Hinléder Fels Ákos, dr., Hinléder-Fels, Hinléder F. (?, 1879. okt. 25. – Drieberg, 1954. aug. 6.) – ügyvéd, vármegyei tiszti főügyész, behívott országgyűlési képviselő, szerkesztő. Római katolikus vallású. Apai ágon bajor nemesi családból származott, felmenője a 16. században telepedett le Erdélyben, javarészük elszékelyesedett. Apja, Hinléder Fels Guidó m. kir. törvényszéki bíró, köz- és váltóügyvéd Kovásznán hunyt el 1903-ban. Néhai apját 1931-ben az Erdélyi Futárcikkírója azzal vádolta, hogy az abszolutizmus idején a székelyek leigázására jött Erdélybe. Anyja, altorjai Mike Karolina, székely nemesi család sarja, 102 éves korában hunyt el Székelyudvarhelyen. Testvérei: Béla, Matild, Kornélia, Jenő és Ernő. Fiútestvérei közül Jenő 1894-ben, Ernő 1896-ban érettségizett a sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégiumban, mindketten jogot végeztek. Jenő 1919-ben települt át az anyaországba, 1938-tól Komárom vármegye tiszti főügyésze, Ernő ügyvéd, lapszerkesztő, országgyűlési képviselő, az Erdővidéki Erdőipar Rt. vezérigazgatója, családjával szintén áttelepült Magyarországra.

Középiskoláit Nagyenyeden kezdte, az 1892–93-as tanévtől a sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégiumban folytatta, itt érettségizett 1897-ben. Jogtudományi doktorátust a kolozsvári egyetemen, ügyvédi oklevelet Marosvásárhelyen szerzett. Ügyvédi irodáját 1905-ben Székelyudvarhelyen nyitotta meg. Az 1905. május 25-én induló függetlenségi és 48-as programmal megjelenő politikai lapnak, a Székely-Udvarhelynek a „politikai felelős szerkesztője”, majd a Székely Juhtúrógyár és Hizlalda Rt. igazgatósági tagja. Udvarhely vármegyei tiszti főügyésszé 1909-ben választották meg. Tisztségét 1918 novemberéig töltötte be. A Transilvaniai Futár tudomása szerint, sógorával Sebesi János alispánnal, dr. Pálffy Jenő székelykeresztúri főszolgabíróval 1918–19-ben élelmezési visszaélésekbe, marhaszállítási botrányba keveredtek, az akkori belügyminiszter, Ugron Gábor (1917. jún. 15. – 1918. jan. 25. között volt belügyminiszter!!) fel is függesztette állásukból, de az akkori viszonyok között az ellenük indítandó az eljárás elmaradt. Mivel nem tett hűségesküt a román államnak, hivatalából elbocsájtották. Az ipari és kereskedői pályán próbált megélni, az 1920-as évek első felében egy cementcserép gyárat, illetve cementárú lerakatot tartott fenn Bethlenfalván. Közben bekapcsolódott a politikai életbe, az Országos Magyar Párt (OMP) Udvarhely megyei tagozatának egyik alapítója. Székelyudvarhelyen úgynevezett népirodát nyitott, amely az OMP első ilyen jellegű intézményeként működött. Az OMP Központi Intéző Bizottságának tagjaként és az Udvarhely vármegyei tagozat ügyvezető elnökeként aktív szervezői és közvélemény formáló munkásságot fejtett ki. Az OMP színeiben 1927-ben szenátorjelöltként megmérette magát, a következő választáson, 1928 decemberében már nem indult. Ugyanebben az évben az újonnan alakult Romániai Népliga Egyesület felügyelőbizottságának a tagja lett. Időközben, 1926-ban az Udvarhely vármegyei Tanács közigazgatási, pénzügyi és ellenőrző, ugyanakkor a gazdasági bizottság tagja. Egyházi téren az Erdélyi Római Katolikus Státusgyűlés önálló joggal nem rendelkező községeinek egyik képviselője az Udvarhelyi Esperesi kerületben, a Státus tizenötös bizottságának tagja, az Udvarhely Megyei Katolikus Népszövetség alelnöke, a Katolikus Férfiliga tagja volt.

Éveken keresztül cikkeket írt a Keleti Ujságba, a nagyváradi Erdélyi Lapokba, az 1930-as években a Tompa László által szerkesztett székelyudvarhelyi Székely Közélet munkatársa, politikai szerkesztője volt, feltehetően legtöbb ízben ő írta a politikai jellegű vezércikkeket.

Szókimondásáért, magyarsága kinyilvánításáért, valamint a nem az OMP oldalán politizáló magyarok bírálása miatt több sajtópere volt, a legutolsó 1944 nyarán, amikor a magyar Királyi Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium hivatalból bűnvádi eljárást indított ellene, mert rágalmazta dr. Bányai Jánost, a Székelyudvarhelyen megjelenő Székelység felelős szerkesztőjét. A román hatóságok 1934-ben fegyverek rejtegetése vádjával tartottak nála házkutatást. Megszüntették egy időre nyugdíja folyósítását, lejáratására a Székelyudvarhelyen megjelenő Gazata Odorheiului a nyugdíjazása ügyében álhírt terjesztett. Ennek ellenkezőjét kellő mennyiségű hivatalos irattal tudta bizonyítani, a lap szerkesztője nyilvános elégtételadásra kényszerült.

A második bécsi döntés után az Udvarhely vármegyében alakított Véleményező bizottság tagja, a Magyar Országgyűlés behívott képviselője. Helyét 1940. október 22-én foglalta el, a Közigazgatási, illetve a Mentelmi bizottság tagjának választották. 1942. március 12-től a Könyvtári és múzeumi testület tagja. Közben az 1941. szeptember 5-én induló Hargita című lapnak 1943. március 26-ig felelős szerkesztője és felelős kiadója, az árverés útján birtokába került egykori Minerva nyomdának, a „Petőfi” Könyvnyomdának tulajdonosa, felelős vezetője. Nyomdájában láttak napvilágot egyebek mellett Biró Lajos közíró Kézdiszentkereszti Király Lajos, a székely nagy nevelő (1941) és Udvarhelymegye elhunyt jelesei az irodalomban (1942) című munkái. Kezdetektől tagja az Erdélyi Pártnak, az udvarhelyi tagozat elnökségi tagja. Azzal az indokkal vált ki 1942 februárjában az Erdélyi Pártból, hogy az, a „különböző politikai felfogású embernek együtt tartásának kedvéért” öncélúvá lett. A Magyar Élet Pártja soraiba lépett. Szálasi Ferenc híve. Követte az országgyűlést Sopronba, részt vett a Képviselőház és a Törvényhozók Nemzeti Szövetsége munkálataiban. A Vörös Hadsereg elől 1945. március 29-én a városból indított minisztériumi, felsőházi és képviselői vonattal a Német Birodalomba menekült, április 16-án érkezett Jandelsbrunn vonatállomására, itt családjával együtt a községi iskolában helyezték el. Innen 1945 májusa közepén Wollabergbe költöztek át. Egyik alapítója a németországi magyar menekültek összefogására létrehozott Magyar Intézőbizottságnak. 1947 augusztusában részt vett a bajorországi Altöttingben tartott „csonka magyar országgyűlés”-en. Németországból valamikor az 1940-es évek végén költöztek át Hollandiába. Az Utrecht tartománybeli Driebergben halt meg 75 éves korában.

Felhasznált irodalom

 A nagy-enyedi Ev. Ref. Bethlen-Főiskola 1885/6. tanévi értesítője. Nagyenyed, 1886, 83.

BÁNYAI László (szerk.): Székelyföldi Útmutató. Székelyudvarhely, 1933. 14.

BOTLIK József: Nemzetünket szolgálták. Budapest, 2020, 454–456.

DEMETER Lajos: Sepsiszentgyörgy személyiségei. I. kötet, A–J. Sepsiszentgyörgy, 2013, 229–230.

Ellenzék, LVII. évf., 1936. okt. 22., 245. sz.

Erdélyi Futár, V. évf., 1931. jan. 1., 1. sz.

Erdélyi mártírok és hősök aranykönyve. Pécs. 1941, 204.

GIDÓ Csaba: Az udvarhelyi sajtó újraszületése: az 1894-ben indított Székely-Udvarhely. Örökségünk, I. évf., 2007. 4. sz., 10. Online elérhető: https://epa.oszk.hu/01200/01214/00004/pdf/010.pdf. (Letöltve: 2022. nov. 23.)

Hargitaváralja, IV. évf., 1939. dec. 1., 23. sz.; VI. évf., 1941. aug. 1., 15. sz.

HORTOBÁGYI Jenő (szerk.): Keresztény magyar közéleti almanach. I. kötet, A–L. Budapest, 1940, 389.

HORTOBÁGYI Jenő (szerk.): Keresztény Magyar Közéleti Almanach. III. kötet: Erdély. Budapest, 1941, 142. Online elérhető: https://adatbank.ro/html/cim_pdf2312.pdf. (Letöltve: 2022. nov. 23.)

Keleti Ujság, XX. évf., 1937. nov. 28., 274. sz.

Központi Értesítő, XXXVII. évf., 1912. ápr. 14., 30. sz.

KUSZÁLIK Péter: Erdélyi hírlapok és folyóiratok 1940–1989, Budapest, 1996, 99. Online elérhető: https://kuszalik1.adatbank.ro (Letöltve: 2022. nov. 23.)

M. HUBBES Éva: Székelyudvarhely egykori nyomdái és kiadványaik. Székelyudvarhely, 1998, 19, 26, 85.

Magyar Kisebbség, VI. évf., 1927. okt. 10., 20. sz.; VII. évf., 1928. okt. 16., 20. sz.; XIX. évf., 1940. okt. 16., 20. sz.

Nagy Magyar Compass, XLVI–XLVII. évf., 1918. 2. sz., 640.

PAP Lajos (szerk.): A sepsiszentgyörgyi államilag segélyezett Evang. Reform. Székely-Mikó-Kollegium értesítője az 1896–97. iskolai évről. Sepsiszentgyörgy, 1897, 43.

Pesti Hirlap, LVI. évf. 1934. nov. 18., 260. sz.

Protestáns Egyházi és Iskolai Lapok, XLVIII. évf., 1905. jún. 2., 27. sz.

SZÉKELY Bendegúz, dr. (szerk.): A sepsiszentgyörgyi államilag segélyezett Evang. Reform. Székely-Mikó-Kollegium értesítője az 1892–93. iskolai évről. Sepsiszentgyörgy, 1893, 79.

Székely Közélet, III. évf., 1920. okt. 10., 6. sz.; VIII. évf., 1925. okt. 4., 40. sz.; IX. évf., 1926. jún. 27., 28. sz.; X. évf., 1927. júl. 3., 27. sz.; XI. évf., 1928. nov. 18., 49. sz.; XVII. évf., 1934. jan. 27., 4. sz.; XX. évf., 1937. nov. 27., 48. sz.

Székely Nemzet, XXI. évf., 1903. jún. 19., 90. sz.

Székely Szó, I. évf., 1941. dec. 25., 13. sz.; II. évf., 1942. jan. 13. febr. 10. 17., 9. 32. 38. sz.; IV. évf., 1944. aug. 2., 174. sz.

Transilvaniai Futár, XI. évf., 1937. máj. 1., 3. sz.