MEGOSZT  

Kabay Gábor, dr. (Komandó, 1910. febr. 10. – Sepsiszentgyörgy, 1984. nov. 16.)

Közzététel: 2022-11-28
Szerző: DEMETER Lajos
Kategória: Sajtó



Kabay Gábor, dr. (Komandó, 1910. febr. 10.  – Sepsiszentgyörgy, 1984. nov. 16.) – ügyvéd, jogtanácsos, lapszerkesztő. Apja, Kabay Gábor (1882–1965) tanító, majd igazgató tanító Kommandón, közben lévita a bukaresti és craiovai szórványokban, 1920–1921-ben a sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégium és Polgári Leányiskájának a tanára. Anyja, Sylvester Ilona tanítónő. Testvérei: József (állami pénztári tisztviselő), Lajos (magán tisztviselő), Ilona (óvónő) és Eszter. Felesége, Asztalos István brassói hivatalnok és Szabó Eszter lánya, Asztalos Eszter (1919–2009) tanárnő, 1948–1950 és 1955–1976 között az 1-es számú Líceumban (volt Református Székely Mikó Kollégium) tanított. Lányuk, Kabay Anna Mária (szül. 1947. febr. 15., Sepsiszentgyörgy) 1964-ben érettségizett szintén a Református Székely Mikó Kollégium diákja volt, 1971–1972-ben a Román Televízió, 1972-től a Román Rádió magyar adásának munkatársa.

 

Elemi iskolába Kommandón, gimnáziumba a Református Székely Mikó Kollégiumba járt. 1928-ban az akkori törvények szerint Brassóban érettségizett. 1933-ig, mint ösztöndíjas a kolozsvári I. Ferdinánd Király Tudományegyetemen jogot hallgatott. 1932-től Kolozsváron praktizált, 1933-tól Sepsiszentgyörgyön ügyvédjelölt. Az EGE (Erdélyi Gazdasági Egyesület) által 1933 augusztusának végén Sepsiszentgyörgyre szervezett négynapos gazdasági kiállítás alkalmából megjelentetett időszakos kiadványnak, a Kiállítási Híradónak felelős szerkesztője, három szerkesztőtársa szintén nemrég végzett mikós iskolatársak voltak. 

 

A román hadseregben a kötelező katonai szolgálatot 1934–1935 között teljesítette. Leszerelése után 1935. november 3-tól a Székely Nép felelős szerkesztője lett. Székely ugaron című beköszöntőjében szemléletét, irányelvét fogalmazta meg: „új világ megszületett, akarva nem akarva benne kell élnünk. S az új határkőnél célunk nem lehet más, mint felmérni népünket földrajzi, gazdasági, néprajzi és kulturális tekintetben. Ennek a felmérésnek az eredményét átvinni a köztudatba, hogy együtt tisztázhassuk fogyatékosságainkat és együtt találjuk meg a pótlást. (…) A természet törvénye örök, ha a vén fa kiszárad, helyébe új nő. A vén székely kezéből kihull a kapa, a fiatal veszi fel s újult erővel fog hozzá a munkához. Vágja, túrja a rögöt, míg ő is porrá lesz. Mi is munkába állunk, jöhet bármi, az idők szele elsodorhat, leteperhet, de ha a természet törvényei még megmaradnak, úgy hisszük, hogy mindig akad egy közülünk, aki a leejtett szerszámot felemeli.” 

 

Ügyvédi diplomáját 1936-ban szerezte meg. 1937-ben, mint újságíró vett részt a Marosvásárhelyi Találkozón. Nem tudjuk azt, hogy kikkel dolgozott a sepsiszentgyörgyi szerkesztőségben, de az ide szegődött Tamás Gáspár újságíró vezércikkeivel, írásaival a Székely Nép új hangot ütött meg. Ígéretes volt az 1938. június 17-ével indított Ismerjük meg Treiscaune (Háromszék) megyét című „népi valóságot feltáró” sorozat, melyből csak kettő láthatott napvilágot, ugyanis mindkettőjüket nemzetgyalázás, a cenzúra kijátszása, hatóságsértés és izgatás vádjával a román hadbíróság elé állították. A brassói katonai törvényszék „részben” találta vétkeseknek, de így is elítélték őket. A cenzúra-rendelet kijátszása és hatóságsértés vádjával hat havi fogházra és 2000 lej pénzbírságra, illetve 3 havi fogházra és 1000 lej bírságra ítélték. Mielőtt börtönbe vitték volna, a Székely Nép szerkesztését Rákosi Józsefnek adta át. A fellebbezés után a legfelsőbb hadbíróság az ítéletet megsemmisítette, az 1939 januári újratárgyaláskor a galaci hadbíróság mérsékelte az ítéletet és vizsgálati fogságát (brassói, nagyenyedi, galaci börtönök) beszámítva börtönbüntetését kitöltöttnek vette. 

 

Hazakerülése után, mint ügyvéd tevékenykedett. A Székely Nemzeti Múzeum múzeumőreként tolmács minőségben a román hatóságokkal való kapcsolattartás feladatát látta el. 1939 novemberétől a brassói és háromszéki Ügyvédi Kamara időszaki bizottsága tagjának nevezték ki.

 

A bécsi döntés után továbbra is ügyvéd, a Marosvásárhelyi Ügyvédi Kamarába 1941-ben vették fel. Emellett 1940–44 között a megyei Vöröskereszt főtitkára, 1940 novemberétől az EKE háromszéki osztályának jogtanácsosa, december közepétől a Sepsiszentgyörgyi Tenisz Club titkára, 1943 áprilisától a Jókai Nyomda Rt. felügyelőbizottsági tagja volt. Időközben Marosvásárhelyen 1941-ben részt vett a 27. tábori tüzérosztály tartalékos tiszti átképző tanfolyamán, majd Hajmáskéren volt átképzésen. 1942. április 1-jén, január 1-jei ranggal tartalékos tüzér zászlóssá nevezték ki. 1944-ben behívták frontszolgálatra, a háború végén,1945-ben került haza főhadnagyi rendfokozattal.

 

Részt vállalt a közéletből, 1946 áprilisától a sepsiszentgyörgyi MNSZ (Magyar Népi Szövetség) által létrehozott jogügyi és közigazgatási ügyosztály pénzügyi bizottságának választott vezetője. Időközben a Székely Nemzeti Múzeumnál 1946–1947-ben Szabédi László és Székely Zoltán múzeumi igazgatóőrök, valamint Kisgyörgy Tamás igazgatóválaszmányi elnöknek a munkatársa. 1947 márciusától 1949-ig a Múzeum igazgatóválasztmányi tagja, jogtanácsosa. Ő szerkesztette meg a romániai magyar múzeumok, levéltárak és könyvtárak autonóm szervezetének tervezetét. Munkásságának köszönhetően ismerték el újra – habár rövid időre is, 1948 nyaráig, az államosításig – a Háromszékmegyei Székely Tanalap magyar közösségi tulajdon jellegét és a Múzeum általi képviseletét, igazgatását. Kiváló jogismeretének köszönhetően, több mint valószínű a helyi vezetőség kérésére, ő adta közre 1948 márciusában a Népi Egység hasábjain A mezőgazdasági ingatlanok forgalmát szabályozó törvény részletes ismertetését.

 

Ügyvédként 1950-ig tevékenykedhetett. 1950–1972 között a Rajoni, majd Megyei Fogyasztási Szövetkezeti Unió jogtanácsosa, 1953–1954-ben az úgynevezett múzeumi munkakollektíva tagja, egy időben pedig a sepsiszentgyörgyi református egyház gondnoka volt.

 

Szellemi irányítójának, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatóját, Csutak Vilmost tekintette. Ő írta azt a megemlékezést 1955-ben, amely az akkor Sepsiszentgyörgyi Tartományi Múzeumnak nevezett volt Székely Nemzeti Múzeum fennállásának 75. évfordulója alkalmából kiadott Évkönyvében látott napvilágot.

 

Nyughelye feleségével együtt a sepsiszentgyörgyi római katolikus temetőben van.

 

 

Felhasznált irodalom

BEREKMÉRI Árpád-Róbert: Fegyver alatt. A marosvásárhelyi magyar királyi 27. székely honvéd könnyű hadosztály tisztikara 1940–1945. Marosvásárhely, 2008, 148.

BODÓ Sándor – VIGA Gyula (főszerk.): Magyar Múzeumi Arcképcsarnok. Budapest, 2002, 433.

DÁVID József (szerk.): Székelyföld írásban és képben. Budapest, 1941, 87. Online elérhető: https://adatbank.ro/html/cim_pdf2311.pdf. (Letöltve: 2022. nov. 23.)

GALL, Anthony: A székely nemzetnek székely kultúrházat akartam. Kós Károly és Sepsiszentgyörgy. Székely Nemzeti Múzeum, Sepsiszentgyörgy, 2015, 194.

KELEMEN József (szerk.): A Székely Mikó Kollégium emlékkönyve 1859–1994. Sepsiszentgyörgy, 1994, 152, 155, 201, 202, 227.

Kiállítási Híradó, 1933. aug. 27, 28, 30., 1–3. sz.

K[isgyör]gy Z[oltán]: Mementó. Háromszék,V. évf., 1993. máj. 25., 881. sz.

Kisgyörgy Zoltán: Mementó. Háromszék, VII. évf., 1995. jan. 20., 1336. sz.

Népi Egység, II. évf., 1945. dec. 29., 291. sz.; III. évf., 1946. ápr. 4., 77. sz.; V. évf., 1948. márc. 3, 12., 50, 58. sz.

STANIK István (főszerk.): Romániai magyar ki kicsoda 1997. Nagyvárad, 1997, 276.

STANIK István (főszerk.): Romániai magyar ki kicsoda 2000. Nagyvárad, 2000, 310, 323.

Székely Nép, LIII. évf., 1935. nov. 3., 44. sz.; LVI. évf., 1938. szept. 4., 37. sz.; LVII. évf., 1939. jan. 15., nov. 5., 3, 45. sz.; LVIII. évf., 1940. nov. 8., dec. 15., 69, 102. sz.; LIX. évf., 1941. jún. 12., 132. sz.; LXI. évf., 1943. ápr. 15., 85. sz.



ELŐZŐ SZÓCIKK

KÖVETKEZŐ SZÓCIKK

Eszmecsere a szócikkről