Utolsó frissítés: 2011-02-14
Szerző: Bara Júlia
Kód: BN-II-a-A-01681
Datálás: 15. század második harmada, jelentősebb átépítések, javítások: 1715, 1750, 1896
Apanagyfalu (Nuşeni, Grossendorf), az Apafi család egykori ősi nemzetségi birtokközpontja Bethlentől 10 km-re délre, a Melles-patak mentén fekszik. Az 1876-os megyerendezésig Belső-Szolnok vármegyéhez tartozott, ekkor az újonnan kialakított Szolnok-Doboka vármegyéhez csatolták. Ma Beszterce-Naszód megye része.
A települést elsőként Nogfalw néven egy 1243-as oklevél említi. 1269-ben a falu már egy bizonyos Apa comes tulajdonában volt. 1305-ben Apa comes örökösei megosztoztak a birtokokon, Nagyfalu Apa fiának Jakabnak jutott, Jakab után pedig ennek fiára, Andrásra szállott. A következő évtizedekben a település a család tulajdonában maradt. A családtagok 1413-tól kezdődően nevüket már Apafiként használják, a későbbiekben pedig felveszik az „apanagyfalvi” előnevet is.
1467-ben Mátyás király hűtlenség miatt elkobozza Apafi Mihály erdélyi vajda apanagyfalusi birtokrészét. 1468-ban visszaadja tulajdonosának és elrendeli az időközben elszökött jobbágyok felkutatását és visszavitelét is. A település jelentőségét mutatja, hogy 1476-től kezdődően már mezővárosként (oppidum) szerepel az oklevelekben. Birtoklástörténetében fontos szerepet játszik I. Apafi Mihály fejedelem és neje, Bornemissza Anna 1667-es végrendelete, melyben örököseikké a bethleni Bethlen családot tették meg. Apanagyfalu legnagyobb birtokosa ezután a 18. század elejétől a 19. század közepéig a Bethlen-, majd a Bánffy-család volt.
A település plébániatemplomát először az 1332. pápai tizedjegyzék említi, ekkor Tamás nevű papja 25 garas, 1334-ben pedig 2 garas tizedet fizet. Apafi Miklós 1447-ben kelt végrendeletében a Szent Gellért plébániatemplom és Péter nevű plébánosának három malom tizedét s az apanagyfalusi birtok jövedelmének negyedét hagyja, illetve a templomnak adományozza a Luxemburgi Zsigmondtól kapott nagy ezüst serlegét is. Az adomány nagysága arra enged következtetni, hogy a templom az Apafi család kegyúri (nemzetségi) templomaként funkcionálhatott.
1453-ban Kisdevecseri Ferenc, Bethlen Antal familiárisa végrendeletében egy hold zabot adományoz az apanagyfalusi Szent Gellért templom számára. 1476-ban a templom plébánosa Demeter presbiter.
Kádár József szerint a Szent Gellért plébániatemplom a falu déli részén, a Bőd (Bediu) felé vezető út jobb oldalán található hegyoldalban állott, és feltehetően 1601–1603 között Giorgio Basta osztrák tábornok csapatai pusztították el.
A jelenlegi református templom a 15. század második harmadában épült, szentélyének boltozata, mely kialakításában hasonlóságot mutat a magyarborzási református templom szentélyboltozatával, Entz Géza szerint az 1470-es években készült. Mivel korai építéstörténetének rekonstruálását kizárólag stilisztikai megfigyelésekre alapozhatjuk, illetve a fentebb ismertetett források nem tesznek említést a Szent Gellért templom településen belőli helyéről és a jelenlegi templom felépítése utáni történetéről, a két épület közötti kapcsolat, esetleges folytonosság, alapos levéltári és régészeti kutatások hiányában, jelenleg tisztázatlan.
A templom a reformáció idején a reformátusok használatába került. 1715-ben Kemény Jánosné Teleki Anna újjáépítteti. 1750-ben felújítják. Valószínűleg a 18. század elején kapja síkmennyezetét, illetve ekkor készül el a templom déli portikusza és a szószékkorona. A hajóban található emléktábla szerint 1896-ban a templom újabb felújításon esett át.
A széki egyházmegye javainak 1643. évi összeírásából kiderül, hogy a gyülekezet már a 17. század elején, különböző főúri adományok jóvoltából, gazdag klenódium- és textíliagyűjteménnyel rendelkezett. 1632-ben Apafi György egy aranyozott ezüst poharat és tányért, Apafi István egy ónkannát és egy fémszállal hímzett úrasztali terítőt adományozott az egyházközségnek. A későbbiekben a gyűjtemény főként a Bethlen család adományainak köszönhetően bővült tovább. 1733-ban Bethlen József és neje Kemény Krisztina egy aranyozott ezüst úrvacsorai poharat, két ónkannát, hímzett keszkenőt, egy perselyt és egy ládát adományozott a klenódiumok tárolására. A 19. század első felének inventáriumai az adományozók közül Bethlen Lajost és Bethlen Klárát tűntetik fel. Ezek a tárgyak sok esetben feliratosak voltak és az adományozó nevének monogramját is tartalmazták.
A templom körüli cinteremben található harangláb első említése egy 1754-es feljegyzésben fordul elő. Ennek újjáépítésére 1866-ban kerülhetett sor, erre utal a toronysüveg fölötti szélvitorlán látható évszám is. 1875-ben a haranglábon nagyobb méretű javításokat végeztek, és elhelyezték a ma is látható, Andrásovszky János harangöntő kolozsvári műhelyében a sárosmagyarberkeszi egyházkerületi főgondnok, Katona Elek és neje, Kabos Kata megbízásából öntetett harangot. A mellette található harangot a hívek adományaiból 1923-ban Geréb András papsága idején öntötték.
A harangláb mellett, magas lábazaton álló, Bolyai János matematikust ábrázoló mellszobrot 2006-ban Vlad Prună szobrász készítette Traian Gheorghe Dascăl orvos adományából.
Az apanagyfalusi református templom és a tőle délre elhelyezkedő harangláb a település központjában, vaskerítéssel övezett kertben áll. A kelet-nyugat tájolású, kontyolt nyeregtetővel fedett teremtemplom támpillérekkel erősített, téglalap alakú hajóhoz keskenyebb, sokszögzáródású, lépcsősen tagolt gyámkövekre támaszkodó bordás keresztboltozattal fedett szentély csatlakozik.
A templom homlokzatai egyszerű kiképzésűek, jellegüket az alaprajzi elrendezés mellett a különböző függőleges tagolóelemek váltakozása határozzák meg. A sokszögzáródású szentély lábazati részén magas párkány fut körbe, a falsarkokat pedig kívülről átlós elhelyezésű, kőből faragott vízvetőkkel tagolt kétlépcsős támpillérek erősítik. A délkeleti és déli pillérközökben egy-egy, összesen három csúcsíves kőrácsos ablak nyílik. A fennmaradt mérművek indításai alapján feltételezhetjük, hogy ezek eredetileg kétosztatúak voltak.
A hajó falának déli oldalfalát a sarkokon két, háromlépcsős támpillér erősíti. A falmezőt két csúcsíves ablak és egy utólagos elhelyezésű, a templom jelenlegi főbejárataként szolgáló későbarokk stílusú füles kőkeretű kapu töri át, melynek íves kialakítású, többszörösen profilozott oromzati párkányának közepén és szélein tobozdíszek láthatóak.
A templom nyugati falához fedett karzatfeljáró illeszkedik, alatta egy elfalazott, szemöldökgyámos, a magyarborzási (Bozieş) református templom nyugati és a somkeréki (Şintereag) református templom déli kapujával rokonítható, későgótikus kapu látható.
A templom belső terére egyszerű téralakítás jellemző. Jelenleg síkmennyezet fedi, egykori boltozata elpusztult, mindössze néhány boltozatot alátámasztó gyámkő és ezekre támaszkodó bordaindítások maradtak fenn.
A viszonylag rövid, csaknem négyzet alakú hajó északi fala tagolatlan, déli falát két kis méretű csúcsíves ablak és a déli bejárat ajtókerete töri át, nyugati végében két faoszloppal alátámasztott orgonakarzat található. A templom hatregiszteres barokk orgonája Dávid István feltételezése szerint a 18. század végén készült Thomas Balthasar segesvári mester műhelyében. Az orgona előbb a bethleni egyházközség tulajdonába került, ahonnan Bethlen Károly 1877-ben megvásárolta, majd átalakítatta és az apanagyfalusi gyülekezetnek ajándékozta.
Figyelmet érdemel az északi falon elhelyezett festett Bánffy címer, a templom 1896. évi felújítási emléktáblája, valamint Geréb András lelkész (1910–1960) tiszteletére állított emléktábla.
A hajót a szentélytől csúcsíves diadalív választja el, ennek északi falához szószék csatlakozik, faragott hangvetőjének párkánya fölött barokk indadíszekkel díszített kartusok vannak, közülük két egymás mellett levő kartust a czegei Wass illetve BE monogrammal közrefogva a bethleni Bethlen család címere díszíti. A címerek minden bizonnyal az adományozókra, Bethlen Elekre és feleségére Wass Juliannára utalnak. A szószék mögötti boltszakasz északi falán vastag vakolatréteggel borított, kis méretű, egy nyolcágú csillagból és egy azonosíthatatlan elemből álló kőfaragvány látható.
A szentélyt kétszakaszos bordás keresztboltozat fedi, ennek kétszer hornyolt bordái lépcsősen tagolt gyámokkal alátámasztott féloszlopokra támaszkodnak. A szentélyzáródás ötsüveges boltozatának zárókövén címerpajzs látható. A déli és délkeleti falat három csúcsíves ablak tagolja, északi falában pedig szamárhátíves záródású szentségtartó fülkét alakítottak ki.
A szentélyben 2008-ban az I. és II. világháborúban elesett apanagyfalusiak emlékére emléktáblát helyeztek el.
A templom épületétől délkeletre elhelyezkedő, tölgyfagerendákból ácsolt haranglábat a szoknya- és a sisakrészen fazsindely fedi. A szoknya feletti toronytörzs mellvédének deszkázata íves díszítést kapott. Az oszlopokra nehezedő toronysisak alatt húzódó harangházban a már említett két harangot helyezték el.
Entz Géza: Erdély építészete a 14–16. században. Kolozsvár, 1996. 132, 135, 226, 227, 516, 522.
Entz Géza: Szolnok-Doboka középkori művészeti emlékei. Kolozsvár, 1943. 7, 9.
Janitsek Jenő – Hints Miklós: Az erdélyi Melles-völgy helynevei. Budapest, 1992. 73–78.
Kádár József: Szolnok-Dobokavármegye monographiája. II. kötet. Dés, 1900. 30–42.
Kolumbán Vilmos József: A széki református egyházmegye vagyonösszeírása. 1643. Kolozsvár, 2010. 3–4. 29–30.
Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek. A középkori Erdélyi Püspökség templomai. II. 2. bővített kiadás. Gyulafehérvár, 2000. 458.
Popa, Corina: Biserici sală gotice în nordul Transilvaniei. In: Pagini de veche artă românească. IV. Bucureşti 1981. 37–39. 18. számú alaprajz.
Képek