KovĂĄts PĂĄl (RĂŠty, 1902. jĂşl. 4. â SepsiszentgyĂśrgy, 1978. mĂĄj. 26.)
ErdĂŠly meghatĂĄrozĂł szemĂŠlyisĂŠge leĂrĂĄs
Kováts Pál, közelijei között Pali pap (Réty, 1902. júl. 4. – Sepsiszentgyörgy, 1978. máj. 26.) – református szórványlelkész, szerkesztĹ. Dédapja, Kováts József tiszttartó volt a rétyi Antos családnál. Dédanyja báró Birken von Birkenstein Terézia. A hagyomány úgy tartja, hogy a bárói család jakobinus volt, menekülniük kellett csehországi birtokaikról, így kerültek Háromszékre. Nagyapja, Kováts Ferenc az emlékezet szerint az 1848/49-es szabadságharcban honvédként harcolt. Apja, Kováts Zsigmond 1895-tĹl nyugdíjazásáig a két tanerĹs rétyi iskola tanítója. ElsĹ felesége, CsĹsz Rozália három gyermeket szült (Gyula, Sámuel, és Miklós). Anyja, apja második felesége Györgyjakab Ágnes.
ElsĹ felesége az 1940-es években elment Magyarországra, és ott is maradt. Válásuk után újból férjhez ment. Közös gyermekük Kováts Pál László kitĹąnĹ tanuló volt. Az érettségi után sikerült kiutaznia Magyarországra, ahol a Budapesti MĹąszaki Egyetem vegyészmérnöki karára felvételizett. ÉvfolyamelsĹként végzett, meghívást kapott az Amerikai Egyesült Államokba, ott dolgozott nyugdíjazásáig, majd feleségével együtt hazatért Magyarországra, ott is hunyt el. Második felesége, Fekete Mária, kitĹl gyermeke nem született.
Középiskolai tanulmányait a sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégiumban végezte, 1922-ben érettségizett. Mikós diák korában az Ifjúsági Gyorsírókör tagja. Az 1909/10-es tanévben gyorsírási pályamunkáiért könyvjutalmat kapott, Ĺ volt a kör könyvtárosa. Teológiát Kolozsváron, majd Montpellier-ben hallgatott, ahol barátságot kötött az ott tartózkodó Szabédi László költĹvel, újságíróval.
Lelkészi pályáját Szotyorban kezdte. 1928-ban, amikor szülĹfalujában megüresedett a lelkészi állás, haza szeretett volna menni, meg is választották, de a rétyi egyházvezetĹség között viszály tört ki, a hívek pártokra szakadtak. Kétéves torzsalkodás után végül a püspök érvénytelenítette a megválasztását. Így került szórványmissziós lelkésznek Csíkszeredába, ahol egy elhanyagolt papilakot és imaházat talált. Negyvenévi szolgálata alatt erĹsödött meg a csíki református gyülekezet, és vált önálló egyházközséggé. Megpróbálkozott templomépítéssel is a Szentlélek utcában, de igyekezete sikertelen maradt. Csíkszeredában bevezette a bibliaórákat, a vasárnapi iskolát, a pasztorációt, ismerkedési látogatásokat végzett Madéfalván, Karcfalván, Gyimesbükkön, Csíkszépvízen, Csíkszentmártonban, a Kászonokban stb. Az 1930-as évek vége felé a román Sziguránca többször is zaklatta, házkutatást tartott a lakásán és az imaházban. A bécsi döntés után a helyben maradt nemzeti kisebbségek mellett állt ki. Ĺ mondta az 1940-es évek elején Csíkszereda városparancsnokának: „Nem lehet egy nép fiát, egy ország polgárát kavicsként átdobni a határon. Ön elmegy, mi maradunk, s tetteiért mi adunk számot. Kérem minden tettében gondoljon ránk, az erdélyi magyar népre és a határon való román és zsidó átdobást szüntesse be.” Akkori kiállásáért a román kommunista vezetés részérĹl „meg volt a hála”, kétszer is letartóztatták, 1952. szeptember 14-én éjjel pedig a Szekuritáte elvitte, kreált okokkal két évre elítélték és bebörtönözték. Szamosújváron és Nagyenyeden raboskodott, 1954 júliusában szabadult. Lelkészi szolgálatát, habár szervezete tönkrement, betegen is folytatta egészen 1970-ig. A református szórvány magyarság lelkészeként tanúja lehetett a moldvai magyar reformátusok lelki nyomorának, elsorvadásuknak, megtapasztalta lassú felszívódásukat, melynek egyik oka a román állam politikája, a másik egyháza vezetĹségének érdektelensége volt. Feleségével 1961-ben KarácsonykĹn (Piatra NeamČi), Bákóban (BacÄu), Szászkúton (Sascut), Egyedhalmon (Adjud) próbálták felkeresni a reformátusokat. Szomorú tapasztalataikról hazaérkezésük után tájékoztatta esperesét, aki továbbította feletteseinek, de nem sok eredménnyel. 1962 májusában a csíkszeredai presbitérium hozzájárulásával és egy esperesi igazolással indult moldvai „felderítĹ szolgálatra”. Ekkor Aknavásáron (Tg. Ocna) és Ónfalván (OneČti) járt. Visszatérve újból jelentést tett, javasolta egy ónfalvi missziós kör létrehozását, „de esperese zörgetésére sem nyittattak meg a szívek és fülek”. Utoljára lelkész kollégájával, ifj. Hegyi Istvánnal 1969-ben járt Moldvában. Aknavásáron Szászkúton, Sztincsesten (StânceĹti), Borzesten (BorzeĹti) és Ónfalván református családokat látogattak meg. Az egyhetes utazás alatt 340 személyt írtak össze, kiknek nagyrésze háromszéki származású volt, Egyedhalmán azonban már egy magyart sem találtak. Talán ennek a missziós körútnak köszönhetĹ, hogy végre 1972-ben létrehozták a bákói szórványlelkészi állást. Nyugdíjba vonulása után élete utolsó éveit Sepsiszentgyörgyön töltötte, itt hunyt el. Nyughelye szülĹfaluja, Réty temetĹjében van.
LapszerkesztĹként a nagyenyedi presbitérium által kiadott Református Egyházi Élet címĹą havilap felelĹs szerkesztĹje 1934–1940 között, a Pásztor és a Nyáj címĹą idĹszaki (évi háromszor: Húsvétkor, Pünkösdkor, Karácsonykor megjelenĹ) „körlevélnek” alapító szerkesztĹje volt. Körleveleit 1933-tól Gyergyószentmiklóson, 1938-ban Csíkszeredában adta ki. Diaszpóramisszió címĹą tanulmánya 1932-ben látott napvilágot a Református Szemlében.
Történelmi meditációit Magyar messiások címmel írta meg. Nyírfarügyek (Nyírfaágak) címĹą, állítólag 23 iskolai füzetbe írt RétyrĹl szóló visszaemlékezése hosszabb keresés után sem került elĹ. Színdarabokat is írt, egyet közülük a „kicsi magyar világ idején” elĹ is adtak. Versei, színdarabjai, prédikációi kéziratban maradtak. Állítólag a kéziratokat valamikor az 1990-es években egyik lelkész társa eljuttatta a magyarországi rokonsághoz. Egy feltételezhetĹen általa írt verset a Sepsiszentgyörgyön lakó dr. Kécsi-Kováts Judit Ĺriz. Naplófeljegyzései a csíkszeredai református közösségi élet kialakulásáról a Csík–gyergyói-medence reformátussága egyháztörténetének tekinthetĹk.
Felhasznált irodalom
JAKAB Attila: A pluralitás vonzáskörében Csíkszereda történelmi, társadalmi és vallási mikroszociográfiája. Budapest, 2005, 25, 26, 27.
KELEMEN Antal: Iskola a Feketeügy partján. Sepsiszentgyörgy, 2011, 13, 235.
KELEMEN József (szerk.): A Székely Mikó Kollégium emlékkönyve 1859–1994. Sepsiszentgyörgy, 1994, 199.
Kimutatás a Dél-Erdélyben 1941-ben megjelent magyar nyelvĹą sajtótermékekrĹl, valamint azok egy esztendĹ alatt történt betiltásáról. GYÁRFÁS Elemér, [?], 1941. október 31 − Bukarest, 1942. október 23. In ROMSICS Ignác (fĹszerk.):Magyarok kisebbségben és szórványban. A Magyar Miniszterelnökség Nemzetiségi és Kisebbségi Osztályának válogatott iratai, 1919–1944. Budapest, 1995, 345−348.
K[ISGYÖR]GY Z[oltán]: Mementó. Háromszék, 1993. nov. 17., 1007. sz.
NAGY Lajos, dr.: Réty. Sepsiszentgyörgy, 2005, 93, 107, 142.
PÉTER Beáta: Szatmári [Szilárd]: „Jelen voltunk Csíkszereda fejlĹdésében”. Csíki Hírlap, VII. évf., 2012. nov. 23., 227. sz.
PÉTER Mózes (szerk.): A sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó-Kollégium ötvenegyedik értesítĹje 1909–1910. Sepsiszentgyörgy, 1910, 95, 96, 102.
PÉTER Mózes (szerk.): A sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó-Kollégium ötvenharmadik értesítĹje 1911–1912. Sepsiszentgyörgy, 1912, 114, 128, 138.
SYLVESTER Lajos: Egy erdélyi papi család (I.). Reformátusok Lapja, 1999. máj. 9.
SZABÓ Katalin: Visszajátszás. Csíkszereda, 2000, 39, 40, 41.
Internetes források
Árus Csongor László: Szemelvények a moldvai szórványmisszió történetébĹl. Parókia – a református portál. https://honlap.parokia.hu/publikacio/cikk/175/. (Letöltve: 2022. dec. 16.)
VĂĄlogatott irodalom