Pálffy Károly a hodgyai családkönyvben Pálfi (Hodgya, 1903. dec. 23. – Marosvásárhely, 1983. márc. 17.) – református lelkész, lapszerkesztő, közíró, behívott országgyűlési képviselő. Újságírói álneve: Újfalusi. Apja Pálfi Áron, anyja Kis Biri, földművesek. Testvérei: Pálfi Imre (sz. 1906. jan. 9.) és Pálfi Póli (sz. 1908. aug. 25.), aki Bikafalvára ment férjhez. Unokaöccse, apja testvérének, Pálfi Imrének fia, Pálffy Árpád ismert csíkszeredai keramikus és szobrász.
Középiskolai tanulmányait a Székelyudvarhelyi Református Kollégiumban végezte. Teológiát Kolozsváron és Párizsban hallgatott. Hazatérése után 1929-ben Sepsiszentgyörgyön, 1930–31-ben Bürkösön, 1932-től Ákosfalván lelkipásztor. Időközben, 1930-ban a Kolozsváron indult Erdélyi Fiatalok alapító tagja, 1933-tól főmunkatársa. Részt vett Dimitrie Gusti egyetemi tanár, iskolateremtő szociológus, történész faluszociológiai csoportjának falukutató munkájában, amely a zömében románok lakta Újradna feltárására irányult. Itt szerzett tapasztalatait dolgozatban, előadásokon ismertette, és az erdélyi magyar falumunka szükségességére hívta fel a figyelmet. Béres Károly református lelkésszel, akkori marosvásárhelyi hitoktatóval közösen 1933. november 1-től „földmíves-, iparos, munkás ifjúsági újsági újságot” indított Marosvásárhelyen Református Ifjúság címmel. A havonta, téli időszakban havi kétszer, 1941 februárjától minden hónap 15-én megjelenő lapnak felelős szerkesztője, 1943-tól kiadója is volt. Az 1939-ben alakult Magyar Népközösség úgynevezett demokratikus szárnyát képviselte Molter Károly íróval és Veress Pál munkás kommunista politikussal. 1939 februárjában a Magyar Népközösség feladatait 9 pontba foglalva össze a Brassói Lapokban adta közre. Ebben az időben, az 1944. októberi megszűnéséig a Brassói Lapok munkatársa volt.
A második bécsi döntés után 1940-ben behívták a Magyar Országgyűlés Képviselőházába, ahol október 10-én foglalta el a helyét. A Társadalompolitikai, a Közoktatásügyi, és a Földmívelésügyi bizottságok tagjává választották, ezek mellett 1941 augusztusától a Kérvényi bizottságban, 1942 márciusa közepétől a Közgazdasági és Közlekedésügyi, illetve a Zárszámadás-vizsgáló testületben működött. A törvényhozási korszak végén, új megbízatásaként 1944. november 6-án bekerült a Közigazgatási bizottságba, emellett beválasztották a Közgazdasági és Közlekedésügyi, a Zárszámadás-vizsgáló, illetőleg a Kérvényi bizottságba. 1941-ben tiltakozott a magyar hatóságoknál az Ákosfalván felállított politikai gyűjtőtábor foglyainak embertelen megkínzása ellen. Kommunista rokona és falubelije Józsa Béla költő-szerkesztőnek, a Békepárt nevében hozzá intézett levelei szellemében fellépett az Erdélyi Párt vezetőinél az újabb letartóztatási hullám ellen, 1943-ban a kommunisták perében a vádlottak védelmében tanúskodott, levélben védelmére kelt a kommunista Veress Pálnak is.
Képviselői teendői mellett 1941-ben Ákosfalván megszervezte a Népfőiskola téli tanfolyamait, támogatta, gyarapította a népművelési könyvtárak állományát. Falunevelő mozgalmat indított el, hirdette, hogy a falvakban az értelmiséginek „a bonyolult élet minden vonulatán utat kell mutatnia”, ki kell küszöbölni a vallásfelekezeti különbségek miatti egyre mélyülő elkülönülést, nemzetnevelő céllal meg kell szervezni a téli szórakozási lehetőségeket. Kidolgozta és felterjesztette az úgynevezett Magyar Munkaszövetség alapszabályzatát, amelynek többek között az olvasókör, a faluotthon, a közművelődési ház működtetése stb. lenne a kötelessége.
A front közeledtével falubelijei és elsősorban felesége kérésére gyermekeivel a menekülés mellett döntött. 1945-ben családjával együtt hazatért Budapestről Ákosfalvára. Mint lelkipásztor 1946-tól Gernyeszegen szolgált tovább. Magyarországon volt országgyűlési képviselőként háborús bűnösnek nyilvánították, de kiadatására nem került sor. Több mint 25 éven át volt a gernyeszegiek lelkipásztora. 1973-ban vonult nyugállományba. Élete 80. évében hunyt el Marosvásárhelyen.
Tanulmányai, írásai, cikkei az általa szerkesztett lapokon kívül a Hitelben, a Református Szemlében, a Brassói Lapokban stb. jelentek meg.
Felhasznált irodalom
BOTLIK József: Nemzetünket szolgálták. Budapest, 2020, 498–500.
KOVÁCS György: Az erdélyi magyar falumunka kérdése. Brassói Lapok, XLIV. évf., 1938. febr. 13., 35. sz.
KUSZÁLIK Péter: Erdélyi hírlapok és folyóiratok 1940–1989. Budapest, 1996, 150. Online elérhető: https://kuszalik1.adatbank.ro. (Letöltve: 2022. dec. 22.)
Magyar Népegészségügyi Szemle, I. évf., 1933. nov. 15., 2. sz.
Magyar Szó, XV. évf., 1940. okt. 9., 145. sz.
MONOKI István (összeáll.): A magyar időszaki sajtó a román uralom alatt 1919–1940. Budapest, 1941, 138. Online elérhető: https://monokirepertorium.adatbank.ro. (Letöltve: 2022. dec. 22.)
PÁLFFY Károly: Hogyan valósul meg a Romániai Magyar Népközösség? Brassói Lapok, XLV. évf., 1939. febr. 16., 38. sz.
SCHMIDT László: Magyar Munkaszövetség. Székely Nép, LIX. évf., 1941. dec. 2., 272. sz.
Székely Nép, LIX. évf., 1941. nov. 23., 265. sz.
Székely Szó, II. évf., 1942. jan. 6., 4. sz.
Internetes források
Pálffy Károly adatlap. Wikipedia.org. https://hu.wikipedia.org/wiki/P%C3%A1lffy_ K%C3%A1roly_(%C3%BAjs%C3%A1g%C3%ADr%C3%B3). (Letöltve: 2022. dec. 22.)
