Utolsó frissítés: 2012-11-14
Szerző: Mihály Melinda
Kód: CJ-II-m-B-07365
Datálás: 1837
Az épület Kolozsvár egyik legkorábbi szállóinak egyike, nevét az olaszországi építtetőjétől, Gaetano Biasinitől (1790–1847) kapta. A milánói vívómester 1818-ban érkezett a Kolozsvárra, Béldy hívására, majd a következő évben, egy kolozsvári fiatal lánnyal kötött házasságát követően le is telepedett a városban. A város polgárainak sorába beválasztott Biasini rövidesen számos olyan intézményt alapított itt, melyek elősegítették Kolozsvár modernizálódását (magán vívóiskola, gyorskocsijáratok, valamint a Torna és Vívócsarnok).
A szálló a Torda utca kaputoronnyal szemben álló Szacsvay fogadó helyén, 1837-ben épült. A szállóban működő kávéház hamarosan európai rangú intézménnyé nőtte ki magát, mely a New York Szálló felépüléséig a város legjelentősen kulturális központja volt.
A Biasini Szálló szobáiban szállt meg Liszt Ferenc 1847. november és december 8 között, majd Petőfi Sándor is, feleségével együtt, a nászútjuk, majd később, 1853 tavaszán-nyarán Jókai Mór is, első erdélyi körútja alkalmával. 1849 július 17–23 között George Bariţiu, Nicolae Bălcescu és Cezar Bolliac író is vendégei voltak a szállodának. Bolliac látogatásáról a főhomlokzat 1960-ban elhelyezetett emléktáblája is tanúskodott 1996-ig, amikor helyét egy új tábla váltotta fel.
1847-ben a szállónak 31 szobája és egy tekepályája volt. A Pannónia és Nemzeti Szálló új kávéházainak az 1860-as években történt megnyitását követően a Biasini elkedzett rohamosan háttérbe szorulni, mely képtelen volt a konkurrens kávéházak szintjére emelkedni.
A századfordulón végül két olyan szálloda épült a városban, Központi és a New York, melyek szolgáltatásaival a Biasini Szálló végképp nem tudta felveni a versenyt. A hanyatlás első jele a szálló bérlőinek gyakori cseréje volt. 1903-ban László Károly bérelte, 1906-tól Rónai János, majd 1913-tól a 42 szobás intézményt Varga József működtette. Ebben az időszakban orfeummal is felruházták a szállót, kisebb színdarabokat, kuplékat datak elő, majd az első világháború ideje alatt bordélyházzá vált. Utolsó bérlője Fisch Ignác 1926-ban zárta be kapuit. A következő évtizedekben újabb rendeltetésekel látták el, bérházzá és raktárhelyiségekké alakították.
Az épület nyugati szárnya a XX. század elejére keltezhető. A két világháború között a szeszgyár raktárépületet emelt az udvar közepére. Az államosítást követően az igatlan emeleti helyiségeit számos kis méretű lakássá osztották.
Az egykori Biasini Szálló főhomlokzatát felső felén félpálcával tagolt, pinceszellőzőkkel áttört, mészkőburkolatú lábazat, profilált övpárkány és konzolokra támaszkodó, profilált koronázópárkány tagolja. A rusztikázott felületű földszintet 13 tengely, az emeletet 14 tengely tagolja, mivel a szekérkapu tengelyében az emeleten két nyílás található. A homlokzat szélső és középső négy tengelyét sarkain rusztikázott rizalit emeli ki. A nyílások egyenes záródásúak, a földszint ablakai keretelés nélküliek, az emeletiek vakoltkeretesek, profilált szemöldökpárkánnyal, alattuk egy folytonos párkány veszi át a könyöklőpárkány szerepét. Az emeleti ablakok tengelyét az ablakok alatt kiképzett ablakkötények is hangsúlyozzák. Az emeleti ablakok mind negőrizték eredeti nyíikat, a földszintieket részben kicserélték hőszigetelt nyílókra. A szekérkapu eredeti, jellegzetesen XIX. századi szárnyainak egyike gyalogos átjáróként működik, a külső felületüket edikulák és plasztikus kidolgozású rozették díszítik.
A főhomlokzat emeletén Petőfi Sándor emlékét őrzi egy 1897-ben állított mészkőtábla, felirata: Itt volt szállva / petőfi sándor / és neje / 1847 okt. 21töl 24ig / Megjelölte a helybeli áll. / felsőbb leányiskola kegyeleti / 1897 márc. 15. A szekérkapu mellett látható kétnyelvű emléktábla azt örökíti meg, hogy ebben az épületben szállt meg a két román forrdalmár, George Bariţiu és Nicolae Bălcescu
A kapualjat elegáns toszkán pilaszterei profilált párkányt és poroszsüveg boltozatot támasztanak alá. A pincelejárat a kapualj nyugati falán nyílik. Az épület udvari szárnya egyszerű, mindössze 11 egyenes záródású, keretelés nélküli ablak tagolja.
A földszint helyiségeit csehsüveg és fiókos dongaboltozatok fedik, a négy középső tengelyben egy nagy méretű, nyolc boltszakaszos csehsüveg boltozattal fedett terem található. A terem boltozatát három zömök, neoromán fejezetű oszlop támasztja alá.
A kapualjtól nyugatra húzódik az épület második reprezentataív tere, melyet két karcsú, kannelúrás, magas lábazatos és tojásléccel és akantuszlevéllel díszes fejezetű, öntöttvas oszlop oszt két, síkmennyezettel fedett szakaszra.
A lépcsőház a kapualjból keletre nyílik, mészkőlappal burkolt lépcsők és csigavonalla díszes, kovácsoltvas mellvéd jellemzik.
Az emelet alaprajzát a középfolyosó határozza meg, melynek kétoldalán, az utca felől nagyobb, az udvar felől kisebb méretű, utólagosan felosztott szobák sorakoznak.
Gaal György: Kolozsvár kétezer esztendeje dátumokban. Kolozsvár 1000 éve. Kolozsvár. 2000. 93.
Gyarmati Zsolt: Kávéházak a dualizmus kori Kolozsváron. Nyilvánosság és magánélet a békeidők Kolozsvárán. Kolozsvár 2005. 126–127.
Jakab Elek: Kolozsvár története. III. Budapest 1888. 979.
Lőwy Dániel–Demeter V. János–Asztalos Lajos: Kőbe írt Kolozsvár. Kolozsvár 1996. 190–193.
Mikó Imre: A csendes Petőfi utca. Bukerest 1978.
Képek