Demográfiai folyamatok (erdélyi magyarok a második világháború után)

Szerző: Kiss Tamás

A tematikus szócikk leírása



Kiss Tamás

 

Demográfiai folyamatok (erdélyi magyarok a második világháború után)

 

Népszámlálások, népességszám

Az erdélyi magyarokat érintő népesedési folyamatokra vonatkozó elemzések legfontosabb kiindulópontját a népszámlálási adatok jelentették. Ugyan a nyolcvanas években Magyarországon megjelent írások megkérdőjelezték a népszámlálási adatok hitelességét, és a kilencvenes években ez az interpretáció az erdélyi nyilvánosságban is dominánssá vált,[1] a magyar politikai elit valójában a népszámlálási eredmények alapján reprezentálta saját közösségét.[2] A 2002-es népszámlálást követően pedig magyar részről gyakorlatilag nem kérdőjelezték meg a cenzus-adatok hitelességét.

A 2011-es népszámlálás vonatkozásában a helyzet összetettebb. Egy bürokratikus-adminisztratív értelemben meglehetősen kaotikus folyamat során[3] 19 milliónál alig valamivel több személyt írtak össze az ország területén. A cenzust követően azonban a kormány úgy döntött, hogy ezt a számot kiegészíti a lakosság-nyilvántartóból vett adatokból olyanokkal, akik az adóügyi, a nyugdíjpénztár, az egészségügyi pénztár, a munkaügy, az oktatási minisztérium vagy a szociális támogatásokra vonatkozó nyilvántartások valamelyikében szerepelnek.[4]Az adatbázishoz hozzáadott személyek száma meghaladta az 1,2 milliót. Látszatra logikus feltevés, hogy aki ezekben a nyilvántartásokban szerepel, az az országban tartózkodik. A valóságban azonban ez mégsem igaz. A kiskorúak például Romániában automatikusan egészségügyi biztosítottak, a születés bejelentését követően egészen 18 éves korukig. Tehát ők (amennyiben a születésük Romániában be lett jelentve[5]) egészen biztosan bekerültek az adatbázisba.[6] A 2011-es népszámlálás végleges eredménye így egy, a hagyományos és a regiszter alapú népszámlálás között álló sajátos „hibrid", ami minden bizonnyal igen nagy mértékben becsüli felül az ország népességét.[7]

A nemzetiségi/etnikai statisztikák vonatkozásában az eredmények még kevésbé használhatók. Miközben az etnikai, anyanyelvi és vallási kérdés esetében a válaszmegtagadás kelet-európai viszonylatban egyedülállóan alacsony volt, a regiszterek alapján hozzáadott személyeknek értelemszerűen nincs nemzetiségük. Így (miután jobb híján kénytelenek voltunk elfogadni a népszámlás végleges eredményeit) a magyarok számát a nemzetiségükről nyilatkozók településsoros száma alapján becsültük. Az alábbi táblázat ezt az adatot tartalmazza.

A magyarok száma és aránya Erdélyben és Romániában
a második világháború utáni népszámlálások szerint

Év

Erdély

Románia

%

%

1956

1.558.254

25,1

1.587.657

9,1

1966

1.597.483

23,8

1.619.592

8,5

1977

1.691.048

22,5

1.713.928

7,9

1992

1.603.923

20,8

1.624.959

7,1

2002

1.415.718

19,6

1.431.807

6,6

2011

1.268.244

18,9

1.279.201

6,4

Forrás: Népszámlálási adatok; 2011-re saját számítás népszámlálási adatok alapján

Az erre vonatkozó vizsgálatok a népszámlálási korszerkezetből kiinduló modellszámításokkal becsülték a magyar népesség számának éves alakulását.[8] Ezek alapján a hatvanas évek közepétől rekonstruálható a népességszám alakulása. A magyar népesség (a múlt rendszer népesedéspolitikájának a kontextusában) 1982-ig növekedett, és becslésünk szerint 1 millió 732 ezer főnél tetőzött. Ezt követően elsősorban a születésszámok visszaesése és az elvándorlás, kisebb mértékben pedig az asszimiláció következtében gyors csökkenésnek indult. Ma körülbelül fél millióval - a kiinduló érték 28 százalékával - kevesebb magyar él Erdélyben, mint 1982-ben.

A romániai magyarok számának alakulása
az 1992-es népszámlálás korösszetételéből kiinduló visszaszámlálás alapján

 

Forrás: Saját számítás

Az erdélyi magyarokra vonatkozó demográfiai vizsgálatokban a 2002-es népszámlálást követően alakult ki egy modell, ami a népességszám alakulását a természetes népmozgalmi folyamatok, a vándormozgalmak és az asszimiláció eredményeként láttatta.[9] Az egyes folyamatok vizsgálata is ezt követően vett nagyobb lendületet. A következőkben az előbb említett (kohorsz-komponens módszerrel végzett) modellszámításokra, illetve ezeknek a vizsgálatoknak az eredményeire támaszkodunk.

 

Természetes népmozgalom

A természetes népmozgalmi folyamatok viszonylag jól adatolhatók és rekonstruálhatók. A születésszámok esetében kiindulhatunk a népesség koréves szerkezetéből, de a román népmozgalmi statisztikák is regisztrálják a nemzetiségi/etnikai hovatartozást. A vizsgálatok szerint - miközben a demográfiai alapmutatók (termékenység és születéskor várható élettartam) csak kis mértékben térnek el a többségtől - a nyers mutatók szintjén jelentős különbség mutatható ki. 

Románia vonatkozásában 1992-ig minden évben pozitív természetes népmozgalmi egyenleget, illetve a népesség számának növekedését regisztrálták. Az erdélyi magyarok esetében azonban már közel tíz évvel korábban, 1983-ban meghaladta az elhalálozások száma a születésekét. 1983 és 1989 között gyakorlatilag 0 összegű természetes népmozgalmi egyenlegről beszélhetünk (ami az elvándorlás felgyorsulása mellett már ekkor népességcsökkenést jelentett). 1989 után a születésszám drasztikus csökkenése[10] és a halálozások számának emelkedése mellett egy igen jelentős (évi 6-8 ezres) természetes népmozgalmi veszteséggel számolhatunk.

A természetes népmozgalmi mutatók alakulása az erdélyi magyarok esetében

Forrás: Saját számítás

A nyolcvanas és kilencvenes években az országosnál kedvezőtlenebb természetes népmozgalmi egyenleg egyik oka a magyar nők átlag romániai alatti termékenysége volt. A múlt rendszerben ennek a fő oka az volt, hogy a különböző nemzetiségek eltérően reagáltak az abortuszt kriminalizáló, illetve a fogamzásgátlási eszközök terjedését akadályozó népesedéspolitikára.[11] Miután a magyarok valószínűleg kevésbé hagyatkoztak korábban az abortuszra, mint születéskorlátozási módszerre és a fogamzásgátlási eszközökhöz is jobban hozzáfértek, az ő esetükben a termékenység kisebb mértékben emelkedett meg. E közben például a romák esetében (akik sem a fogamzásgátlási szerekhez, sem az illegális abortusz-csatornákhoz nem fértek hozzá) az emelkedés jóval az országos átlag feletti, és egyes években valóban közelítette a természetes termékenység szintjét (az egy nőre vetített 6 gyermeket).

 

A teljes termékenységi arányszám alakulása a visszaszámolás alapján

Forrás: Nemzeti Statisztikai Hivatal; saját számítás

A rendszerváltást követően a termékenység különbségei kiegyenlítődtek, és az adatok szerint a születéskor várható élettartam vonatkozásában sem volt jelentős különbség a magyarok és románok között. A természetes népmozgalmi egyenleg azonban ilyen körülmények között is jóval kedvezőtlenebb volt az országosnál. Míg országosan évi -1,9, addig a magyarok vonatkozásában -5,2‰ ezrelékes volt a természetes népmozgalmi egyenleg. Ennek oka, hogy a korábbi periódusok kisebb termékenysége, illetve nagyobb mértékű elvándorlása következtében kedvezőtlenebb volt a kiinduló korszerkezet.[12]

A legfontosabb természetes népmozgalmi mutatószámok
Románia és az erdélyi magyarok esetében a rendszerváltást követően

 

 

Teljes termékenységi arányszám

Születéskor várható élettartam

Természetes népmozgalmi veszteség

Szám

‰ (éves átlag)

1992-2002

Románia

1,450

69,9

-303 838

-1,3

 

Erdélyi magyarok

1,371

69,9

-89 247

-5,8

2002-2011

Románia

1,311

72,3

-146 146

-1,9

 

Erdélyi magyarok

1,366

72,4

- 66 870

-5,2

Forrás: Nemzeti Statisztikai Hivatal; saját számítás

 

Migrációs folyamatok

Románia a második világháborút követően kibocsátó ország volt, amit nem értek jelentős bevándorlási hullámok. A 2011-es népszámlálás adatai szerint a külföldön születettek száma mindössze 150 ezer fő. Közülük a legnagyobb csoportot a Moldvai Köztársaságból származók teszik ki, 37 ezer fővel. A külföldön születettek többsége a diaszpórában napvilágot látott román (gyermek).

Az elvándorlás ezzel szemben már a szocialista periódusban jelentékeny volt. Az ötvenes évek végétől 1989-ig a hivatalosan kivándorlók száma is meghaladta a 700 ezret. A múlt rendszerben ugyanis a migrációs politika célja nem a kivándorlók számának minél alacsonyabban tartása, hanem szelektálása volt (Horváth 2004: 63). Románia esetében az etnikai szelekció bizonyult a legfontosabbnak, így a kivándorlók többsége a nemzeti/etnikai kisebbségek soraiból került ki. Előbb a zsidó, majd a német közösség nagymértékű elvándorlására/elvándoroltatására került sor.[13] A magyar nemzetiségű kivándorlók a statisztikák szerint a nyolcvanas évek végéig az össznépességen belüli arányukhoz képest nem voltak felülreprezentáltak. A romániai menekültek 1986-tól kezdtek nagy számban Magyarországra áramlani. Kezdetben az országnak inkább tranzitszerepe volt: néhány létező csatornán keresztül a menekültek Nyugat-Európába kíséreltek meg eljutni, miután azonban ezek a csatornák elzáródtak, tömegesen rekedtek Magyarországon (vö. Regényi-Törzsök 1988). Bár a kérdést jogilag csak 1989-ben szabályozták, 1987-től gyakorlattá vált, hogy az ország nem adta ki őket a román hatóságoknak. 1988 végére a romániai menekültek száma elérte a 20, 1989 végére pedig a 36 ezret, miközben a hivatalos úton Magyarországra érkezők száma is emelkedett. Ez tükröződik abban, hogy míg 1980-ban 866, 1987-ben már 6499 román állampolgárt honosítottak (Szőke 1992: 308). A legális kiáramlás 1990-ben is folyatódott, a nem hivatalos úton érkezők között pedig a márciusi marosvásárhelyi eseményeket követően a magyarok aránya elérte a 97 százalékot[14] (uo. 312). A magyarok kivándorló népességen belüli arányának emelkedése a hivatalos romániai statisztikákban is tükröződött, ha azonban az illegális migrációt is számításba vesszük, a magyarok esetében 1987 és 1991 között kivándorlási és menekülthullámról beszélhetünk. Az erdélyi magyarok 1964 és 1992 közötti migrációs veszteségét a modellszámítás segítségével 132 ezer főre becsültük, amiből 109 ezer fő 1977 és 1992 között, 85 ezer pedig 1987 után távozott.

Az erdélyi magyarok vándormozgalmi vesztesége 1964 és 2011 között

1964-1992

132 ezer

1992-2002

106 ezer

2002-2011

110 ezer

Összesen

348 ezer

Forrás: Saját becslés (modellszámítás alapján)

A rendszerváltást követően a romániai migráció intenzívebbé vált, és egyben a jellege, összetétele is megváltozott. A kilencvenes években ugyanakkor a magyarok továbbra is erősen felül voltak reprezentálva a migráns népességen belül. A népmozgalmi adatokból kiindulva 1992-2002 között az ország teljes migrációs vesztsége 825 233 fő volt, ami évi átlagban -3,6 ezrelékes migrációs egyenlegnek felel meg. A magyarok vonatkozásában a migrációs vesztesége 106 ezer főt tett ki, ami éves átlagban -6,6 ezrelékes migrációs egyenleget jelent. Ez azt is jelenti, hogy 1992-ben durván számolva a migrációs vesztség 13 százaléka esett a népesség 7,2 százalékát kitevő magyar közösségre.

Az ezredfordulót követően azonban a romániai migrációs kontextus alapjaiban alakult át azzal, hogy az ország nagyon intenzíven kapcsolódott be a nemzetközi migrációs folyamatokba. Lengyelország mellett Románia vált a legfontosabb kelet-európai kibocsátó országgá. A népszámlálás előzetes adatai szerint az ország migrációs vesztesége 2,4 millió fős volt, ami többé-kevésbé összhangban volt a fő célországok bevándorlási statisztikáival. Ez éves átlagban -11,4 ezerlékes migrációs egyenleget jelentett. Ugyancsak az előzetes adatok alapján 110 ezresre becsültük a magyarok vándormozgalmi veszteségét, ami az országosnál alacsonyabb 8,3 ezrelékes migrációs veszteséget jelentett.[15] 

 

Asszimilációs folyamatok

Demográfiai hatásait tekintve az asszimilációs folyamatok (az elvándorláshoz és a természetes népmozgalmi veszteséghez viszonyítva) mindenképpen másodlagosak. Ebben az erdélyi magyar közösség nagymértékben különbözik a dél-szlovákiaitól, ahol az etnikai határok elmosódottabbak, a szlovákok irányába történő asszimiláció, illetve reklasszifikáció pedig sokkal nagyobb mértékűnek tűnik. Gyurgyík (2004; 2012) elemzései szerint itt ez a népességcsökkenés legfontosabb oka.

Az erdélyi demográfiai vizsgálatok fogalmilag az asszimiláció három fajtáját különböztették meg (Szilágyi 2002; 2004). (1) Az első az auto-identifikáció megváltozása, vagyis a nemzetiségváltás. (2) A második a korábbi hetero-identifikációval nem egyező auto-identifikáció.[16] Ez az az eset, amikor a felnőtté vált gyermek nem azonosul azzal az etnikai kategóriával, ahová a szülei korábban helyezték. (3) Végül a harmadik eset az etnikai reprodukció csökkenése. Ez azt jelenti, hogy a magyar szülők nem képesek saját etno-kulturális jegyeiket a gyermekeikre átörökíteni.

Az asszimilációnak ezeket az operacionális meghatározásait a kutatók szorosan a népszámlálásokhoz kapcsolódva használták. Ebben a vonatkozásban azt szükséges világosan tudatosítani, hogy a népszámlálás politikai, diskurzív kontextusa sokszor messzemenően befolyásolja a végeredményt.[17] A népszámlálási adatsorokban bekövetkező változások mögött nem is mindig húzódnak meg a kategorizációs, identifikációs gyakorlatot „reálisan" (lokális szinten, illetve a mindennapokban) befolyásoló társadalmi folyamatok. A roma-magyar, vagy sok esetben a sváb-magyar relációról keveset árulnak el a népszámlálási adatok (amelyekben egyetlen identitás-kategória választható). A népszámlálások szervezésében, illetve a kérdezők toborzásában, koordinálásában és fizetésében szerepet játszó önkormányzatokon például sok múlik ebben a tekintetben. Székelyföldön sok magyar önkormányzat számára prioritást jelentett a helyi magyar nyelvű romák magyarként való kategorizációja. Így bizonyos esetekben a 2011-es népszámlálás egyenesen kevesebb romát talált, mint az előző cenzusok. Ez azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy a romák és a nem romák a mindennapokban is közelebb kerültek volna egymáshoz. Más esetekben megjelennek a romák az adatsorokban, miközben korábban nem voltak statisztikailag jelen, de nem biztos, hogy ebből a romák „disszimilációjára" messzemenő következtetéseket vonhatunk le. Összességében a 2011-es népszámlálás során a magyarok roma disszimilációból származó veszteségét 2514 főre becsültük, ami azonban önmagában a tényleges etnikai folyamatokról nagyon keveset mond el.

Román-magyar vonatkozásban az asszimilációs folyamatok iránya egyértelműebb, fő csatornája pedig a vegyes házasság, illetve az itt született gyermekek reklasszifikációja. Miközben a homogén magyar családok esetében a gyermekek etnikai hovatartozása a legtöbb esetben természetes, születéstől fogva adott dolognak tűnik, az etnikailag vegyes családokban sokkal erősebb a választás motívuma. Amennyiben egy társadalomban az etnikai kategóriák/csoportok között hierarchikus viszony áll fenn, a választások általában (statisztikailag) a hatalmi hierarchiában fennebb lévő, illetve a magasabb presztízsű etnikumok irányában mutatnak.[18] Román-magyar viszonylatban is ez a helyzet. A vegyes házasságban élő gyermekek kevesebb mint 30 százalékát kategorizálják a népszámlálások során a szüleik magyarként. Ez elsősorban a szórványban, illetve vegyes etnikumú területeken élő magyar közösségek reprodukciós képességét érintik, ahol a választások még inkább a többség irányában konvergálnak, és ahol a magyarok jelentős hányada román házastársat választ/kap magának.

 

Szakirodalom

Brubaker, Rogers: Migrations of Ethnic Unmixing in the ‟New Europe". International Migration Review, 1998, 32 (4), 1047-1065.

Dávid Zoltán: A magyarul beszélők száma. Magyar Nyelvőr, 1982. 7. sz., 38-50.

Dávid Zoltán: A mai Kovászna megye népességének alakulása 1910-1969. In A Magyarságkutató Intézet évkönyve 1989. Budapest, 1988, 105-119.

Finnäs, F. - O'Leary, R.: Choosing for the children: The affiliation of the children of minority-majority group intermarriages. European Sociological Review, 2003, 19(5), 483-499.

Ghețău, Vasile: Recensământul și aventure INS cu datele finale. Cursdeguvernare.ro 07.08.2013 (http://cursdeguvernare.ro/recensamantul-si-aventura-ins-prin-datele-finale.html)

Gyurgyík László -Kiss Tamás: Párhuzamok és különbségek. A második világháború utáni erdélyi és szlovákiai magyar népességfejlődés összehasonlító elemzése. EÖKIK, Budapest, 2010.

Horváth István: A migráció hatása a népesség előszámítására. Magyar Kisebbség, 2002. 4. sz., 24-35.

Jenkins, Richard: Social Identity. Routledge, 2008.

Kertzer, David I. - Arel, Dominique: Census and Identity. The Politics of Race, Ethnicity and Language in National Censuses. Cambridge University Press, Cambridge, 2002.

Kiss Tamás: A népességfogyás „kontextusa" - válasz Varga E. Árpád vitaindító tanulmányára. Magyar Kisebbség, 2002. 4. sz., 36-59.

Kiss Tamás - Barna Gergő: Népszámlálás 2011. Erdélyi magyar népesedés a XXI. század első évtizedében. Nemzeti Kisebbségkutató Intézet, Kolozsvár, 2012.

Kligman, Gail: The Politics of Duplicity: Controlling Reproduction in Ceausescu's Romania. University of California Press, Berkeley, 1998.

Kocsis Károly: A magyarság határainkon túl. Erdély. Élet és Tudomány, 1989. 15. sz., 460-463.

Kocsis Károly - Kocsisné Hodosi Eszter: Magyarok a határainkon túl a Kárpát-medencében. Tankönyvkiadó, Budapest, 1991.

Laitin, David D.: "Marginality: A Microperspective." Rationality and Society, 1995, 7: 31-57.

Lee, Ronald: Reflections on Inverse Projection. Its Origins, Development, Extensions and Relation to Forecast. In Barbi-Bertino-Sonnino (eds): Inverse Projection Techniques: Old and New Approaches. Springer, Berlin, 2004.

Nyárádi R. Károly: Erdély népesedéstörténete. Központi Statisztikai Hivatal Levéltára, Budapest, 2003.

Szilágyi N. Sándor: Észrevételek a romániai magyar népesség fogyásáról, különös tekintettel az asszimilációra. Magyar Kisebbség, 2002. 4. sz., 64-96.

Szilágyi N. Sándor: Az asszimiláció és hatása a népesedési folyamatokra. In Kiss Tamás (szerk.): Népesedési folyamatok az ezredfordulón Erdélyben. Kriterion Könyvkiadó - RMDSZ Ügyvezető Elnökség, Kolozsvár, 2004, 157-235.

Varga E. Árpád: Fejezetek Erdély népesedéstörténetéből. Püski Könyvkiadó, Budapest, 1998a.

Varga E. Árpád: Erdély etnikai és felekezeti statisztikája (1850-1992). I-V. Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 1998b, 2000, 2001, 2002.

Varga E. Árpád: A romániai magyarság népességcsökkenésének okairól. Magyar Kisebbség, 2002. 4. sz., 3-16.

Wimmer, Andreas: Ethnic Boundary Making. Institutions, Networks, Power. Oxford University Press, Oxford, 2012.

 

Jegyzetek



[1] Lásd Nyárádi (2003, 534-536); Dávid (1982, 1988); Kocsis (1989); Kocsis-Kocsisné (1991). Ehhez a konszenzushoz képest egy a demográfiai realitásokhoz közelebb álló megközelítés jellemezte Varga (1998a) írásait.

[2] A kilencvenes években a magyar politikusok hivatalos megnyilatkozásaikban ragaszkodtak a 2 milliós számhoz, ezt azonban egyáltalán nem „gondolták már komolyan". Az RMDSZ 1994-ben kapta kézhez az 1992-es népszámlálás (hivatalosan nem publikált) településsoros adatait. Ezt követően minden bürokratikus-szervezési feladat során ezekre támaszkodott. Egyrészt mivel hitelesnek fogadta el, másrészt mivel semmilyen reális alternatívája nem volt a népszámlálási adatoknak. A népszámlálások településsoros adatait Varga E. Árpád rendszerezte és hozta nyilvánosságra. (Varga 1998b, 1999, 2000, 2001, 2002).

[3] A szabálytalanságok és a kapkodás kiterjedtek a népszámlálási körzetek kialakítására, a kérdezők képzésére és koordinálására. Az egyik legkirívóbb eset, hogy a népszámlálást közvetlenül megelőzően teljesen ellentmondó információkat bocsátott ki a Statisztikai Hivatal arról, hogy kötelező-e bemondani a személyi számot (lásd: http://www.hotnews.ro/stiri-esential-10494354-declararea-cnp-ului-recensamant-nu-este-obligatorie-inregistrarea-poate-face-fara-ins.htm). A másik eset, hogy az „önkitöltős kérdőívet" menet közben vezették be, de csak Bukarestben. Ennek a módja az volt, hogy a kérdezett kinyomtathatta a kérdőíveket, azokat beszkennelhette és elküldhette egy e-mail címre. Mivel az önkitöltős kérdőívek fogadására semmilyen informatikai platform nem volt kialakítva, teljesen ellenőrizhetetlenné vált, hogy ki töltötte ki és ki nem a kérdőíveket, ami a közben a háztartásokat lejáró összeírók munkáját nagyban zavarta.

[4] A módszertanról lásd Ghețău (2013).

[5] A külföldön született gyermekeket is kénytelenek bejelenteni a szüleik Romániában, amennyiben csak román állampolgársággal rendelkeznek. Ellenkező esetben a gyermekek hontalanok lennének.

[6] Ezt az anomáliát az adatbázishoz újonnan hozzáadottak korszerkezete is tükrözi. Messze a kiskorúak vannak közöttük a legtöbben. 30 ezer 0 évest, 19 ezer 17 évest, míg csak 9 ezer 18 évest adtak hozzá az adatbázishoz.

[7] A román migráció célországainak bevándorlási statisztikái szerint a külföldön élő román állampolgárok száma meghaladja a 3 milliót. Így az ország tényleges lakossága (a népszámlálás meghatározása szerint, ami a tényleges lakónépességet veszi alapul) minden bizonnyal jóval 19 millió alatti, de az is elképzelhető, hogy a 18 milliót sem éri el.

[8] A kohorsz-komponens módszer a népesség-előreszámítások legelterjedtebb módszere. Ennek fordítottját, a retrospektív projekciót (inverse projection) a történeti demográfiai vizsgálatok alkalmazzák (Lee 2004). Az erdélyi magyarokra elvégzett retrospektív projekció módszertanát lásd Gyurgyík-Kiss (66-70).

[9] Lásd Varga (2002); Szilágyi (2002); Horváth (2002); Kiss (2002).

[10] 1989-ben 22 ezer, 1992-ben már csak 14 ezer magyar gyermek született.

[11] Lásd erről Kligman (1998). A szerző hangsúlyozza, hogy kutatása alapján kijelenthető, hogy a román népesedéspolitika mögött nem voltak eugenikai megfontolások, vagyis nem kezelték differenciáltan a különböző etnikumokhoz vagy rétegekhez tartozó nőket.

[12] Lásd bővebben Kiss-Barna (2012).

[13] Brubaker (1998) rámutatott, hogy a befogadó országok (Németország és Izrael) etnikai szempontból szelektív bevándorlás-politikája legalább ekkora szerepet játszott.

[14] A megelőző években a menekültek 75 százaléka vallotta magát magyarnak.

[15] A („mesterségesen felpumpált") végleges adatok alapján a népességszám nagyobb, és a migrációs egyenleg kisebb. A különbség a magyarok esetében is több mint 50 ezer fő. Ezek azonban nem tekinthetők reális adatoknak.

[16] Wimmer (2012) - Jenkins (2008) identifikáció-kategorizáció megkülönböztetésére támaszkodva - az asszimiláció és a reklasszifikáció között tett különbséget. Ez utóbbi alatt (Szilágyihoz nagyon hasonlóan) a szülők általi hetero-identifikációt értette.

[17] Lásd Kertzer-Arel (2002).

[18] Lásd Laitin (1995); Finnäs- O'Leary (2003).



Válogatott irodalom