MEGOSZT  

Szász Endre (Kolozsvár, 1887 – Marosvásárhely, 1944)

Közzététel: 2022-12-30
Szerző: LŐRINCZI Dénes
Kategória: Sajtó



Szász Endre (Kolozsvár, 1887 – Marosvásárhely, 1944) – jogász, újságíró, szerkesztő. Felmenője Szász Domokos, az erdélyi református püspök. Nagyapja az 1848–1849-es szabadságharc idején jogtanár, később államtitkár. Édesapja egyetemi oktató, majd lapszerkesztő. Felesége Szappanyos Gabriella (Tötör, 1896. szept. 19. – Budapest, 1973. máj. 3.) író, újságíró. Gyermeke Szász György.

 

1907-ben diákként már foglalkozott újságírással. Gimnazistaként litografált újságot szerkesztett. Diákújságja a Hétfő című lap. Egyetemi hallgató a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen, ahol jogi diplomát szerzett. Az egyetem mellett a Gombos Ferenc Lyceum nyomdájában megjelenő Újság című napilap munkatársa, majd 1915-től 1918-ig szerkesztője, akárcsak a Kolozsvári Hírlapnak. Közel egy évtizedig a kolozsvári Újság munkatársa. Rövid ideig az Ellenzék főszerkesztője. 1925-től 1939 februárjáig a Keleti Újság felelős szerkesztője, majd helyét átadva Nyírő Józsefnek, kiköltözött feleségével Magyarországra. Budapesten a fővárosi Friss Újság főmunkatársa. Észak-Erdély visszacsatolása után, az 1941-ben induló marosvásárhelyi Székely Szó felelős kiadója 1943. augusztus 12 és 1944. szeptember 11. között.

 

25 éves jubileumi újságírói pályafutását az erdélyi újságíró-társadalom országos köszöntéssel ünnepelte 1932-ben. Kolozsváron a református kollégium dísztermében és a színházban került sor az ünnepi eseményre. A kollégiumban tartott rendezvényen a Magyar Párt nevében gróf Bethlen György, majd az erdélyi Magyar Pen Klub képviselője, az Erdélyi Magyar Irodalmi Társaság, az Erdélyi és Bánsági Népkisebbségi Újságíró Szervezet, és a különböző erdélyi városok újságírói köszönte meg. Állami részről a kolozsvári prefektúra is képviseltette magát. Munkásságáról elismerően nyilatkozott a bukaresti sajtóügyi miniszter is, mégpedig magyar nyelven. 1932. július 12-én Régi Kolozsvári Est elnevezéssel folytatták a rendezvénysorozatot a Magyar Színház termében.

 

Elhivatott újságíróként nem kívánt szépírói munkával foglalkozni. Külön foglalkozott Szabó Dezsőnek az erdélyi irodalomhoz való viszonyával. Pályafutása során többször megtámadták bírósági úton, és fogházra vagy pénzbírságra ítélték. Szenvedélyes kártyás volt, 1934-ben több százezer lejes adóssággal rendelkezett. Kortársai magas, hórihorgas szőke emberként ismerték, aki „páratlan fegyelmezettséggel, okossággal, ízléssel állta helyét mindig”, elismeréssel voltak hatalmas munkabíró képessége előtt. Hajnalokig olvasott, robotos szerkesztői munkát végzett. Rajongott, ha sikerült felfedezni egy-egy szépírót vagy jó könyvet. Természetével újabb generációs újságírókat nevelt fel. „Újságíró körökben márványarcú szerkesztőnek hívják. Hűvös, józan, művelt koponya.” Ligeti Ernő visszaemlékezése szerint: „Csak újságíró volt, és nem akart soha más lenni. Családjának szép hagyományai, amelyekhez hűségesen ragaszkodott, gondolkodásának világossága, szerkesztői judíciuma, óriási munkabírása, önzetlensége és emberiessége minden körben népszerűvé tették és a kisebbségi újságírás első vonalába emelték.” 

 

Előbb alelnöke, majd elnöke a romániai Kisebbségi Újságíró Szervezetnek. Tagja volt az Országos Magyar Pártnak. Társírója a Metamophosis Transylvanienak (Kolozsvár, 1937).

 

1942. július 19-én interjúja jelent meg Nyírő Józseffel Nyírő József elköltözik Erdélyből és budapesti szerkesztő leszcímmel. Ekkor felkérte Nyírő, hogy újból foglalja el korábbi főszerkesztői állását, de Szász Endre – ígéretéhez ragaszkodva – maradt a Székely Szónál.

 

1944. szeptemberében a szovjet csapatok fogságába került. Elhurcolták, és bár a súlyos bántalmazások után hazaengedték, sérüléseibe belehalt.

 

 

Felhasznált irodalom

A Hét, XI. évf., 1980. jún. 20., 25. sz.

A Sajtó. Sajtóügyi tudományos folyóirat. I. évf., 1927. febr., 2. sz.; VI. évf., 1932., 8. sz.

Brassói Lapok, XXXVIIII. évf., 1932. máj. 21., 114. sz.; XLI. évf., 1935. márc. 2., 50. sz.

Ellenzék, LVIII. évf., 1937. máj. 5., 101. sz.; LX. évf., 1939. jan. 24., 19. sz.; LXIV. évf., 1943. dec. 4., 275. sz.

Erdélyi Bomba, II. évf., 1934. febr. 1., 2. sz.

Erdélyi Futár, VI. évf., 1932. jún. 25., 9–10. sz.; X. évf., 1936. febr. 1., 1. sz.

Erdélyi Szemle, VII. évf., 1930., 9. sz.

GYARMATI Zsolt: A kolozsvári hírlapírás jellemzői az első világháború idején. Korunk, III. sorozat, X. évf., 1999. 12. sz., 79–86.

Kapu. Kultúra. XXV. évf., 2013. nov.–dec., 11–12. sz.

Keleti Újság, XV. évf., 1932. júl. 3., 148. sz.; XV. évf., 1932. júl. 10., 154. sz.; XV. évf., 1932. júl. 15., 158. sz.; XVI. évf., 1933. szept. 23., 218. sz.; XXII. évf., 1939. jan. 25., 19. sz.

KUSZÁLIK Péter: Erdélyi hírlapok és folyóiratok 1940 – 1989. Teleki László Alapítvány Könyvtára, Budapest, 1996, 66. Online elérhető: https://kuszalik1.adatbank.ro. (Letöltve: 2022. dec. 23.)

LIGETI Ernő: Súly alatt a pálma. Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2004, 38, 180, 191, 251.

Magyar Nép, XII. évf., 1932. jún. 18., 25. sz.

Magyarság, XLIV. évf., 1968. szept. 20., 33. sz.

MEDVIGY Endre: Meghitt beszélgetések Nyirő Józseffel. Trianoni Szemle, VI. évf., 2014. 1. sz., 136–145.

MÉLIUSZ József: Egy megírandó Korunk-krónikához. In Korunk Évkönyv 1976. Kolozsvár-Napoca, 1976, 19–30.; 22.

MONOKI István: Magyar könyvtermelés Romániában (1919–1940). I. kötet: Könyvek és egyéb nyomtatványok.Budapest, 1997, 312. Online elérhető: https://monoki.adatbank.ro. (Letöltve: 2022. dec. 23.)

OSVÁT Kálmán (szerk.): Erdélyi Lexikon. Szabadsajtó Könyv- és Lapkiadó Rt., Nagyvárad, 1928, 268–269.

Szász Endre szócikk. In DÁVID Gyula (főszerk.): Romániai Magyar Irodalmi Lexikon. V/1. kötet, S–Sz. Erdélyi Múzeum-Egyesület – Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár– Bukarest, 2010, 364–365. Online elérhető: https://kriterion.ro/glossary/szasz-endre/. (Letöltve: 2022. dec. 23.)

VÁRADY Aladár – BEREY Géza: Erdélyi Monográfia. Gloria Könyvnyomda és lapkiadó vállalat, Szatmárnémeti, 1934, 228.

 

Internetes források

Szász Endréné Szappanyos Gizella gyászjelentése. Pannon Digitális Egyesített Archívum. Országos Széchényi Könyvtár,https://dspace.oszk.hu/handle/20.500.12346/ 626535#. (Letöltve: 2021. júl. 1.)



ELŐZŐ SZÓCIKK

KÖVETKEZŐ SZÓCIKK

Eszmecsere a szócikkről