Szabó Árpád (Nagymedesér, 1913. márc. 15. – Temesvár, 1943. márc. 6.) – publicista, szerkesztő. Apja, Szabó Márton és anyja, Bartalis Rebeka földművesek. Unitárius vallású. Öten voltak testvérek, négy lány és egy fiú. Szülei 1926-ban elváltak, anyja a gyermekekkel Székelykeresztúrra költözött. Nehéz sorban éltek, lánytestvérei támogatásának köszönhette, hogy iskoláit elvégezhette.
Elemi iskoláit 1919–23 között szülőfalujában, a középiskolát 1923–1930 között Székelykeresztúron, az Unitárius Főgimnázium végezte, Brassóban érettségizett 1931-ben. Egyetemre készült, de a szükség rákényszerítette és a kenyérkereset reményében beiratkozott Fogarason a jegyzői tanfolyamra. Betegeskedése miatt a tanfolyamot nem tudta elvégezni. Sikerült beiratkoznia – anyja kívánságára – a kolozsvári I. Ferdinánd Király Tudományegyetem Jogi Karára. Három évig volt joghallgató, anyagiak hiánya miatt félbe kellett szakítania a tanulmányait. Az egyetemi évek alatt nővére tudomása szerint azokat az előadásokat és vitaesteket látogatta, melyekre a baloldali diákok rendszeresen ellátogattak, kapcsolatban volt a Falvak Népe szerkesztőségével is, cikkeit nem a saját neve alatt jelentette meg. Munkát keresni Temesvárra ment, gyárakban, kisiparosoknál, intézményeknél próbálkozott. Hogy munkát kaphasson, az Országos Magyar Párt városi szervezetéhez folyamodott segítségért, eredménytelenül. Sokat nyomorgott, hogy valami keresethez jusson, a Korunk terjesztésével foglalkozott, diákokat tanított, megpróbálkozott az újságírással is, de a helyi lapoknál nem sikerült elhelyezkednie. Közben bekapcsolódott a temesvári fiatalok azon csoportjába, akik Az Országos Magyar Párt irodájában vitatták meg az irodalmi, politikai, szociológiai, történelmi, gazdasági és a nemzetiségi kérdéseket. A vitákban határozott és félreérthetetlen baloldali magatartást tanúsított. A Magyar Dolgozók Országos Szövetségének (MADOSZ) a megalakulása után a szövetség keretében működött.
1937. október elsejétől a Brassói Lapok riportere lett. Bejárta Zsil völgye bányavidékét, a Hunyad megyei városokat (Petrozsény, Déva, Szászváros), első riportját Petrozsényből keltezte. Székelyföldről első cikkét 1938 májusának végén Sepsiszentgyörgyről címezte. Háromszéken járva, Heverő kincsek a Székelyföldön című riportsorozatában az itteni, legnagyobb részt kihasználatlan gyógyvizekről, mofettákról, üdülőhelyekről, azok kiépítésének lehetőségeiről írt. A Brassói Lapoktól 1938 júliusa végén vált meg, s mint annak „legális státussal rendelkező” megbízottját vonják be a Temesváron megjelenő 6 Órai Újság szerkesztőségébe, melyben 1939 januárjától a lapot bérlő Izsák László vezette kommunista újságíró csoport egyik tagja. Szerkesztőként a belpolitikai rovat, a MADOSZ-vonal érvényesítése és a nyomdai problémák intézése hárult rá. Ennél az újságnál sem maradt sokáig, 1939 júniusa elején Kolozsvárra költözött, ahol a feloszlatott MADOSZ vezetőinek irányítása alatt június 18-tól induló Erdélyi Magyar Szó laptulajdonosa és felelős szerkesztője. Kezdetben kulturális kérdésekkel és a levelezési rovattal foglalkozott. Az Erdélyi Magyar Szó rendezésében külön szervezett 1939-es Petőfi-ünnepségek rendezőinek egyike, a kolozsvári magyar színházban tartott ünnepség egyik „szereplője”, a lapja által a Vasmunkás Otthonban 1939. október 13-án tartott irodalmi estély előadója, a december 30–31-i Erdélyi Magyar Népi Találkozó előkészítője, szervezője volt. Szervezői tevékenysége mellett az Erdélyi Magyar Szóban riportokat, beszámolókat írt a munkásság helyzetéről, a szakszervezetek munkáiról, küzdelmeiről, ugyanakkor a szerkesztőségbe küldött munkások, egyszerű falusi emberek leveleit gondozta, melyek közül, miután stilizálta, közre is adta. A lap alig érte meg az egy évet, utolsó száma 1940. június 28-án jött ki a nyomdából. A román hatóságok kiadását betiltották, őt pedig a Sziguránca ágensei, ugyanakkor a „fasizmustól elkábított magyarok” is üldözőbe vették.
A bécsi döntés után Kolozsvárról 1940. szeptember 9-én nővéréhez, az akkor Aradon lakó Saroltához menekült. Innen Temesvárra költözött, ahol a kommunista párt megbízásából a MADOSZ bánsági tartományi bizottságának aktivistája, mint ilyen, megbízták a szétesett szervezet újraalakításával. A román hatóságok le akarták tartóztatni, nyomoztak utána, de illegalitásba vonult, helyette a Temesváron élő nővérét vitték el a Sziguránca ügynökei. Távollétében öt évre ítélték el. Az illegalitásban tevékenységét Temesvárról Aradra tette át, röpiratokat szövegezett, részt vett az illegális sajtó szervezésében, végül egy razzia alkalmával 1943. február 25-én letartóztatták. Az aradi Sziguráncán kilenc napon át vallatták és kínozták. Március 6-án a temesvári hadbíróságra szállították, ahol az agyonkínzott teste feladta a harcot, még a tárgyalás megkezdése előtt meghalt. Holttestét a katonakórházba szállították, az itt kiállított bizonyítvány szerint tüdőbajban hunyt el.
Halálával kapcsolatban az illegális Apărarea román nyelvű lap 1943 májusi számában A Sziguranca gyilkol című cikkében foglalt állást. A világháború után, 1945. március 19-én sírjánál Méliusz József, Juhász Lajos stb. méltatták a munkásosztály mártírját. A bukaresti Politikai Könyvkiadó Testamentum sorozatában Jordáky Lajos előszavával és összeállításában cikkeiből, riportjaiból válogatáskötet jelent meg Üzenet a mának címmel 1974-ben.
Felhasznált irodalom
KALOTAI Gábor: „Ebbe a gyárba nem kell doktor…”. Brassói Lapok, XLII. évf., 1936. aug. 21., 192. sz.
Öt vallomás a Forradalmi múltból. Korunk, 1971. 4. sz., 527, 530, 536.
SZABÓ Árpád: Üzenet a mának. Előszót írta, összeáll. Jordáky Lajos. Bukarest, 1974. 7–30.
TÓTH Sándor: Találkozásaim Szabó Árpáddal. Korunk, 1973. 3. sz., 418–424.
VILIAM, Marian – IZSÁK László: A 6 Órai Újság történetéhez. Korunk, 1971. 8. sz., 1243, 1244.
Internetes források
FŐCZE János: A Magyar Dolgozók Országos Szövetségének története. Erdélyi Krónika, 2020. aug. 18. https://erdelyikronika.net/2020/08/18/a-magyar-dolgozok-orszagos-szovetsegenek-tortenete/. (Letöltve: 2022. dec. 23.)
