastélyát. Ezért a dombon álló szász házakat lebontatta, és a falu jelenlegi fő utcájában építtette újra.
A szerelmi kicsapongásairól és a művészetek iránti rajongásáról ismert gróf Bethlen Lajos 1804-ben vette feleségül gr. Bethlen Klárát, mely után nem sokkal nekilátott a kerlési kastély építésének. A gróf, lévén az építészet és a kertművészet rajongója, életének és vagyonának legnagyobb részét a kastély és parkjának kialakítására szentelte. A pompás klasszicista kastély és a különlegességekkel benépesített park egy olyan egységet alkotott, amelynek a 19. század első felében a kortársak a csodájára jártak. Ez volt a kor egyik kiemelkedő erdélyi kastélya.
A gróf önéletrajza szerint 9 hónap alatt, 90 ember munkája révén épült fel a kastély. A szakirodalom általában 1808-tól keltezi a kastély építési munkálatait, azonban 1809-ben a gróf részt vett a napóleoni hadak ellen szervezett nemesi felkelésben, és csak 1810-ben tért vissza kerlési birtokára. Ez évben, tehát 1810-ben fejeződhetett be a kerlési lak építése, amely több mint 100 ezer forintot emésztett fel. Bíró József megállapítása szerint a kastélyt Ugrai László tervezhette, aki a kastély homlokzati ballusztersorához hasonlót tervezett a marosvásárhelyi Teleki-tékához is.
A kastély bútorait és a falakat borító gobelineket a gróf Bécsből hozatta, szobrait és fegyvertárát szintén. Az 1814–1815-ben tett bécsi utak alkalmával lakatost, két asztalost, kőmetszőt is fogadott. 1816-ban egy „híres szobrászt”, Josef Schmelzer-t hozta le Bécsből, akinek 400 forintot ígért a kerlési park kerti szobrainak kifaragásáért. Ezek közül a Vénuszt, Dianát és Neptunt ábrázoló alkotások leírásokból ismertek. Szintén Schmelzer faragta a kastély kapuját őrző oroszlánt, és a kriptában lévő három párka szobrát. Ezzel szemben a kastély homlokzatán lévő színvonalas szobrok Bíró József szerint egy „ismeretlen, nagy művész” keze alatt születtek, nem pedig Schmelzer művei. Schmelzertől 1816-ban Jósika Miklós is rendelt szobrokat magyarfenesi kastélyának kertjébe.
1816 körül dolgozott a kerlési parkban Bodor Péter marosvásárhelyi ezermester (1788–1849), akinek legfontosabb alkotása a marosvásárhelyi zenélő kút volt. Bodor mint építész és műszerész tevékenykedett a kerlési kastélynál. Ő készítette a kertben lévő zenélő csengettyűket, szélhárfákat, és a sírbarlang mellett lévő remetelakot, amelyben egy remetének öltöztetett szerkezet ijesztgette a belépőket.
Bethlen Lajos önéletírásában jegyezte fel, hogy 32 öles alagutat vágatott a sziklába, ennek mélyében alakíttatta ki a kriptáját, valamint elhelyeztette a három párkát ábrázoló szoborcsoportot, amely Joseph Schmelzer szobrász munkája. A barlang kialakításának munkálatai két és fél évig tartottak, az együttest a kripta bejárata felett látható 1818-as évszám datálja.
Bethlen Lajost 1825–26-ban Munkácson tartották fogva egy párbaj miatt, szabadulása után folytatta kerlési birtokának szépítgetését. 1848. október 15-én a fellázadt román parasztok feldúlták a kastélyt, Bethlen Lajost pedig meghurcolták. Az agg gróf az 1850-es években tért vissza a tönkretett kastélyba, amelyen sok javítást tett. 1867-ben hunyt el kerlési birtokán, felesége mellé temették az általa megálmodott barlangsírba.
A kerlési kastélyban 1900 után már nem lakott senki, 1907-ben az egykori pompás kastély már félig le volt rombolva, a park fái is elvadultak. A kerlési kastélyt 1945 után rombolták le, jelenleg nyoma sem látható a domboldalon. Csupán a homoksziklába vájt egykori barlang (kripta) és a remetelak mélyedése maradt fenn, kifogásolható állapotban.
Bethlen Lajos kastélya és a körülötte kialakított park mindössze korabeli leírásokból és rajzokról ismert, ugyanis a sorozatos pusztítások miatt jelenleg csak az egykor a kerthez tartozó kripta látható.
A kastély és a kert együttese a Kerlés falutól nyugatra elhelyezkedő domb tetején épült ki. A főépület egy földszintes, „olasz modorban” (klasszicizáló stílusban) épített kastély volt, melynek homlokzatát a négy ión fejezetes oszlopra támaszkodó timpanon uralta. A főhomlokzatot ballusztersor zárta le, míg az oldalhomlokzatokon végigfutó attikát antik mitológiai hősök szobrai és urnák díszítették. A főhomlokzat oromzatán egy keretben a „C[omes] L[udovicus] B[ethlen]” betűk voltak, ez alatt négyszögletes keretben a következő felirat olvasható: „Delicias homini quales latura ministret / Prospice et exemplo gaudia misce meo”. Bíró József leírása szerint a homlokzaton szerepelt egy emléktábla, amelyen ez állt: „Építtette a barátságnak szentelte G. Bethlen Lajos MDCCCXIII”. Más leírások viszont az 1808-as dátumot említik (MDCCCVIII), az előbbi hitelesebbnek tűnik az építkezés befejeztére vonatkozóan.
A korabeli leírások szerint a kastély előcsarnokát különböző fegyverek díszítették, a falra a Szent László legenda (a kerlési csata felidézése) volt megfestve. A leírások említenek egy másik termet is, amelyben különböző festmények voltak és egy a falat teljesen beborító kárpit, amely egy németalföldi csata jelenetét ábrázolta. A kárpit jellegéből ítélve valószínűleg a Bethlen Lajos által Bécsből hozatott gobelinek egyike lehetett.
A kastélytól keletre a szolgálók házai, melléképületek épültek. A kastély közelében volt a nagy konyha.
A kastély köré kiépített, a franciakert és az angolkert elemeit vegyítő park Kazinczy Ferenc szerint „Erdélyben elsőnek tartatik”. 1848 előtt a kerlési valóban egyike volt a legszebb erdélyi kerteknek. A kertben lévő mulatóház ajtaja felett Vénuszt ábrázolták, fedelén voltak a Bodor Péter által készített csengettyűk, amelyek a szélben muzsikáltak. Volt még a parkban egy filegória, egy két emeletes vadászlak, egy mű várrom, fürdőház, a patak mellett halászház. A Diana-filegóriát 16 körbe ültetett jegenye szegélyezte; Neptun-szobros szökőkút is volt a parkban, valamint az elmaradhatatlan tó és a sziget, amelyet egy vékony patak ölelt körbe. A kastélytól nyugatra húzódott a virágoskert, melynek közepében a párizsi Eiffel-torony fából ácsolt másolata állt.
A kastélyparkot egy meredek sziklafal zárta le, gr. Bethlen Lajos a sziklába egy széles barlangot vágatott, amely kriptát rejtett magában. A barlang szájához közeli üregben egy remetelak volt berendezve.
A kriptát rejtő barlang nagyobb méretű bejáratától pár lépésre tátong egy kisebb nyílás, amelyben a remetelak volt, majd ettől is távolabb, többméteres magasságban a barlang kijárata látható. Ettől a kijárattól egykor korlátos ösvény vezetett le a bejárat szintjére, ez az ösvény már nem létezik.
A barlang keserves állapotban van, felügyelet nélkül hagyott tátongó nyílása illetlen és illemtelen betolakodókat vonz. A sötét barlangban egy forduló után kiöblösödik a tér, és láthatóvá válik a kripta bejárata. Az alacsony bejáratot homokkőbe vésett domborművek keretezik. Baloldalt egy ülve ábrázolt szárnyas alak látható, amely bal kezében egy homokórát, jobb kezében pedig hatalmas kaszát tart. Nyilvánvalóan a halált és elmúlást szimbolizálja. A bejárat jobb oldalán egy hiányos dombormű csokorba fogott eszközöket, mint például egy gereblyét, ágat (pálmaág?), ásót és kapát jelenít meg. A kriptába vezető egyenes lezárású ajtó szemöldökén felirat olvasható: „Kész 1818 GBL”, vagyis Gróf Bethlen Lajos készíttette 1818-ban. A felirat feletti domborművön egy ágon gubbasztó bagoly, a halál és bölcsesség madara őrzi a bejáratot. A 19. század végén még vasajtó zárta el a kíváncsiskodóktól a grófi kriptát, ahová az 1839-ben elhunyt gr. Bethlen Klárát és férjét, az 1867-ben elhunyt gr. Bethlen Lajost temették. A tulajdonképpeni temetkezési hely két részre osztott, alacsony üreg, melybe két sírgödröt ástak. A két sírt valamikor az első világháború alatt rabolták ki, és elvitték a házaspár emlékét megörökítő márványtáblákat is. A kripta bejáratával szemben a falban nagy félköríves fülke látható, itt állott egykor Joseph Schmelzer alkotása, a három párka szobra. A mitológiai szoborcsoport alakjai életnagyságnál is nagyobbak voltak, egyikük guzsalyat, másikuk vasollót tartott a kezében, a középső szőtte az élet fonalát. A szoborcsoportnak a kortársak a csodájára jártak, mára semmi nem maradt belőle.
A kripta előtti kiöblösödés után folytatódik tovább a szűk barlang, a kijárat egy meredek sziklafalra vezet. A kijárat fülkéjének külsején kétsoros verseket véstek a kőbe, melyeket a nagyfokú kopás miatt csak a régi leírásokból ismerjük. Két felirat a következőképpen szólt: “Irtózatos csendes a sírnak mélysége,/ Ismeretlen helyet fedez setétsége”, “Óhajtott nyugalmat csak ez helyen lelhetsz,/ Hazádba csak ezen setét úton mehetsz.” A harmadik feliraton Kádár József szerint “Itt lesz düledékké a testnek porfala,/ Itt mállik hamuvá, a mi hamu vala” volt látható, de ez téves, jelenleg ennyi olvasható ki a feliratból: „Szegény szív (....) / Zűrzavarok után itten fogsz (...)”.
A kripta környékén elhelyezett szobrok érdekes témájúak, s az együttes kultúrtörténeti szempontból is jelentős, ugyanis a kerlési kastélyt és parkot megcsodáló utazók a sziklafalon örökítették meg neveiket. A magyar reformkor értelmiségének fontosabb képviselői és Erdély nevezetes családjainak sarjai különböző méretű és formájú keretekbe vésték bele nevüket, a fontosabbak közül: Döbrentei Gábor író; Szilágyi Ferenc író, történész; Kornis János erdélyi kormányzó (G. Johannes Kornys Gubern. Transil.); Szepessy Ignác püspök (L. B. Ignatius Szepessy M. P. T. episcopus); Haynald Lajos püspök (Ludovicus Haynald Episc. Trans. 1860.); Gr. Gyulai Lajos (Gyulai); br. Jósika Miklós (1810-ben járt Kerlésen); Bodor Péter, a híres mechanikus; valamint a gróf Bethlen család számos tagja. A nagyon megkopott névjegyek között kiolvashatóak a Von Kottenburg báró, Bánffy György (Banfi Gy), Apor Lázár (Apor Laz), Brukenthal nevek is. Az egyik legfontosabb felirat a Deák Ferenc emlékére készült versike, amely a „Deák Ferencz emlékére“ cím alatt így szól: „Láng-elméjének/ gyöngy volt gondolata,// Kristály-jellemének/ vas a foglalatja.// Meghalt 1876 január 29./ Budapesten”.
A kriptát építtető grófra, Bethlen Lajosra a következő, 19. századi feljegyzésekből ismert felirat vonatkozott: „Illeté lelkét a természet s lángereje teremté/ A hajan sivatag Cserhalmot édeni kertté./ Gr. Bethlen Lajos megh. 1867 márcz. 15”. Az egykori remetelak kivívta a kortársak csodálatát és Bodor Péter ezermester munkáját dícsérte. A remetelak feletti felirat („Deus felicitas, homo miseria 1824”) intette a belépőt, akit egy karosszékében ülő és ajtónyitásra felugró remete ijesztett meg. A „remete” szerkezetét ugyanis az ajtó nyitása hozta mozgásba, ez volt Bodor Péter mérnöki invenciója. A remete lakosztályát szalmaágy, asztal, ezen pedig törött kancsó, koponya és kereszt egészítették ki. A remetelakból mára csak az üreg maradt.
A kerlési kastély és parkja a 19. század elejének egyik legjelentősebb erdélyi rezidenciája volt, a klasszicista kastély fontos építészettörténeti értéket képviselt. Az együttes fennmaradt része, a barlangsír megoldásaiban egyedi temetkezési helyszín, melynek kultúrtörténeti jelentőségét a látogatók névjegyeit őrző sziklafal is kiemeli. Fontos lenne a kopások és vandalizmus miatt rohamosan pusztuló homokkő-barlang védelme és turisztikai potenciáljának kiaknázása.
Bíró József: Erdélyi kastélyok. Budapest, 1943. 20, 80–81, 91–92, 95, 113, 168–169, 182.
Gróf Bethlen Lajos önéletírása. In: Makkai László (szerk.): Erdély öröksége. Erdélyi emlékírók Erdélyről X. Két ország ölelkezése (1791–1867). Budapest, 1941. 1–51.
Hegyesy Vilmos: Góf Esterházy Kálmán életéből. Erdélyi Múzeum, 1916–1917., 11-12. (33-34.) évf., 44 – 46.
Johrend, Johann: Heimatbuch Kyrieleis in Nordsiebenbürgen. Thaur bei Innsbruck, 1995. 16–18.
Kádár József (szerk.): Szolnok-Doboka vármegye Monográphiája IV. Dés, 1901. 315–320.
Kőváry László: Erdélyfölde ritkaságai. Kolozsvár, 1853. 243–245.
Lukinich Imre: A bethleni gróf Bethlen család története. Budapest, 1927. 534, 537–539.
Miklósi-Sikes Csaba: Fadrusz János és az erdélyi köztéri szobrászat a 19. században. Székelyudvarhely – Sümeg, 2003. 55, 131, 142, 193.
Nagyajtai Kovács István: A cserhalmi ütközet 1070-ben és helye, körülményeikkel. Az Erdélyi Múzeum-Egylet Évkönyve, 1.kötet, 1. füzet (1859 – 1861). 89–106.
címkék
KerlésKépek