Demeter Lajos
Részegh Viktor, Győző, vitéz (Csíkszereda, 1897. nov. 25. – Csíkszereda, 1976. aug. 10.) – újságíró, mérnök, trafikos. Római katolikus vallású. Nagyapja, id. Gál András csíkdánfalvi születésű szekeres volt, aki cserépedényeket szállított a brassói kereskedőknek, oda is nősült végül, mint csíkszeredai ecetgyáros hunyt el. Apja, Gál András Brassóban született, Csíkszeredában mészárosként telepedett le. Vágóhidat és mészárszéket üzemeltetett, törvényhatósági bizottsági tag volt. Feleségétől, mielőtt elborult az elméje, három fiúgyermek született. Közülük a legkisebb, a beteg anya hibájából csecsemőkorban meghalt. Anyja, kétgyermekes apja későbbi élettársa, az akkor 19 éves csíkszentmártoni Részegh Anikó. Az egyházi törvények szerint házasságról szó sem lehetett közöttük, mert elmebeteg feleségétől nem válhatott el. A keresztségben ezért kapta az anyja családnevét. Édes- és féltestvérei: József, István és Andor (András). Utóbbi 7. éves korában 1902-ben hunyt el. Miután édesapja váratlanul agyvérzésben meghalt, anyját, a szintén három gyerekkel özvegyen maradt Gyönös Gyula nyomdász vette feleségül. Nevelőapja a Kovászna melletti Tamásfalván született, a nagyszebeni Tribuna nyomdától került a csíkszeredai Vákár-nyomdába, „a két világháborús örök feszültségében szerelmese volt a nyomda közéletet csináló mesterségének”. Felesége, Deák Mária 1940-ben zöldkeresztes nővér volt. Gyermekei: Benedek, Anna és Domokos. Részegh Benedek hegedűművész lett. Részegh Domokos fogorvos Mosonmagyaróváron.
Középiskoláit 1907-től a székelyudvarhelyi Magyar Királyi Állami Főgimnáziumban végezte, 1915-ben érettségizett. Az 1910/11–1912/13. közötti tanévekben tanára volt Szabó Dezső író. Alakja, irodalmi munkássága meghatározó volt, később gyermekeit is az író „bűvöletében” nevelte fel. Az érettségi után beiratkozott Mosonmagyaróváron a Magyaróvári Magyar Királyi Gazdasági Akadémiára, azonban már dúlt a háború, behívták katonának. A lengyel hadszíntérre került, mint szakaszparancsnok 1917 augusztusa–decembere között Kelet-Galíciában harcolt. 1918-ban az olasz frontra vezényelték, április–június között Asiagónál az állásharcokban vitézül küzdött, egy vadászkülönítmény élén 1918. június 15-én a város közelében súlyosan megsebesült, jobb lábát amputálni kellett. Helytállásáért, bátorságáért több kitüntetést kapott, legutóbb a III. osztályú Vaskorona renddel tüntették ki. Főhadnagyi rendfokozattal került haza.
A háború után, 1920-ban Kolozsváron elvégezte a gazdasági akadémiát, azonban amputált lábbal nem gyakorolta agrármérnöki szakmáját. Vákár Lajos laptulajdonos halála után, 1926-ban átvette a Csiki Lapok szerkesztését, melynek felelős szerkesztője maradt 1944 nyaráig, a lap megszűnéséig. A két világháború közötti Csík megyei sajtóélet egyik jelentős képviselője volt. Halála előtt nem sokkal szerkesztői, újságírói működéséről azt írta „soha egy sort le nem írtam, ami gyűlöletet hirdetett. Megszállottja voltam a békés kibontakozások keresésének. Két világégés és vérzivatarok átélésének aktív szenvedéseiben edződtem a béke megrendíthetetlen harcosává… Tanúim erre az életemnek írásban, újságban vagy gyűléses közösségekben való megnyilatkozásai”. Az 1930-as években, néhány éven át minden húshagyókedden megjelent a Karnevál című élclap Helwig Vilmos és Részegh Győző, vagyis „Hol-víg-hol-részeg” szerkesztésében. A Csíkszeredában kiadott élclapban az előző év során helyi ismert személyekkel megtörtént humoros, kifigurázható eseményeket karikírozták ki.
Részt vállalt a helyi köz- és politikai életből. 1922-től a Csíkszereda és Vidéke Ipartestület titkára (e téren kifejtett tevékenységéért 1930-ban a Marosvásárhelyi Kereskedelmi és Iparkamara előterjesztésére a román király a Kereskedelmi és Ipari érdemrend I. osztályával tüntette ki), a Csíkmegyei Munkakamara keretében működő szakmai képesítő bizottság tagja, vizsgáztató bizottságának egyik elnöke, 1934-től az Erdélyi Szemle Munkatársainak és Barátainak Irodalmi, Tudományos és Közművelődési Egyesülete (ESZME) irodalmi, tudományos és közművelődési szakosztályának tagja, ugyanez év decemberétől a Katolikus Népszövetség társadalmi szakosztálya keretében a műkedvelő-kör propaganda osztályának egyik vezetőségi tagja, a Csíkszeredában 1931 augusztusában alakult sofőrszindikátus titkára, a Csík megyei fürdők jobb kihasználása végett 1933 áprilisában alakított kilenctagú bizottság tagja. Mindezek mellett a csíkszeredai dalárdának is az egyik oszlopos tagja volt. 1935-ben Marosvásárhelyen, a Romániai Magyar Dalosszövetség V. dalosversenyén, ahol a Csíkszeredai Dal- és Zeneegyesület 50 tagú vegyes karával vett részt, tíz régi dalárdás társával ezüst, illetve bronzéremmel, dalárdáját a vegyeskarok csoportja első díjával, ezüstkoszorúval tüntették ki. Alakulásától az Országos Magyar Párt (OMP) tagja, 1927-től csíki tagozatának választott titkára, 1932 októbere közepétől egy ideig Csíkszereda alpolgármestere, helyettes polgármestere volt.
Aktívan fellépett – maga is érintett lévén – az első világháborúban osztrák–magyar hadseregben harcoló, Trianon után Erdélyben élő hadirokkantak érdekében, kiket Romániában regáti sorstársaikhoz mérten megalázó módon megkülönböztettek, kimondatlanul is ellenségekként kezeltek. Prágában, 1931-ben, a hadirokkant világkongresszuson feltárta az őket ért sérelmeket, melyek megdöbbenéssel hatottak a jelenlévőkre. Elérte, hogy Románia kormánya megváltoztassa a hadinyugdíj-törvényt, de azt önkényesen nem alkalmazták. Több alkalommal az illetékes román kormányszervek (rokkant ügyek rendezésével megbízott Virgil Sărgaru államtitkár, Șerban kisebbségügyi miniszter, Alexandru Vaida-Voievod, majd Octavian Goga miniszterelnök) elé terjesztette az erdélyi, székelyföldi hadirokkantak sérelmeit, panaszt emelt az erdélyiekkel ellenségesen viselkedő regáti rokkantak egyesülete ellen, azonban csak sajnálat és részvét kifejezést, ígérgetéseket kapott. Egyik szervezője volt 1937-ben az erdélyi, bánsági és bukovinai hadirokkantak önálló egyesületének, melyet érdekképviseleti céllal akartak létrehozni.
A második bécsi döntés után, 1942-ben személyesen Horthy Miklós avatta vitézzé Budapesten. A címmel nemcsak a rendjel viselése járt, hanem egy darab föld is, melyet valahol a Dunántúlon mértek ki számára, de ő soha nem is érdeklődött utána. Ugyanakkor, mint hadirokkant, megkapta a dohány-nagykereskedés jogát, dohányárudát nyitott Csíkszeredában. 1943-ban a Csíkvármegye Vitézi Székének társadalmi bizottsága a Fenntartási Alap kezelőbizottsága tagjául választotta. A front közeledtekor a visszavonuló német katonák pakolták a családot páncélozott autóra és vitték Marosvásárhelyre, innen vonattal jutottak tovább Nyugat-Magyarországig. A háború után hazatértek Csíkszeredába, a Csíki Lapok újraindításáról már szó sem lehetett, dohányárudájukat működtette, melyet 1948-ban államosítottak, de továbbra is maradt, mint trafikos működött nyugdíjazásáig. Újságírói múltja miatt rengeteg baja volt a rendőrséggel, sokat zaklatták, fenyegették.
Felhasznált irodalom
Brassói Lapok, XXXIII. évf., 1927. máj. 25., 115. sz.; XXXVI. évf., 1930. aug. 25., 185. sz.; XXXVII. évf., 1931. aug. 5., 176. sz.; XXXVIII. évf., 1932. szept. 8., okt. 12., okt. 20., 204, 233, 240. sz.; XXXIX. évf., 1933. márc. 25., ápr. 21., 70, 91. sz.; XL. évf., 1934. dec. 23., 295. sz.; XLIII. évf., 1937. aug. 2., 154. sz.
Csíki Lapok, XLVII. évf., 1935. júl. 7., 27. sz.; XLIX. évf., 1937. aug. 22., 34. sz.; LI. évf., 1939. ápr. 23., 17. sz.
Dokumentumok Részegh Viktor portréjához. Hargita Népe, 2011. okt. 13., okt. 27., nov. 10., nov. 24., dec. 8., 7, 7, 7, 7, 7.
ENDES Miklós, dr.: Csík-, Gyergyó-, Kászon-székek (Csík megye) földjének és népének története 1918-ig. Budapest, 1937, 458. Online elérhető: https://adatbank.ro/html/cim_pdf2374.pdf. (Letöltve: 2022. nov. 25.)
Keleti Ujság, XIV. évf., 1931. aug. 8., 178. sz.
KUSZÁLIK Péter: Erdélyi hírlapok és folyóiratok 1940–1989. Budapest, 1996, 65. Online elérhető: https://kuszalik1.adatbank.ro. (Letöltve: 2022. nov. 25.)
MONOKI István (összeáll.): A magyar időszaki sajtó a román uralom alatt 1919–1940. Budapest, 1941, 26. Online elérhető: https://monokirepertorium.adatbank.ro. (Letöltve: 2022. nov. 25.)
NAGY András, dr.: Városkép és ami hozzá tartozik, Csíkszereda, 1995, 116.
Részegh Viktor szócikk. szereda.Origo, VIII. évf., 2012. különszám, 37. Online elérhető: https://adatbank.transindex.ro/html/cim_pdf2498.pdf. (Letöltve: 2022. nov. 25.)
SOLYMOSSY Lajos, dr. (szerk.,: A székelyudvarhelyi Magyar Kir. Áll. Főreáliskola XXXVII. évi értesítője az 1907–1908. iskolai évről. Székelyudvarhely, 1908, 56.
TOMPA Árpád (közzét.,: A székelyudvarhelyi Magyar Kir. Áll. Főreáliskola XLIV. évi értesítője az 1914–1915. iskolai évről. Székelyudvarhely, 1915, 51.
Internetes források
Részegh Győző szócikk. http://www.hungarianarmedforces.com/hosoknaptara/2018/180420.htm. (Letöltve: 2022. nov. 25.)
