A tematikus szócikk leírása
A magyarországi és a romániai magyar történettudomány egyik legmeghatározóbb képviselője volt. Pályája alakulásában fontos szerepet játszott a Bihar vármegyében 700 éves múltra visszatekintő családjának szellemi öröksége és a kisebbségi létbe szorult romániai magyarság élethelyzete. Középfokú tanulmányait a hajdúböszörményi Kálvineumban végezte. 1939-ben a Pázmány Péter Tudományegyetemen történelem-latin nyelv és irodalom szakos tanári oklevelet szerzett, ahol tanárai a modern magyar történettudomány legkiválóbbjai (Domanovszky Sándor, Hajnal István, Mályusz Elemér, Szekfű Gyula) voltak. Az egyetemen medievisztikában és kora újkori történelemben specializálta magát és bekapcsolódott a Mályusz Elemér vezette településtörténeti és történeti demográfiai kutatásokba. Első munkája az itt folyó kutatás eredménye volt, a Kőrössy Flóra-jutalomdíjjal (1942) elismert Bihar megye a török pusztítás előtt (Bp. 1940). Az 1930-as évek végén az Erdélyi Múzeum-Egyesület kolozsvári levéltári gyűjteményében, az Erdélyi Nemzeti Múzeum Levéltárában végzett kutatásai során meghatározó szakmai kapcsolatba került az intézmény igazgatását ekkoriban egyedül ellátó Kelemen Lajos (1877-1963) levéltárossal és történetkutatóval, aki az erdélyi levéltárügyben és történetkutatásban nélkülözhetetlen ismeretekkel gazdagította. 1939-40-ben a Pázmány Péter Tudományegyetem Népiségtörténeti Intézetében, 1940-41 között a Magyar Országos Levéltárban volt gyakornok, ahol megismerkedett a korszerű arhivisztika, illetve a levéltári kutatás gyakorlati kérdéseivel és módszereivel.
1941-ben Kolozsvárra költözött és történetkutatói pályája ezután teljesen Kolozsvárhoz kötődött. 1941-45-ben az Erdélyi Nemzeti Múzeum Levéltárának munkatársaként, 1945-50 között annak utolsó igazgatójaként az erdélyi magyar történetkutatás és arhivisztika modernizálásának elindítója. (1950-ben a berendezkedő kommunista diktatúra az Erdélyi Múzeum-Egyesületet - a többi kisebbségi intézménnyel együtt - felszámolta, a kolozsvári egyetem által is használt páratlanul gazdag könyvtárát, levéltárát, régiségtárát és egyéb gyűjteményeit államosította és különféle állami intézmények között szétosztogatta). A második világháború alatt és az azt követő zavaros években gazdátlanná vált és megsemmisülés veszélyének kitett intézményi és családi magánlevéltárak sokaságát mentette meg, beszállítva azokat az Erdélyi Nemzeti Múzeum Levéltárába (vö. Erdélyi Múzeum 56/1994).
Korán bekapcsolódott az egyetemi oktatásba és a szakmai utánpótlás nevelésébe: Kolozsvárott 1942-45-ben a Ferenc József Egyetem Történettudományi Karán tanársegéd, 1945-47-ben előadótanár; 1947-től az intézmény 1959-es felszámolásáig a Bolyai Egyetemen, 1959-81-ben a Babeş-Bolyai Egyetemen nyilvános rendes tanár, ahol - noha a magyar nyelvű történészképzést fokozatosan elsorvasztották - nemzedékeket nevelt a történetkutatás számára.
1949 és 1968 között a Román Tudományos Akadémia kolozsvári Történettudományi Intézetének munkatársa, 1981-ben nyugdíjba vonult.
Kutatási területe több korszakra (középkor és koraújkor) és több témakörre is kiterjedt, területileg pedig Erdély (és Kelet-Magyarország) múltját vizsgálta. A 20. század egyik legtermékenyebb forráskiadója volt. Kiadta a gyalui vártartomány urbáriumait (1944) és a dézsma fejedelemségkori adminisztrációjával kapcsolatos forrásokat (1945), amivel Erdély kora újkori gazdaságtörténetéhez szolgáltatott fontos forrásokat. Bemutatta az Erdélyi Nemzeti Múzeum Levéltárát (1942) és tervbe vette az itt őrzött levéltárak és gyűjtemények ismertetőinek kiadását (a háború utáni változások miatt csak a torockószentgyörgyi Thorotzkay család levéltárának ismertetése és a középkori oklevelek regesztája jelenhetett meg 1944-ben).
Közel hét évtizedes munkásságát végigkísérte a történeti Erdély középkori okleveles forrásainak összegyűjtése és magyar nyelvű regesztákban való kiadásának terve, amihez a gyűjtést már az 1940-es években elkezdte. A program célja az Erdély történetére vonatkozó középkori (1542 előtti) nem elbeszélő források (oklevelek, missilisek, számadások stb.) teljességre törekvő összegyűjtése, kritikai vizsgálata és magyar nyelvű regesztákban történő gyűjteményes közzététele volt, a magyar és külföldi levéltári fondok, kéziratgyűjtemények és korábbi közlések átvizsgálása útján. (A forrásanyag mennyisége kb. 30-35.000 szövegre tehető, de csak töredéke jelent meg nyomtatásban). A második világháború utáni évtizedekben, minthogy az anyag nagy részét Magyarországon őrizték (őrzik) és az ottani kutatást megakadályozták, ez a munka csak részben folytatódhatott. Ebbe a nagyszabású kutatási tervébe illeszkedett a kolozsmonostori konvent középkori jegyzőkönyveinek - kezdetben fényképmásolatok alapján - készült kiadása. Az elkészült forráskiadvány több mint 5444 szöveget tárt fel, két testes kötete - minthogy a kiadást Romániában megakadályozták - 1989-ben Budapesten jelenhetett meg. Ez ma a legnagyobb számú erdélyi középkori oklevelet közlő kiadvány. Az Erdélyi okmánytár címet viselő oklevélkorpusz első kötete végül 1997-ben a Magyar Országos Levéltár kiadásában látott napvilágot. Jakó további két kötetet elkészített (2004, 2008), a harmadik kötet (1340-1359) kinyomtatását azonban már nem érhette meg. Emellett évtizedeken keresztül részt vett a Román Akadémia erdélyi középkori oklevéltárának kiadási munkálataiban is (Documente privind istoria Romîniei és ennek folytatása, a Documenta Romania Historica). A középkori oklevélkorpusz előkészítése során több tanulmányt szentelt a hamis oklevélcsoportok azonosításának is (Studia Universitatum Babeş et Bolyai 3/1958; Levéltári Közlemények 55/1984; Gernot Nussbächer emlékkönyv, 2004).
Nem csak középkori és koraújkori, hanem 18. századi forrásokat is kiadott (pl. Rettegi György emlékiratai az 1718-1784 közötti korszakról). Valamennyi forráskiadványa esetében bevezető tanulmányokban mutatta be a korszakot, annak társadalmát (pl. a kolozsmonostori bencés apátságét vagy a 18. századi Erdély társadalmát). Megírta az erdélyi latin íráshasználat történetét és feltárta ennek társadalmi vonatkozásait (A latin írás története, 1987; R. Manolescu társszerzővel); vizsgálta az erdélyi vajdai kancellária működését a 16. század elején (Erdélyi Múzeum 52/1947, itt a magyar medievisztikában elsőként alkalmazta a prozopográfia, másként személytörténet módszerét). Összefoglalókat írt a történeti segédtudományok köréből (átfogó tanulmányban mutatta be az erdélyi középkori oklevelek paleográfiai sajátosságait és pecséthasználatát, Documente privind istoria Romîniei. Introducere, 1956), foglalkozott az íráshasználattal és ennek társadalmi szerepe kapcsán a papír- és nyomdatörténettel (pl. Studia Universitatis Babeš-Bolyai. Ser. Historia 7/1962 és 9/1964; Levéltári Közlemények 60/1989), kodikológiával (pl. Anuarul Institutului de Istorie si Arheologie 10/1967; Revista arhivelor 10/1967). Mindvégig foglalkoztatta az erdélyi vajdai tisztség, valamint az igen elhanyagolt kormányzat- és eseménytörténet. Ebbe a vonulatba tartoznak a Zsigmond-kor három erdélyi vajdájáról (Mályusz Elemér emlékkönyv, 1984) és az erdélyi vajdák kinevezéséről írt tanulmányai (Levéltári Közlemények 63/1992). Ugyancsak a középkori erdélyi politikai vezetőréteg és annak gazdasági-társadalmi hatalma a tárgya a középkori erdélyi püspökök birtokairól írt tanulmányának (Szabó István emlékkönyv, 1998). Erdély középkori társadalomtörténetéhez fontos hozzájárulás volt a Mátyás király erdélyi társadalompolitikájáról (Korunk 1990/4), a Farnasi Veres családról és az 1467-es erdélyi felkelésről írt tanulmánya (Imreh István emlékkönyv, 1999) vagy a székely társadalom 14-16. századi történetének összefoglalása (Székely felkelés, 1979). Írásaiban a társadalomtörténeti megközelítést tartotta fontosnak. A mályuszi népiségtörténeti iskola hatása fedezhető fel Erdély etnikai változásairól írt több tanulmányában (A románság megtelepülése az újkorban, 1941; Újkori román települések Erdélyben és a Partiumban, 1943). Kutatásainak fontos fejezete a művelődéstörténet, a könyv- és könyvtártörténet, nyomdatörténet (pl. Könyvtári Szemle 13/1969, 14/1970, 15/1971; Erdélyi féniks. Misztótfalusi Kis Miklós öröksége, 1974; Művelődéstörténeti tanulmányok, 1979), de foglalkozott iskolatörténettel is (pl. Nagyenyedi diákok, 1979; Juhász István társszerzővel) vagy a világi értelmiség kialakulásának kérdésével. Figyelme kiterjedt az anyagi kultúrára is: Kolozsvár város polgárainak példáján mutatta be a reneszánsz erdélyi hatását (Kelemen Lajos emlékkönyv, 1957). Művelődéstörténeti tárgyú írásai az Írás, könyv, értelmiség (1976), majd további válogatott tanulmányai a Társadalom, egyház, művelődés c. kötetében (1997) jelentek meg. Tanulmányai egy részét románra is lefordították, ezek Philobiblon transilvan címmel 1977-ben láttak napvilágot.
Történetkutatói munkásságán és oktatói tevékenységén túl szívén viselte az erdélyi magyar tudományosság 1989 utáni újjáélesztését és ebben fontos szerepet szánt az Erdélyi Múzeum-Egyesületnek. Ennek keretén belül az ő kezdeményezésére létrehozott, ma is működő Kutatóintézetnek, amelyben fiatal kutatókat kapcsolt be az Erdély történetének legfontosabb középkori és koraújkori forrásainak kiadását célzó munkálatokba.
Munkásságát a magyar, román és német tudományosság egyaránt elismerte. 1988 óta a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja volt, 1937-től az Erdélyi Múzeum-Egyesület tagja és 1990-1994 között ennek elnöke volt. 1970-től a Román Társadalomtudományi Akadémia rendes, a Román Akadémia tiszteleti tagja (1996), a Magyar Történelmi Társulat tiszteleti tagja (1986), a Magyar Történészek Világszövetsége, illetve Nemzetközi Társulata társelnöke (1990), a Ráday Akadémia (1990) és az Eötvös Loránd Tudományegyetem tiszteletbeli doktora (1991). Fontosabb díjai: Kőrössy Flóra-jutalomdíj (1942), Lotz-emlékérem (1991), Pro cultura Hungarica (1991), Kemény Zsigmond-díj (1995), Kriterion-koszorú, Széchenyi-díj (1996), Pro scientia Hungarica (1996).
A hivatkozott fontosabb munkák bibliográfiai leírása
A Farnasi Veres család. Az 1467. évi erdélyi lázadás kutatásához. In: Emlékkönyv Imreh István nyolcvanadik születésnapjára. Szerk. Kiss András, Kovács Kiss Gyöngy, Pozsony Ferenc. Kolozsvár 1999. 211-231.
A torockószentgyörgyi Thorotzkay család levéltára. Kolozsvár 1944. (Erdélyi Nemzeti Múzeum Levéltára 1; Valentiny Antal közreműködésével).
A gyalui vártartomány urbáriumai. Bevezetéssel közzéteszi Jakó Zsigmond. Kolozsvár 1944.
A kolozsmonostori apátság hamis oklevelei. In: Levéltári Közlemények 55 (1984). 2. sz. 111-139.
A kolozsmonostori konvent jegyzőkönyvei (1289-1556). Kivonatokban közzéteszi és a bevezető tanulmányt írta Jakó Zsigmond. I-II. Bp. 1990. (A Magyar Országos Levéltár Kiadványai. II. Forráskiadványok. 17. sz.).
A latin írás története. Bp. 1987. (Radu Manolescu társszerzővel).
Scrierea latină în evul mediu. Buc. 1971. (Radu Manolescu társszerzővel).
A románság megtelepülése az újkorban. In: Erdély és népei. Szerk. Mályusz Elemér. Bp. 1941. 118-141.
A székely társadalom útja a XIV-XVI. században. In: Székely felkelés 1595-1596. Előzményei, lefolyása, következményei. Szerk. Benkő Samu, Demény Lajos, Vekov Károly. Buk. 1979. 19-34.
Adatok a dézsma fejedelemségkori adminisztrációjához. Kolozsvár 1945. (Erdélyi Történelmi Adatok V. 2.).
Az erdélyi levéltárvédelem múltjából. In: Erdélyi Múzeum 56 (1994). 1-2. sz. 85-127.
Az Erdélyi Nemzeti Múzeum levéltárának múltja és feladatai. Kolozsvár 1942. (Erdélyi Tudományos Füzetek 133).
Az erdélyi papírmalmok feudalizmus kori történetének vázlata. In: Levéltári Közlemények 60 (1989). 3-55.
Az erdélyi papírmalmok feudalizmuskori történetének vázlata (XVI-XVII. század) I. In: Studia Universitatis Babeş-Bolyai. Ser. Historia. 7 (1962) 2. sz. 59-81.
Az erdélyi papírmalmok feudalizmuskori történetének vázlata (1712-1848). II. In: Studia Universitatis Babeš-Bolyai. Ser. Historia. 9 (1964) 1. sz. 55-92.
Az erdélyi püspökség középkori birtokairól. In: Szabó István emlékkönyv. Debrecen 1998. 136-157.
Az erdélyi vajda kancelláriájának szervezete a XVI. század elején. Kolozsvár 1947. (Erdélyi Tudományos Füzetek 202).
(Első közlése: Erdélyi Múzeum 52/1947. 50-81).
Az erdélyi vajdák kinevezéséről. In: Levéltári Közlemények 63 (1992). 71-83.
Az oklevélírások fejlődése Erdélyben a XII-XV. században. In: Levéltári Híradó 8 (1958). 1-2. sz. 123-162.
Az otthon és művészete a XVI-XVII. századi Kolozsváron. (Szempontok reneszánszkori művelődésünk kutatásához). In: Emlékkönyv Kelemen Lajos születésének nyolcvanadik évfordulójára. Szerk. Bodor András, Cselényi Béla, Jancsó Elemér, Jakó Zsigmond, Szabó T. Attila. Buk. [1957]. 361-393.
Bihar megye a török pusztítás előtt. Bp. 1940. (Település- és népiségtörténeti értekezések 5).
Codex diplomaticus Transsylvaniae. Diplomata, epistolae et alia instrumenta litteraria res Transsylvanas illustrantia. Erdélyi okmánytár. Oklevelek, levevek és más írásos emlékek Erdély történetéhez. I. (1023-1300). Bevezető tanulmánnyal és jegyzetekkel regesztákban közzéteszi Jakó Zsigmond. Bp. 1997. II. (1301-1339). Jegyzetekkel regesztákban közzéteszi Jakó Zsigmond. Bp. 2004. III. (1340-1359). Regesztákban jegyzetekkel közzéteszi Hegyi Géza és W. Kovács András közreműködésével Jakó Zsigmond. Bp. 2008. (A Magyar Országos Levéltár Kiadványai. II: Forráskiadványok 26, 40, 47).
Erdélyi féniks. Misztótfalusi Kis Miklós öröksége. Buk. 1974.
Három Zsigmond-kori erdélyi vajda. In: Társadalom- és művelődéstörténeti tanulmányok. Mályusz Elemér emlékkönyv. Szerk. H. Balázs Éva, Fügedi Erik, Maksay Ferenc. Bp. 1984. 189-207.
Írás, könyv, értelmiség. Tanulmányok Erdély történelméhez. Buk. 1976. (új kiad. 1977.)
Mátyás király erdélyi társadalompolitikájáról. In: Korunk 1990. 4. sz. 426-433.
Nagyenyedi diákok 1662-1848. Buk. 1979. (Juhász István társszerzővel).
Paleografia latină cu referire la Transilvania (sec. XII-XV.). In: Documente privind istoria României. Introducere. Vol. I. Buc. 1956. 169-230.
Philobiblon transilvan. Cu o întroducere de prof. Virgil Cândea. Buc. 1977. 1977.
Rettegi György: Emlékezetre méltó dolgok, 1718-1784. Bevezető tanulmánnyal és magyarázó jegyzetekkel közzéteszi Jakó Zsigmond. Buk. 1970.
Sigilografia cu referire la Transilvania. In: Documente privind istoria Romîniei. Introducere. Vol. II. Buc. 1956. 559-620.
Társadalom, egyház, művelődés. Tanulmányok Erdély történelméhez. Bp. 1997.
Újabb adatok Dés város legrégibb kiváltságleveleinek kritikájához. In: Studia Universitatum Babeş et Bolyai. 3 (1958). Series IV. Fasc. II. Historia (Tomus III. Nr. 8). 35-53.
Újkori román települések Erdélyben és a Partiumban. In: Magyarok és románok. I. Szerk. Deér József és Gáldi László. Bp. 1943. 508-571.
Vizakna hamisított okleveleiről. In: In honorem Gernot Nussbächer. Braşov 2004. 183-198.
Válogatott irodalom
Ştefănescu, Şt.: Enciclopedia istoriografiei româneşti (Bucureşti, 1978); Imreh Şt.-Teodor P.: Prof. dr. docent J. Zs. la vârsta de 65 ani (Cluj-Napoca, 1981); Romániai Magyar Irodalmi Lexikon. Főszerkesztő Balogh Edgár. II. Buk. 1991. 465-470 (Csetri Elek); A Magyar Tudományos Akadémia tagjai. Főszerk. Glatz Ferenc. Bp. 2003. II. köt. I-P. 587-588 (Balogh Margit); Benda Kálmán - K. Lengyel Zsolt: Forschungen über Siebenbürgen und seine Nachbarn. Festschrift für Attila T. Szabó und Zsigmond Jakó. I-II. München 1987; Kubinyi András: Jakó Zsigmond, a történettudós. In: Erdélyi Múzeum 68 (2006). 3-4. sz. 1-15; „... pályám egy nagy kaland volt...". Beszélgetés Jakó Zsigmonddal. (Kérdezett Lupescuné Makó Mária). In: uo. 16-25. - Műveinek bibliográfiája: Történelmi Szemle 31 (1989) 134-147; Emlékkönyv Jakó Zsigmond nyolcvanadik születésnapjára. Szerk. Kovács András, Sipos Gábor és Tonk Sándor. Kolozsvár 1996. 579-604; Jakó Zsigmond 1995-2006 közötti irodalmi munkásságának könyvészete. In: Erdélyi Múzeum 68 (2006). 27-32.