Kulturális intézmény alatt kulturális értéket termel?, meg?rz? és közvetít? szervezeteket értünk. A kulturális intézmény a m?vel?désnek, a szellemi élet egészének vagy meghatározott részének szervezését, irányítását, fejlesztését, valamely m?vel?dési feladat végzését ellátó szervezet.
A kultúra intézményrendszerének meghatározása ennél sokkal bonyolultabb, nem mell?zheti a történeti-társadalmi-gazdasági megközelítést. Értelmezési nehézségek adódnak akkor is, ha rokonítható rendszerek, az oktatás vagy kutatás rendszereihez való viszonyán keresztül próbáljuk meghatározni. A kulturális intézmények között jelent?s különbségek vannak m?ködési területük, tevékenységi körük, felépítésük tekintetében. Átfogó, valamennyi kisebbségi közösségre és szervezeti típusra kiterjed? vizsgálat a határon túli magyar kultúra és közm?vel?dés vonatkozásában az MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézete (ENKI) által koordinált Határon túli magyar kulturális és közm?vel?dési szervezetek katasztervizsgálata (2003–2004) c. kutatás volt, amely kiterjedt a hét Magyarországgal szomszédos ország kisebbségi magyar kulturális és közm?vel?dési intézményhálózatára. A kutatás számtalan osztályozási, besorolási problémát felvetett, kiderült, hogy a magyarországi közm?vel?dés leírására kidolgozott fogalmi rendszer nem alkalmazható kisebbségi kulturális intézményekre. Négy f?bb intézménytípust (ezeken belül tizenhat altípust) neveztek meg: közgy?jtemények (könyvtárak, levéltárak, múzeumok és egyéb gy?jtemények), kiadók, írott és elektronikus sajtó (könyvkiadók, sajtó, elektronikus média, internetes portálok), m?vészeti intézmények (színház-opera-bábszínház, zenem?vészeti csoportok, táncm?vészeti csoportok, irodalmi körök, képz?-, ipar-, fotó-, népm?vészeti alkotóm?helyek, filmm?vészeti alkotóm?helyek, ismeretterjeszt?, honismereti /helytörténeti szervezetek), valamint komplex kulturális szervezetek (több kulturális tevékenységet gondozó szervezetek, mint kultúrházak, m?vel?dési házak és egyesületek, ifjúsági szervezetek, rendezvényszervez?k) (Blénesi– Mandel–Szarka, 2005).
A második világháborút követ?en beszélhetünk a magyar kisebbség kulturális intézményrendszerének felszámolásáról, új struktúrák létrehozásáról, a kulturális asszimilációs törekvésekr?l. Állami tulajdonba kerültek a magán-, az egyházi-, az iskolai gy?jtemények és a kulturális intézmények gy?jteményei, valamint a magyar egyházi levéltárak. Az 1980-as években a Kriterion Könyvkiadónál indexre kerültek a magyar identitást er?sít? kiadványok, néprajzi, m?vészettörténeti, nyelvészeti és irodalomtörténeti sorozatok kiadását tiltották be, bezárták az RTV marosvásárhelyi és kolozsvári területi stúdióit, megsz?nt az RTV magyar nyelv? adása. A m?vészeti intézményekben a repertoárt a pártszervek szigorúan szabályozták. Indexre került a romániai magyar drámaírók legtöbbje, de a kortárs magyarországi szerz?k is. (Magyar Kisebbség, 2008)
Falun az ötvenes évek gyökeresen változtatják meg a korábbi állapotokat: az egységes pártállami irányítás, a központosítás kiterjedt a kulturális életre is, és ezzel egyid?ben elkezd?dött egy intenzív közm?vel?dési kampány. Lövétén például a gyerekek szereplését kötelez?vé tették, és ezeket rendszeresen „a nagy mise alatt tartották a népházban, hogy a szül?k oda menjenek és ne a templomba. »Az el?adások alatt az iskolásoknak nem vót szabad a templomba menni. Erre a tanítóik felügyeltek, s ha kellett er?szakkal is bévitték a gyermököt Népházba.«” – idézi adatközl?jét Mihály János. (Mihály 2006:45)
Míg az ötvenes évek a „kultúragitáció” korszakaként jellemezhet?k, a 1960-as években el?térbe került a közm?vel?dés, a szórakoztatás és az összetett kulturális szolgáltatás, nagyobb színházak turnéja, a filmvetítések. A pedagógusoknak kötelez? volt az iskolán kívül is pluszmunkát végezni, úgynevezett „kulturális munkát”, és a „községi dolgozók” nevelésében részt venni. A párt által rájuk rótt feladatuk volt ugyanakkor, hogy az általuk vezetett m?kedvel? csoportok tevékenységét bekapcsolják a Megéneklünk Románia fesztivál és a Daciada mozgalom minden szakaszába. A nagy, országos fesztiválokon kívül számos megyei vagy helyi rendezvény volt a nyolcvanas évek végén, ahol a m?vel?dési otthon keretén belül m?köd? m?kedvel? csoportok kötelez? módon jelen voltak, mint pl. a bányásznap Lövétebányán, a vasas nap a Székely Szeltersz völgyében, a Szejke Fesztivál a Székelyudvarhely melletti Szejkefürd?n, Nárcisz Fesztivál Szentegyházán stb. (Mihály 2006:47)
A fenti példák jelzik azt a társadalmi-kulturális kontextust, amelyben az 1989 el?tti kulturális intézmények léteztek és m?ködtek: állami keretben, központi finanszírozással, szoros ideológiai ellen?rzés alatt. A pedagógusok mellett a falvakban a „kultúrigazgató” által vezetett községi m?vel?dési ház jelentette a m?vel?dési tevékenység számára a hivatalos és elfogadott keretet. A korábbi egyleti és egyesületi formák megsz?ntek, a helyi kezdeményezéseket, az önszervez?dés minden formáját gátolta a rendszer.
A 89-es rendszerváltás utáni kulturális intézményrendszerr?l a Határon túli magyar kulturális és közm?vel?dési szervezetek katasztervizsgálata (2003–2004) c. kutatásnak köszönhet?en alkothatunk átfogó képet. Eszerint Erdélyben összesen 1632 intézményt azonosítottak. Az adatok igazolják az Erdélyen belüli regionális különbségeket: Bánság, Partium, Közép-Erdély és Székelyföld régiókra osztva. A legtöbb felmért intézmény a Székelyföldön fordul el?, az intézmények 38,8%-a, ezt a közép-erdélyi régió követi az intézmények 34,9%-ával, majd Partium 22,2%-kal, legkevesebb intézmény pedig a Bánságban található (4,1%).
Városon sokkal magasabb az intézményekkel való ellátottság, itt található a kulturális intézmények 59,1%-a, holott az erdélyi magyarság 47 százaléka falun él.
Kolozsváron található az intézmények 11,5%-a, Nagyváradon pedig az összes intézmény 6,1%-a, ezt követi két székelyföldi város, Csíkszereda és Székelyudvarhely, ahol együtt az összes intézmények 8,5%-a található.
Az írott sajtó intézményeinek is vannak regionális eltérései: míg Székelyföldön ezek aránya nem éri el a 4%-ot, a közép-erdélyi régióban arányuk majdnem 13%.
Székelyföld jellegzetes intézménytípusának tekinthet?k az els?sorban tájházakat fed? „egyéb gy?jtemények”. A zenem?vészeti csoportok a Bánság kivételével egész Erdélyben számosabbak, mint a Kárpát-medencében, tánccsoportok m?ködése els?sorban a Székelyföldre jellemz?.
A magyar többség? területeken a községi könyvtárak a meghatározóak, a közép-erdélyi régióban viszont a megyeközpontokban koncentrálódnak. A falvakon található könyvtárak nagy része az önkormányzatok által m?ködtetett költségvetés finanszírozta könyvtár.
A felmért 46 múzeum fele a Székelyföldön található, egynegyede a Partiumban, a többi egyenl?en oszlik meg a közép-erdélyi és a bánsági régióban. A székelyföldi múzeumok nagy száma a falusi tájházak-emlékházak elterjedtségének tulajdonítható.
A kiadók nagyjából egyenl?en oszlanak meg a Székelyföld, Közép-Erdély és a Partium között: Kolozsvár és Nagyvárad a könyvkiadás két kiemelked? központja, ?ket Csíkszereda és Sepsiszentgyörgy követi. M?ködési forma tekintetében a gazdasági szervezeti forma a domináns, amellett alapítványi és költségvetési formában is m?ködnek kiadók. Az írott sajtó több mint fele a közép-erdélyi régióban található (52,1%), közel egynegyede a Partiumban, a Székelyföldön kevesebb mint 20%-a, a Bánságban pedig 7,1%. A kiadványok profilját nézve leggyakoribbak a közéleti sajtótermékek, érthet? módon, hisz a napi és hetilapok nagy része mellett a falun megjelen? lapok dönt? része is közéleti jelleg?. A sajtótermékek 16,4%-a kulturális és irodalmi kiadvány, 7,8%-a tudományos-szakmai jelleg?.
Színházak tekintetében 34 színház mellett három bábszínház, a Kolozsvári Magyar Opera került az adatbázisba, valamint 12 olyan intézmény, amely ezekbe az intézménytípusokba nem tudta besorolni magát. 51 társulat közül 12 professzionális, 39 amat?r. A megyeközponti és városi színházak mellett gyakoriak a falusi színjátszó csoportok is, különösen a Székelyföldön.
A komplex intézmények az összes lekérdezett intézmény 43,9%-át alkotják. Leggyakoribbak a falusi m?vel?dési otthonok. Ide sorolhatók a diák- és ifjúsági szervezetek, a középiskolákban m?köd? diáktanácsok. A vallási ifjúsági szervezetek csoportját a történelmi egyházak által ösztönzött, centralizáltan szervezett egyesületek területi szervezetei képezik, és ide sorolhatók az egyházi köt?dés? n?szövetségek is.
A kulturális intézmények alapítását tekintve a kulturális intézmények 77,1%-a 1990 után jött létre. A kulturális intézmények m?ködési formája tekintetében az Erdélyen belüli regionális eltérések ez esetben is jelent?sek: költségvetési intézmények legkisebb arányban Közép-Erdélyben fordulnak el?, ahol arányuk mindössze 8,7%, a Székelyföldön ezzel szemben ez az arány meghaladja a 30%-ot. A költségvetési intézmények els?sorban a helyi önkormányzatok támogatását élvezik. Ez Székelyföldön jellemz?, ahol az intézmények több mint egynegyedét az önkormányzatok m?ködtetik. Az önkormányzati hátter? kulturális intézmények aránya legalacsonyabb Közép-Erdélyben, itt alig éri el a 6 százalékot. (Csata–Kiss–Kiss).
A 2003/292-es számú törvény a helyi adminisztráció keretében m?köd? szakintézményként nevezi meg a kultúrotthonokat. Lényegében a helyi önkormányzat a kultúrotthonok fenntartója, az önkormányzat döntésén múlik, hogy van-e alkalmazott, vagy alternatív megoldásokkal m?ködteti az épületet. Így a gazdák lehetnek: kultúrigazgatók, kultúrfelel?sök, kultúrások, kulcsosok, könyvtárosok, alpolgármesterek, tanácsosok stb.
Az elmúlt években az országos, megyei és helyi kultúrház támogatási programoknak köszönhet?en a falvakban egy kultúrház felújítási hullámról beszélhetünk. Kétféle átépítési koncepciót lehet tetten érni: az egyik a régi szerkezetet meg?rzi (nagyterem, el?tér, illemhelyiségek, konyha, raktár, öltöz?k) a felújítást követ?en is, a másik pedig új formát és funkciót teremt (színházterem, elszállásolás, oktatás stb.). A változások azt jelzik, hogy a kultúrotthont, mint a település közösségi életében központi szerepet betölt? színteret az utóbbi id?ben a helyi vezet?k igyekeztek infrastrukturálisan m?köd?képessé tenni, de a tartalomra kevesebb figyelmet fordítottak. Az Európai Unióhoz való csatlakozást követ?en megn?tt az új helyi identitások kialakításának, a lokális kulturális tradíciónak, a helyi fejlesztési forrásoknak, a lokális tudásnak a szerepe, újraértékel?dik a helyi kulturális örökség, a tradicionális konyha és élelmiszer, a helyi látványosságok, épületek, népszokások és hagyományok a fejlesztés szempontjai szerint konstruálódnak újjá. Olyan szakmai tudásra van szükség, amely alapvet?en fontosnak tartja a térségi kulturális értékekre és programokra való figyelést, és azt össze tudja kapcsolni a helyi fejlesztés kérdéskörével.
Szakirodalom
Biró A. Zoltán – Csomortáni Erika (szerk.): Kultúra – Térség – Jöv?kép – Székelyföldi kultúrakutatások. Alutus Kiadó, Csíkszereda, 2008.
Biró A. Zoltán: Szempontok a kulturális menedzserképzés tervezéséhez és szervezéséhez In Biró A. Zoltán: Vidéki térségek: illúzió vagy esély? Pro-Print, Csíkszereda, 2006, 181–202.
Blénesi Éva – Mandel Kinga – Szarka László (szerk): A kultúra világa. A határon túli magyar kulturális intézményrendszer. MTA ENKI, Budapest, 2005.
Bodó Julianna: A formális és informális szféra ünneplési gyakorlata az 1980-as években. MTA – Politikai Tudományok Intézete, Budapest, 2004. /Scientia Humana/
Csata Zsombor – Kiss Dénes – Kiss Tamás: Az erdélyi magyar kulturális intézményrendszerr?l. http://kutatasok.adatbank.transindex.ro/download/kapcsolodo73.pdf
Lázok Klára: Államosított kultúra? A kulturális élet monopolizálásának kezdetei Romániában – 1948. Korunk, 2006, 2. sz.
Mihály János: A lövétei népház története. In Ferencz Angéla (szerk.): Kultúrázók. Falusi kultúrotthonok Hargita megyében. Pro-Print, Csíkszereda, 2006.
Oláh Sándor (szerk.): Térség és kultúra. Alutus Kiadó, Csíkszereda, 2006.
Sári Mihály: A kultúra intézményrendszereinek történeti funkcionális változásai. PTE FEEFI Pécs, 2004.
A nemzeti kisebbségek szerepe. Magyar Kisebbség, 2008, 1–2. (45–46) sz.: A kommunizmus romániai öröksége (Forrás: Comisia Preziden?ial? pentru analiza dictaturii comuniste din România: Raport Final. Ed. de Tism?neanu, Vladimir; Dobrincu, Dobrin; Vasile Cristian. Humanitas, Bucure?ti, 2007. 332–354. http://www.jakabffy.ro/magyarkisebbseg/index.php?action=cimek&cikk=2008_02.htm