Utolsó frissítés: 2014-10-24
Szerző: P. Kovács Klára
Lektorálta: Kovács András
Kód: CJ-II-m-B-07407
Datálás: 16–17. sz., 1810-1812
A Néprajzi Múzeum, az egykori Redut, a történeti városmagon belül helyezkedik el, az egykori Bel-Monostor (ma Memorandumului) utcában, a Főtértől északnyugatra. Az utca felőli szárny helyén a 16. században három ház sorakozott, amelyeknek homlokzati hossza egyenként 10 m körüli lehetett. A három ház valamelyikét a 17. században szépítették, újították, amit a kapualjba másodlagosan befalazott reneszánsz kőkeret, valamint a földszinti boltozatok egy része is igazol. A 18. században egyesíthették a három házat, az így keletkezett épület, fennállása során több funkciót töltött be. A 18. században és a 19. század elején a város legfontosabb szállója, a Fehér Ló vendégfogadó működött benne. II. József uralkodása idején (1780-1790) a hatalom katonai nevelőintézet céljára vette igénybe az épületet, a várost így igen fontos jövedelemforrástól fosztva meg. 1794-ben sikerült visszaszereznie a városnak a fogadót. Ezt követően, a századfordulón az épület nagy átépítéseken esett át. Ezekben a munkálatokban olyan jelentős építészek vettek részt, mint Joseph Leder, Kindt Mihály, Georg Winkler, Anton Kagerbauer. Ezek során a fogadót egy tágas, két szintet átfogó magasságú, karzatos bálteremmel bővítették. Kialakítása Joseph Leder (1749-1814), bajor származású építész, stílusára utal. Leder 1810-1812 között maga is bérelte a szállót, és ugyanakkor az ő tervei alapján építették fel a déli szárnyat.
A 19. században a Redut nevet viselte az épület, amely a francia vigadó, táncterem jelentésű redoute-ból származik. A reprezentatív nagyterem a városi elit báljainak legrangosabb színhelyévé vált, kizárólagos rendezési joggal bírt replica watches álarcosbálok vonatkozásában. Az „úri és polgári" közönséget tizenkét tagú, szerződtetett zenekar szórakoztatta a 19. század elején, a belépti díj kifizetése mellett pedig gyakran a városi szegénység megsegítésére is gyűjtöttek pénzt a bálozóktól. Az elitbálokon kívül a Redut nagy számú résztvevőt befogadó bálterme számos nevezetes kulturális és történelmi eseménynek adott otthont a 19. század folyamán. 1848-ban az erdélyi országgyűlés itt mondta ki az uniót Magyarországgal, az esemény 50 éves ünnepére pedig emléktáblát helyeztek el az épület homlokzatán, amelyet 1919-ben eltávolítottak. 1859-ben az Erdélyi Múzeum-Egylet (utóbb Egyesület) alakuló gyűlése zajlott a teremben, 1885-ben replica watches pedig ugyanitt alakult meg az Erdélyi Magyar Közművelődési Egylet. A kaputól balra elhelyezett emléktábla az 1894-ben, a Redutban zajlott, „Memorandum-perről" emlékezik meg. 1897-ben a városban itt vetítették az első mozgófilmet. 1925-ben a város 25 évre a hadseregnek adta ki a Redut épületét, replica watches ahol tiszti kaszinót létesítettek. Az Erdélyi Néprajzi Múzeum 1958-ban költözött a Sétatérről ebbe az épületbe.
A Néprajzi Múzeumnak otthont adó épület napjainkban két szárnyból áll: az utcával párhuzamos, a kétemeletes főhomlokzatot is magába foglaló szárny, s a rá merőleges, a telek nyugati szélén hátranyúló traktus. Az impozáns főhomlokzat a klasszicista stílus jegyeit hordozza, a földszinten 9, az emeleteken pedig 10 tengelyre tagolódik. 
A középső 6 tengelyt (a földszinten csak ötöt) rizalit emeli ki a homlokzat síkjából. A sávozott felületű földszinti regisztert erőteljes párkány zárja le. Sávozott lizénák keretelik a felső szintek 2-2 szélső tengelyét. A központi rizalitot két szintet replica watches átfogó pilaszterekkel tagolták. Egyszerű kőkeretes, egyenes záródású ablakok határozzák meg a főhomlokzat tengelyeit. A rizalit emeleti ablakait, a többitől eltérően, ékes vakolattükrök hangsúlyozzák. A főhomlokzat középtengelyében nyílik a félköríves záródású, kő kapukeret.
Kiemelt zárókövében a renoválásra utaló M[uzeul] E[tnografic] 1959 feliratot olvashatjuk. Az épület nyeregtetejének nyugati végére, a 19. század közepe táján egy kis tornyot építettek. 1843-ban ide helyezték át az éppen lebontott Monostor-kapu óráját. Az épület udvar felőli homlokzatai csupán két szintesek. Az emeleti helyiségek előtt pillérekre támaszkodó, félköríves árkádos folyosó húzódik. A nyugati szárny földszintjének két végén hasonló árkádos nyílásokat találunk. A földszint helyiségeit egyszerű donga, illetve hevederes dongaboltozatok borítják. Az emeleti termeket síkmennyezetekkel fedték. Az épület alatt késő középkori pince húzódik. Ennek dongaboltozatai és félköríves záródású, késő gótikus kőkeretei az újkori palotát megelőző, 16. századi lakóházak maradványai. A kapu gangjának nyugati falába másodlagosan befalazott - napjainkban vakolattal takart, csak a falkutatási jelentésekből ismert - szintén késő gótikus keret továbbá arra is utal, hogy korábbi epületmaradványokkal kell számolnunk. Ugyancsak a kapualjba falazták, a korábban már említett, reneszánsz kapukeretet is. A frízét replica watches díszítő címerpajzsban a B. F. monogram és egy 17. századi évszám 16[.]4 számjegyei olvashatók.
Az 19. század közepe táján készült felmérési rajzok alapján megállapítható, hogy az épület eredetileg egy harmadik traktussal is rendelkezett, amely a fő szárnnyal szemközt, a déli oldalon húzódott. Ezt 1937-ben bontották le, helyére pedig utóbb iskola épült. A fő szárnyhoz hasonlóan, ez is árkádos folyosókkal nézett az udvar fele. Az egykori Vigadó utca felőli szárnyában, az említett 6 tengelyes homlokzati rizalit mögött, alakították ki a két szintet átfogó magasságú, karzatos nagytermet (az egykori báltermet, Tanz Saal). Ez kelet és nyugat felől egy-egy replica watches kisebb, boltozott teremmel szomszédos.
A néprajzi múzeum kiállítását a nagyterembe, a vele szomszédos két kisebb terembe, továbbá az utca felőli traktus zárt, árkádos folyosójába rendezték be.
B. Nagy Margit: Stílusok, művek, mesterek. Kriterion. Bukarest. 1977.
Kelemen Lajos: Művészettörténeti tanulmányok. II. Bukarest. 1982. 155.
Mircea Ţoca: Clujul baroc. Cluj-Napoca. 1983.
Lőwy Dániel-Demeter V. János-Asztalos Lajos: Kőbe írt Kolozsvár. Emléktáblák, feliratok, címerek. Kolozsvár. 1996, 88-90, 262-263.
Gaal György: Kolozsvár kétezer esztendeje dátumokban. In: Dáné Tibor Kálmán et. al. (szerk.): Kolozsvár 1000 éve. Kolozsvár. 2001. 376-435.
Kovács Kiss Gyöngy: Kolozsvári bálok a bécsi kongresszust követő években. (1815-1820). In: Uő.: Megidézett múlt. Tanulmányok, forrásközlések. Kolozsvár. 2008. 95-120.
Képek