Utolsó frissítés: 2024-11-12
Szerző: Sarkadi Nagy Emese
Kód: AR-II-a-A-00500
Datálás: 1760–62
Les 15 et 26 mai 1760, l' évêque orthodoxe Sinesie Jivanovici a conclu un contrat avec le maître d'œuvre Egidius Ienowein d'Arad pour la construction de l'église et du manoir associé ainsi que des bâtiments agricoles. Le plan d'étage et les détails architecturaux enregistrés dans le contrat sont très différents du bâtiment achevé, peut-être pour des raisons financières, les plans originaux ont pu être modifiés. L'ensemble de bâtiments fut le siège de l'évêché orthodoxe d'Arad pendant une bonne vingtaine d'années, puis il servit de résidence d'été à l'évêché. Dans la première moitié du XIXe siècle, jusqu'à la séparation des églises orthodoxes serbe et roumaine (1864), l'église fonctionnait comme église paroissiale de la communauté orthodoxe d'Arad-Gáj. Après la séparation, la communauté roumaine a continué à l'utiliser jusqu'à la Première Guerre mondiale, et après la guerre, une nouvelle église a été construite au centre du quartier de la ville. Après cela, il est resté pratiquement hors d'usage jusqu'en 1955, date à laquelle le monastère orthodoxe des femmes, qui fonctionne encore aujourd'hui, y a été fondé.
L'iconostase originale de l'église a été peinte par le célèbre peintre Stefan Tenecki en 1767 , et les peintures peuvent être vues aujourd'hui dans le musée de l'église du monastère.
Arad észak-nyugati szélén, a Gáj nevű városnegyed peremén áll az Oszlopos Simeonnak szentelt ortodox női kolostor. Az épületegyüttes részét képezi a 18. században épült templom, az északi falához csatlakozó, vele egy épülettestet képező kúriaépület, valamint az udvart keretező gazdasági épületek, amelyeket azonban a 20. század folyamán jelentősen átalakítottak.
A templomot és az egykori kúriát magába foglaló, összetett nyeregtetős épület U alaprajzú, a keleti homlokzat két végén, szimmetrikusan elhelyezkedő, a homlokzat síkjából kiugró poligonális záródásoknak köszönhetően. Az épület déli oldalának mentén helyezkedik el a kis, keletelt, egytornyos teremtemplom, amelynek sokszögű szentélyzáródása az alaprajz egyik, fennemlített meghatározó eleme. Az északkeleti sarokban kialakított kis házikápolna funkcionálisan is magyarázza a másik poligonális záródást. Az épület homlokzatai, építészeti részletei, vakolatdíszei barokk kúriák jellegzetes vonásait idézik. A nyugati homlokzat központi részét öt árkáddal megnyitott tornác alkotja. A ma egyházi kiállítótérként működő épület bejárata a tornác középső árkádjának vonalában nyílik; a kőből faragott, íves záródású füles ajtókeretet barna olajfestékkel festették le. Az ajtót jobbról és balról egy-egy egyenes záródású ablak veszi közre. A tornáctól délre helyezkedik el a templom nyugati része fölé emelkedő, és a homlokzat elé enyhe rizalitként előreugró torony, amely nemcsak a nyugati homlokzatot, de az épület egészét meghatározza. A tornyot összetett, gazdagon tagolt övpárkány osztja két részre; az alsó rész sarkait ión fejezetes, a felső részét korinthoszi fejezetes pilaszterek díszítik. Nyugati oldalának alsó szintjén egyenes záródású kőkeretes bejárat nyílik a templomba, második szintjén félkörös záródású, lefelé enyhén szélesedő ablak látható. Az övpárkány feletti harangszintet a toronynak mind a négy oldalán félkörös ablak nyitja meg. Az ablakokat gazdag, volutákból alakított vakolatdísz keretezi, a szegmensíves szemöldök alatt áttört címerpajzsra emlékeztető dísz látszik. A sarkokat díszítő pillérek fölött, a tornyot többszörösen összetett óraíves párkány zárja le. Alacsony, íves vonalú sisakja bádogozott.
A déli homlokzat nyugati szélén látható egyenes záródású ablak a pronaos toronyalj mellett elhelyezkedő kis terébe nyílik; a homlokzat keleti végén pedig az a két, szegmensíves záródású, vakolt kerettel és tört vonalú, íves szemöldökkel ellátott ablak helyezkedik el, amely a templomtér második és harmadik szakaszát világítja meg. A második szakaszban ezenkívül, közvetlenül az ablak alatt, egyenes záródású ajtó nyílik, amelynek záródását virágfüzérrel ellátott, vakolatból képzett keret díszíti.
A nyugati oldal jellegzetes, tornácos volta ellenére, az épület fő nézetének inkább a keleti homlokzat tekinthető; déli oldalán a templom szentélyének sokszögű záródása, északi oldalán a szentélynek megfelelően, azzal szimmetrikusan a kúria belsejéből megközelíthető kis házikápolna poligonja ugrik ki a homlokzat vonalából. A két sokszögű kiugrás zárja közre a homlokzat központi, négytengelyes szakaszát. A teljes keleti oldalt párkányfejezetes pilaszterek tagolják. A középső két tengely enyhe rizalitként ugrik a homlokzat vonala elé, fölötte volutákra támaszkodó, íves oldalú oromzat emelkedik, amelynek közepét ovális ablak töri át. Az ablakot legyezőre, vagy szárnyakra emlékeztető vakolatdíszek veszik közre, fölötte kagylós dísszel ellátott szemöldök. Az oromzat vakolatból kialakított, stilizált címerpajzzsal zárul. A homlokzat poligonális záródások által közrezárt szakaszának négy vakolt kerettel ellátott füles ablaka a rizalit által meghatározott ritmushoz igazodik: a rizalit két díszesebb ablakához kis, legyezőmotívummal díszített csúcsos szemöldök, a két szélső ablakhoz íves szemöldök tartozik.
Az épület északi homlokzatát négy, a homlokzaton egyenletesen elosztott, vakolt kerettel és íves szemöldökkel ellátott ablak nyitja meg. Az első kettő alatt pinceszelőző, a harmadik alatt pedig a pince portikusz-szerű bejárata nyílik. A homlokzat egyébként nélkülöz minden egyéb vakolatdíszt vagy tagolást.
A templombelsőbe a nyugati oldalon nyíló bejáraton át juthatunk, amely a csehsüvegboltozattal fedett toronyaljon át vezet a templomtérbe. A toronyalj, a tőle északra és délre elhelyezkedő kis négyzetes terekkel együtt képezi az ortodox templomokban elmaradhatatlan, úgynevezett pronaost. A pronaos északi vége íves fülkében végződik, ennek funkciója ismeretlen, annál is inkább, mert a fülke mélyén egykor ajtó nyílt a kúria irányába. A tulajdonképpeni templomtér három csehsüvegboltozatos szakaszból és a belülről félkörös szentélyzáródásból áll. Az első, keskenyebb boltszakasz teljes szélességében karzat húzódik, amelyhez kis falépcső vezet fel. A (nyugatról számított) második boltszakasz déli oldalán, valamint a harmadik szakasznak mind az északi mind a déli oldalán egy-egy szegmensíves ablak nyílik. Az ikonosztáz mögötti teret a szentély keleti falában nyíló, egyenes záródású ablak világítja meg. A templomteret párkányfejezettel ellátott páros falpillérek tagolják, ezek felületét részben növényi ornamentika, részben műmárványozás borítja. A templombelső gazdag kifestése többszörösen felújított és átfestett, nyomait sem mutatja már az eredetinek. Hasonlóképpen, a templom eredeti ikonosztázát is eltávolították néhány évvel ezelőtt (darabjai ma a kolostor múzeumában láthatóak), és egy új, Piatra Neamţ környéki festő munkájával pótolták. Az ikonosztáz előtt álló, Máriát ábrázoló kegykép az alapítással egyidős, a 18. századi szerb ortodox közösség ajándéka a templom számára. Az oltár előtt, a templomhajóban, kereszttel jelölt sírkő alatt nyugszik a templom alapítója, Sinesie Jivanovici.
Az udvarház nyolc nagyobb helyiségből valamint az északkeleti sarokban kialakított kis házi kápolnából és néhány mellékhelyiségből áll. A két középső, egymásba nyíló teret fogadóteremként használták, a hozzájuk kelet felől csatlakozót pedig tanácskozó- illetve ebédlőteremként. A szakirodalomban említett barokk, stukkódíszekkel borított boltozatnak ma már nyoma sincs.
Az épület viszonylag jó állapotban fennmaradt barokk jellege által egyedi a megye műemlékeinek sorában, egyúttal egyike a legkorábbi fennmaradt aradi épületeknek. Építészeti részletei, stilizált vakolatdíszei némileg provinciális jelleget kölcsönöznek neki, inkább a vidéki kúriák, semmint az erdélyi barokk műemlékek élvonalának soraiba tartozik.
Lanevschi, Gheorghe: Repertoriul monumentelor religioase de pe cursul inferior al Mureşului. Ziridava XI, 1979. 1009.
Lanevschi, Gheorghe - Ujj János: Arad. Patrimoniul cultural construit. Arad, 2007. 5-6.
Medeleanu, Horia: Valori de artă veche românească în colecţia mănăstirii Sfântul Simion Stâlpnicul din Arad-Gai. Arad, 1986.
Ujj János: Arad építészeti emlékei. Nagyvárad, 2008. 37-38.
Képek