MEGOSZT  

Kurkó Gyárfás (Csíkszentdomokos, 1909. december 2.– Brassó, 1983. május 21.)

Közzététel: 2022-12-30
Szerző: LŐRINCZI Dénes
Kategória: Sajtó



Kurkó Gyárfás (Csíkszentdomokos, 1909. december 2. – Brassó, 1983. május 21.) – író, újságíró, politikus. Nagyszülei Kurkó András (1859–1903), Gucuj Borbála (1862–1947) és szülei Kurkó Sándor (1884–1923) és Kedves Juliánna (1884–1973) földművelők voltak. Nyolcan voltak testvérek: András, Vilma, Gyárfás, Béni, Alajos, Sándor, Veronika, Károly. Feleségét, Kató Emmát Brassóban ismerte meg, 1932-ben házasodtak össze, 1945 márciusáig laktak az általuk építtetett házban. Lányuk Kurkó Veronika.

 

Az elemi iskolát Csíkszentdomokoson járta, után lakatosinas lett Csíkszeredában. 1922-ben egy kis műhelyben dolgozott Szászrégenben. 1927-ben Brassóba költözött. 1932-ben jó nevű kisiparos vállalkozó, aki épület-, bútor- és műlakatos-műhelyt vezetett, később jólmenő sodronyüzeme volt. Sikeres vállalkozásainak köszönhetően lehetősége volt a közéleti problémákkal is foglalkozni.

 

1934-ig az Országos Magyar Párt (OMP) tagja, majd innen kilépve egyik alapító tagja a baloldali Magyar Dolgozók Szövetségének (MADOSZ), amelynek a Brassó megyei elnökéül és megválasztották. Később ő lett a szervezet országos elnöke. 1937-ben jelen volt a Vásárhelyi Találkozón. 1937-ben részt vett a Csík megyei parlamenti választásokon, de csalással megakadályozták, hogy mandátumhoz jusson. 1938-ban feloszlatták a politikai pártokat, így tevékenységét illegalitásban folytatta. Elnöklete alatt illegálisan megszervezte Brassóban 1940-ben a Népi Találkozót, ahol kijelentették, hogy „Hirdetjük az itt élő népek egyenlőségét, testvériségét és békéjét!”. 1940. június 19-én társaival együtt letartóztatták, és Caracalba internálták. Ugyanazon év november 7-én kiutasították az országból Magyarországra, viszont a határnál megtagadták az átvételét. A második világháború alatt egy ideig a brassói Fellegvárban tartották fogva, a háborús munkaszolgálattól előbb egy súlyos gyomorműtét, majd 1943-ban a katonai szolgálat megtagadása mentette meg.

 

Szabadulását követően, 1944 őszén Brassóban elindította a Népi Egység című napilapot, amelynek 1944. október 22-től 1947. február 3-ig a felelős szerkesztője. Lapjának 1945. augusztus 28-i számában úgy fogalmazott, hogy „annyi a jogunk, amennyit ki tudunk harcolni”, ebben a szellemben fejtette ki gondolatait a hasábokon. A nemzetiségi sors állandó harcot jelentett. 1944. augusztus 23. után néhány nap alatt átszervezték a korábbi MADOSZ-t, kiszélesített hatáskörrel és új elnevezéssel: Magyar Népi Szövetség (MNSZ), ennek első ideiglenes elnöke 1947 őszéig, majd a szervezet titkára maradt. Ebben az időszakban írásaiban az anyanyelvű iskolahálózat és a művelődési intézmények fontosságára fektette a hangsúlyt. Cikkei jelentek meg a Világosság, Falvak Népe és az Utunk hasábjain. 1946-ban vezérszónoka a magyar parlamenti csoportnak. Ugyanezen év decemberében az MNSZ kongresszusán elfogadott nemzetiségi törvénytervezetet terjesztette elő a román parlamentben, amely a kollektív nemzetiségi jogokat biztosította volna – a kérelem válasz nélkül maradt. 1944 őszétől 1947 áprilisáig meghatározó személyisége volt a romániai magyar nemzetiségi szervezetek önvédelmének, feladatának tekintette az anyanyelvi iskolahálózat, a magyar művelődési intézmények, a nemzetiségi létfeltételek védelmét és kiépítését. Felismerte, hogy a nemzetiségi jogok biztosítását össze kell kapcsolni az államtól független magyar intézményrendszer fenntartásával. Politikai pályafutása mellett ritkán látogatott Csíkszentdomokosra, 1946-ban megkoszorúzta a Maniu gárdisták által legyilkolt falubeliek sírját. 1947-ben fellépett a magyar gazdasági szövetkezetek államosítása ellen. Az MNSZ 1948 decemberi intézőbizottsági ülésén már csak a százas intézőbizottságba választották be.

 

1949. november 3-án tartóztatták le Márton Áron és mások mellett, mint „magyar irredentákat”, koncepciós perben 10 év nehéz börtönre és 25 év kényszermunkára ítélték. Ebből 15 évet töltött rabságban (1949–1964. augusztus 4.), ennek egy részét pedig a dicsőszentmártoni elmegyógyintézetben. Szabadulására 1964-ben került sor az általános amnesztia évében. 1968-ban a Legfelső Bíróság rehabilitálta. Többé nem vállalt közéleti szerepet, 1965-től 1972-es nyugdíjazásáig a brassói Drapelul Roșu textilgyár karbantartó lakatosaként dolgozott. Nyugdíjjövedelme annyira alacsony volt, hogy az Írószövetség elismerte tagjának, ahonnan két évig kapott nyugdíjt. A család közbenjárásának köszönhetően elismerték, hogy illegális harcos volt, s ehhez méltó nyugdíjat kapott 1983. május 21-én gyomorrákban bekövetkezett haláláig.

 

Fő műve a Nehéz kenyér először 1949-ben jelent meg. A fogságból való szabadulását követően folytatta életútjának megírását, de ebből csak egy töredék jelent meg a Korunk 1969-es évi 2. lapszámában Inasélet 1933 címmel. Sírhelye Brassóban található.

 

 

Felhasznált irodalom

Kurkó Gyárfás szócikk. In DÁVID Gyula (főszerk.): Romániai Magyar Irodalmi Lexikon. III. kötet, Kh–M. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1994, 304–305. Online elérhető: https://kriterion.ro/glossary/kurko-gyarfas/. (Letöltve: 2022. dec. 16.)

Kurkó Gyárfás szócikk. In KENYERES Ágnes (főszerk.): Magyar életrajzi lexikon. Harmadik, kiegészítő kötet, A–Z.Akadémiai Kiadó, Budapest, 1981. Online elérhető: https://mek.oszk.hu/00300/00355/html/index.html. (Letöltve: 2022. dec. 16.)

KUSZÁLIK Péter: Erdélyi hírlapok és folyóiratok 1940–1989. Teleki László Alapítvány Könyvtára, Budapest, 1996, 140. Online elérhető: https://kuszalik1.adatbank.ro. (Letöltve: 2022. dec. 16.)

LIPCSEY Ildikó: Kurkó Gyárfás emlékére. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1987.

LIPCSEY Ildikó: Kurkó Gyárfás (1909–1983). História, 1984. 5–6. sz., 43–44.ű

 

Internetes források

DACZÓ Katalin: Száz éve született Kurkó Gyárfás. Székelyhon.ro, 2009. dec. 29. https://szekelyhon.ro/magazin/szaz-eve-szuletett-kurko-gyarfas#. (Letöltve: 2021.szept. 9.)



ELŐZŐ SZÓCIKK

KÖVETKEZŐ SZÓCIKK

Eszmecsere a szócikkről