A romániai magyar közösség politikai szervezeteinek választási eredményeit els?sorban az etnikai mobilizáció, ezen belül pedig az etnikai szavazás és az etnikai pártok elméleti keretébe beágyazva értelmezhetjük.[1]
Wolfinger (1965) szerint az etnikai szavazás két különböz? jelenségre utalhat: az els? jelentés szerint a szavazó azért voksol egy adott pártra (vagy ellene), mivel annak egyes jelöltjei egy bizonyos etnikumhoz tartoznak; a második értelmezés szerint etnikai szavazással állunk szemben, ha a szavazók affinitását egy adott politikai szervezet iránt nem lehet egyéb demográfiai változókkal megmagyarázni, mint az etnikum. Az els? esetben tehát egyszer?en etnikai egyezést feltételezünk a szavazó és a jelölt között, a másodikban pedig arról van szó, hogy egy adott párt a kisebbség érdekeit (is) felvállalja. E két lehet?ség a politikai képviselet két klasszikus válfajára (Pitkin 1967) vezethet? vissza: a deskriptív képviseletre, melynek lényege a választó és a képvisel? közötti egyezés bizonyos szociodemográfiai jellemz?k mentén, illetve a szubsztanciális képviseletre, amely képvisel?k tevékenysége és a választók érdekei közötti egyezést jelenti.
A kisebbségek érdekeit felvállaló pártokat a szakirodalomban létez? kategóriák közül leginkább (de nem kizárólagosan) az etnikai pártok kategóriájába lehet besorolni. Az etnikailag megosztott társadalmak szakirodalma általában három típusú pártot különböztet meg: etnikai, multietnikus, és non-etnikus pártokat (Horowitz 1985; Chandra 2004, 2011). Az etnikai párt els?dleges ismérve az, hogy támogatottságát kizárólag jól körülhatárolható etnikai csoportoktól szerzi (az ellenben nem szükséges, hogy az etnikai csoport többsége támogassa a pártot), és kizárólag vagy legalábbis predominánsan e csoportok érdekeit képviseli. A multietnikus párt ezzel szemben a f? társadalmi-politikai törésvonal áthidalására törekszik, a non-etnikus párt számára pedig a társadalom etnokulturális megosztottsága nem lényeges. Míg a mélyen megosztott társadalmakban a non-etnikus pártok létezése az imént idézett szerz?k szerint kérdéses, a Romániához hasonló, az etnikai csoportok közötti hangsúlyos létszámbeli aszimmetriával jellemezhet? országokban a pártrendszer „mainstream"-je országos szinten felfogható non-etnikusként, hiszen nem az etnikai törésvonal a pártrendszer f? szervez? elve (Cserg? 2007; Spirova 2012), az etnikai és a multietnikus pártok pedig csak a kisebbségekkel kapcsolatban értelmezhet?k.
Az etnikai szavazás és az etnicitásra épít? pártok irodalma szerint tehát a kisebbségi szavazók támogathatnak bizonyos pártokat azért, mert utóbbiak indítanak kisebbségi jelölteket, vagy pedig azért, mert az adott pártok felvállalják a kisebbség érdekeit. Az els? lehet?ségbe elméletileg belefér a non-etnikus párt is, utóbbiba azonban csak az etnikai és a multietnikus párt. Bár Erdélyben egyértelm?en e második értelmezés a releváns, elegend? egy gyors kitekintés a Kárpát-medence egyéb magyar kisebbségeire, hogy belássuk: a kisebbségi képviselet nem csak kizárólag etnikai pártokon keresztül valósulhat meg, ahogyan nem törvényszer? az sem, hogy a kisebbségekhez tartozó személyek etnikai alapon szavazzanak. Igen lényeges jellemz?je a romániai politikának, hogy Erdélyben nem jelent meg mindeddig egy multietnikus párt, amely legnagyobb eséllyel egy erdélyi regionalista párt alakját ölthetné (Bakk-Székely 2012). Ezzel szemben a Felvidéken 2009-ben éppen magyar elitek kezdeményezésére (is) jött létre a Most-Híd multietnikus párt, a Délvidéken pedig a magyar szavazók legalább egyharmada, de olykor akár fele olyan multietnikus regionalista pártokra, illetve országos „mainstream" pártokra szavaz, amelyek a magyar többség? területeken magyar jelölteket is indítanak ugyan, de nem magyar elitek irányítják ?ket. A román „mainstream" pártok nem m?ködtetnek kisebbségi „tagozatokat", kisebbségi jelölteket is csak elvétve indítanak, és e jelöltek ilyenkor sem kisebbségi érdeket képviselnek. Inkább az a helytálló jellemzés, hogy az országostól lényegesen eltér? demográfiai kontextusban (leginkább a Székelyföldön, de a többi jelent?s magyar lakosságú megyében is) a román „mainstream" pártok a tituláris nemzet etnikai pártjaként m?ködnek (Stroschein 2001; Kiss-Barna-Székely 2013a).
Elmondható tehát, hogy a romániai magyarok választói viselkedése leginkább szubsztanciális értelemben vett etnikai szavazásként értelmezhet? (vagyis kisebbségi érdekeket képvisel? etnikai pártokra történ? szavazásként). Bár ez a magatartás igen stabilnak mondható (és ennek következtében az RMDSZ-t joggal tartják a román pártrendszer legstabilabb szerepl?jének), az etnikai szavazás mértéke id?ben és térben, valamint a választás típusának függvényében is változik. A következ?kben ezt fogjuk megvizsgálni, ám el?tte szükséges röviden áttekinteni a román politikai rendszerben el?forduló választás típusokat, valamint az alkalmazott választási rendszereket.
Intézmények és választási rendszerek
Romániában a kétkamarás parlament (Képvisel?ház, Szenátus) mellett közvetlenül választják az államf?t, valamint az európai parlamenti képvisel?ket.[2] 1990 és 2004 között a parlamentet és az államf?t párhuzamosan választották meg, a 2003-as alkotmánymódosítás azonban az elnök mandátumát öt évre növelte, így azóta a két választásra nem egy id?ben kerül sor. Az államf?választás két fordulóban történik, a második körbe a két legmagasabb támogatottsággal rendelkez? jelölt jut be. (Az 1. táblázat azonban csak az els? fordulóra tartalmaz adatokat, mivel a második körbe magyar jelöltnek nincs esélye bekerülni.)
A parlamenti és európai parlamenti választások arányos listás rendszer szerint kerülnek megrendezésre. Az EP választásokon alkalmazott rendszer viszonylag egyszer?, egyetlen körben, D'Hondt módszerrel[3] osztja el a mandátumokat (2007-ben 35-öt, 2009-ben 33-at, 2014-ben 32-t), a választási küszöb pártokra és választási koalíciókra egyaránt 5%, és az ország teljes területe egyetlen választókerületet alkot.
A nemzeti törvényhozás esetében a rendszer bonyolultabb. 2008-ig a mandátumok elosztása két szakaszban zajlott: els? körben a megyék szintjén a Hare kvóta[4] alkalmazásával osztották szét a mandátumok egy részét, majd a töredékszavazatokat egy országos kompenzációs kosárban összesítették, és a maradék mandátumokat a D'Hondt osztósor segítségével osztották tovább. Végül egy igen bonyolult módszerrel d?lt el, hogy az országos szinten kiosztott mandátumokat az egyes pártok mely megyékben kapják meg. Fontos mozzanat a választási rendszer történetében 2008, amikor bevezették az egyéni választókerületeket. Ett?l a rendszer még nem alakult át valódi vegyes választási rendszerré (mint például Németországban vagy Magyarországon), a régi rendszer ugyanis minimális változásokkal megmaradt. Némi egyszer?sítéssel az mondható, hogy az egyéni választókerületek elméleti szempontból ugyanazt a szerepet töltik be, mint 2004-ig a pártlistán elfoglalt sorrend: meghatározni, hogy egy adott megyében egy adott párt jelöltjei közül ki jut mandátumhoz (Székely 2009). Ennek ellenére - ahogyan azt 2012-ben láthattuk - az egyéni választókerületek jelent?s torzítást eredményezhetnek, amennyiben egy adott párt(szövetség) az ország területének nagy részén egyenletesen túler?be kerül. Az egyéni választókerületükben abszolút többséget szerz? jelöltek ugyanis automatikusan mandátumot szereznek, ám a többi párt kompenzálása érdekében ilyenkor többletmandátumokat osztanak, ami a törvényhozás létszámának megemelkedését vonja maga után. A választási rendszerek arányos mivoltát (és Románia esetében az országos kompenzáció jelenlétét) azért lényeges kihangsúlyozni, mivel az ilyen rendszerek kedveznek az etnikai pártoknak és az etnikai alapon való szavazásnak (Lijphart 1977). Az arányos választási rendszerek csökkentik annak esélyét, hogy a kis pártokra leadott szavazatok elvesszenek, így a „hasznos" szavazás helyett az expresszív szavazás irányába hatnak.
A romániai magyarok etnikai mobilizáltsága
Az etnikai szavazás mértékének megállapítását nagymértékben megnehezíti az a tény, hogy nem lehet különválasztani az etnikai határokon átível? szavazás jelenségét az etnikai csoportok eltér? részvételi hajlandóságától. Amennyiben pusztán a választási eredményekre hagyatkozunk, az átszavazás becsléséhez az szükséges, hogy a részvételi arányt a különböz? etnikai csoportok esetében egyformának tekintsük. Közvélemény-kutatások segítségével a két jelenség bizonyos mértékig szétválasztható, azonban megyék szerinti bontásban már kevesebbet mondhatunk el a lecsökken? elemszám miatt. A romániai magyarok választó viselkedésér?l készült eddigi legalaposabb elemzés (Kiss-Barna-Székely 2013b) kimutatta, hogy az románok és magyarok eltér? részvételi hajlandósága és az átszavazás román pártokra egyaránt valós jelenségek.
Ebben az összefoglalóban - els?sorban az imént említett tanulmányra támaszkodva - el?ször az országos eredményeket vizsgáljuk meg, majd megyei bontásban elemezzük a magyar választók viselkedését. Terjedelmi okokból a részvétel és az átszavazás jelenségét csak országos szinten próbáljuk meg szétválasztani, a megyék szintjén az etnikai mozgósítottságnak egy összesített mutatójával dolgozunk, amely a magyar szervezetek szavazatarányát viszonyítja a magyar választókorúak arányához.
A rendszerváltás óta megrendezett parlamenti-, európai parlamenti és államf?választások országos eredményeit az 1. táblázat szemlélteti. A táblázatban közölt abszolút szavazatszámok és szavazatarányok alapján megállapítható, hogy a magyar mozgósítás, akárcsak az országos, jelent?s mértékben függ a választás típusától. A legnagyobb mozgósító hatással a parlamenti választás bír, ezt követi az elnökválasztás, a sort pedig az európai parlamenti választások zárják. (Elmondható ugyanakkor, hogy 2008 óta a mozgósítottság, mind magyar, mind országos viszonylatban a helyhatósági választásokon a legmagasabb, ami egyrészt az országos politikából való általános kiábrándultság, másrészt pedig a decentralizáció következménye.)
A táblázat nagyobb méretben itt érhet? el.
A rendszerváltás óta eltelt teljes id?szakot vizsgálva a magyar és az országos (vagy román) mozgósítás nagy vonalakban hasonló mérték?nek tekinthet?. Mindazonáltal kimutatható, hogy 2000-ig a magyarok részvétele a parlamenti választásokon magasabbnak volt mondható az országos átlagnál. Az ezredforduló óta viszont, bár a különbségek igen kicsik, a parlamenti választásokon a magyarok részvétele az országos alatt maradt (2004, 2012), vagy legalábbis kisebb mértékben haladta azt meg, mint az el?z? évtizedben (2008). Ezzel szemben az európai parlamenti választásokon a magyar részvétel mindig lényegesen magasabb volt az országosnál. Ez tette lehet?vé a 9 százalékhoz közelít? eredményeket[5] a 2007-es és 2009-es választáson, de 2014-ben is kimutatható volt egy mobilizációs el?ny, bár a korábbiaknál gyengébb. A magasabb magyar mobilizáció magyarázata nem a magyar-magyar versenyben (2007) vagy összefogásban (2009) keresend?, hanem els?sorban abban, hogy az Unióba vetett bizalom a magyarok körében lényegesen meghaladta a románok esetében mért értéket (Kiss-Barna-Székely 2013b). A részvétel kapcsán tehát elmondható, hogy míg az 1990-es évek elején a magyarok szavazókedve meghaladta az országos átlagot, az ezredforduló óta magyar szempontból az alacsony országos mozgósítottság a kedvez?. Ez f?leg az európai parlamenti választásokon nyilvánvaló, de kisebb léptéken az utolsó három parlamenti választás összehasonlítása is ezt bizonyítja.
Áttérve az átszavazásra, Kissnek és munkatársainak idézett tanulmánya ennek mértékét 5,7-12,2% között becsülte. A legmagasabb (10% fölötti) az 1996-os és 2012-es választásokon volt ez az érték, a legalacsonyabb (6% vagy kevesebb) pedig 1992-ben és 2008-ban. Nem beszélhetünk tehát egyértelm? növekv? vagy csökken? tendenciáról, hanem inkább a választások érzékelt tétje befolyásolja az átszavazás mértékét, a hasznos szavazás elve szerint. Továbbá az is elmondható, hogy jelent?s regionális különbségek mutathatók ki az átszavazás terén, a szórványban akár a fenti értékek két- vagy háromszorosa is el?fordulhat.
A parlamenti és az elnökválasztások összevetése szintén a „magyar tét" és a „hasznos szavazat" összjátékáról tanúskodik. Az RMDSZ elnökjelöltjei ugyanis minden alkalommal valamivel kevesebb szavazatot kaptak a listáknál. Az RMDSZ elnökjelöltjének támogatottsága 1996-ban és 2000-ben valamivel meghaladta a Szövetség támogatottságának 90%-át, 2004-ben azonban annak 85%-a alatt maradt. Hasonló arányt kapunk, ha összevetjük a 2009-es elnökválasztás és a 2008-as parlamenti választás, vagy a 2014-es elnökválasztás és a 2012-es parlamenti választás eredményét abszolút szavazatokban, ám azt is szem el?tt kell tartanunk, hogy az elnökválasztásokon a részvételi arány lényegesen magasabb volt, mint a parlamenti választásokon. Ezek alapján kijelenthetjük, hogy az RMDSZ államf?jelöltjeinek eredménye egyre jobban elmaradt a Szövetség eredményei mögött. Ebben kétségkívül az játszott leginkább közre, hogy az expresszív szavazást egyre inkább felváltotta a hasznos szavazás elve (a magyar jelölt úgyis esélytelen), de egyéb tényez?k (jelöltek, kampányok, aktuálpolitikai kontextus stb.) is minden bizonnyal hozzájárultak a csökkenéshez.
Az 1. táblázat alapján az is könnyen megállapítható, hogy a magyar politikai szervezetekre leadott szavazatok száma (ami els?sorban az RMDSZ támogatottságát jelenti ma is) másfél évtized alatt az RMDSZ 1990-es eredményének hozzávet?legesen 40-45%-ára csökkent. Bár ez a csökkenés valóban jelent?s, az abszolút szavazatvesztés önmagában kevésbé veszélyes, mivel az a román pártok esetében is bekövetkezett. Ennél komolyabb veszély rejlik viszont abban, hogy miként már említettük, a magyar részvételi hajlandóság az elmúlt évtizedben tartósan beállni látszik az országos átlag alá, még ha nem is marad el attól jelent?sen. Bár az átszavazás nem mutat egyértelm? növekv? trendet, e jelenség létezéséb?l az következik, hogy a magyar pártok szavazataránya csak abban az esetben maradhat a magyarok lakossági arányának a közelében, ha a magyar részvétel meghaladja az országost. Bár a választási rendszerbe beépített alternatív, 6+3-as küszöb miatt az RMDSZ 5% alatti eredménnyel sem esne ki a parlamentb?l, a 2012-es, az 5%-ot felülr?l súroló eredmény komoly aggodalomra ad okot a Szövetség szempontjából még akkor is, ha kihívóinak (MPP, EMNP) támogatottsága mindeddig nem haladta meg a magyar választóközönség 15%-át.
Elemzésünk második felében a magyar szervezetek választási eredményeinek regionális különbségeit vizsgáljuk meg, illetve az e téren bekövetkezett id?beni változásokat. Terjedelmi okokból részletes elemzésre nem vállalkozhatunk, ezért csupán egy olyan mutatót közlünk, amely az etnikai mozgósítottság mértékét igyekszik megragadni a 16 erdélyi megye szintjén, a parlamenti választásokon (2. táblázat). E mutatót úgy dolgoztuk ki, hogy els? lépésben a népszámlálási adatok alapján készítettünk egy becslést a megyében él? feln?tt korú magyarok arányáról (mivel a magyarok korösszetétele kedvez?tlenebb a románokénál, a választóközönségben a magyarok aránya magasabb, mint a teljes népességen belül). Ezt követ?en az RMDSZ (illetve 2012-ben az RMDSZ és az EMNP összesített) százalékos eredményét elosztottuk ezzel az aránnyal.[6] A mutató tehát a magyar szervezetekre leadott szavazatok arányát viszonyítja a magyar lakosság (életkor szerint korrigált) arányához.
A 2. táblázatban els? látásra leginkább a fluktuáció szembet?n?. Egyetlen megye van, ahol az etnikai mozgósítottság minden választáson stabilan magas maradt (vagyis a legjobb három közötti eredmény született): Szilágy megye. Továbbá Szatmár megye az elmúlt négy választáson mindig befért az els? ötbe. Ezen kívül szembet?n?k még a dél-erdélyi és bánsági megyék konstans módon alacsony értékei (néhány kivétellel). Ezzel szemben az északi szórványmegyék és Brassó megye eredményei lényegesen jobbnak mondhatók magyar szempontból, leszámítva az utolsó, 2012-es parlamenti választást.
Megfigyelhetünk id?beli változásokat is, els?sorban a Székelyföld ingadozó teljesítményét. Míg 1992-ben (Szilágy megye mellett) Hargita és Kovászna megyében volt a legmagasabb az etnikai mozgósítottság mértéke, 1996-tól ez fokozatosan megváltozik. Ebben az évben a Székelyföldet beel?zi Szilágy, Bihar és Maros megye, amelyek „kontakt- vagy ütköz?zónának" tekinthet? megyék (vagyis olyan megyék, amelyek ugyan román többség?ek, de sok a magyar többség?, illetve a kiegyensúlyozott demográfiájú település. Ebbe a kategóriába sorolható még Szatmár és bizonyos mértékig Kolozs is, bár 1996-ban itt még alacsonyabb volt az etnikai mozgósítottság). 2000-ben ismét a Székelyföld teljesít jobban, 2004-ben és 2008-ban azonban ismét a „kontaktmegyék", míg 2012-ben nincs számottev? különbség a két típusú megye között. A Székelyföld visszaesése az etnikai ütköz?zóna mögé, majd visszaer?södése az utolsó választáson összefüggésbe hozható a romániai magyar politika és pártrendszer alakulásával (az RMDSZ 1996-ban kezd?d? kormányzati részvételével és az autonómia háttérbe szorulásával, az utolsó választáson kimutatható visszaer?södés pedig már a magyar-magyar választási versengés kontextusában következik be).
E regionális különbségek okai közül a legfontosabb az etnikai térszerkezet (lásd Kiss-Barna-Székely 2013b). Egyrészt a székelyföldi tömbmagyar megyékben a radikálisabb üzenetek (els?sorban az autonómia) nagyobb mozgósító er?vel bírnak, míg a szórványban akár taszítóan is hathatnak. Másrészt a román-magyar kontakt- vagy ütköz?zónának tekinthet? megyékben állja meg leginkább a helyét Donald Horowitz (1985) jellemzése, miszerint a választások „párhuzamos népszámlálássá" alakulnak. Ezzel szemben a magyar többség? megyékben a magyar siker szinte biztosra vehet?, míg bizonyos szórványmegyékben még egy magyar képvisel? megválasztásának az esélye is alacsony, így itt a hasznos szavazat elve a választási rendszer országos kompenzációs kosara ellenére is (amely valójában megakadályozza a magyar szavazatok elvesztegetését) nagyobb er?vel hat a román pártokra való átszavazás irányába.
Harmadrészt az is látható, hogy a szórványmegyék közül is a kompaktabb magyar településszerkezettel rendelkez?kben magasabb az etnikai mobilizáció, és a szórt magyar jelenléttel jellemezhet? megyékben gyengébb (els?sorban a dél-erdélyi és bánsági megyék ilyenek). A térszerkezet és a magyarok etnikai mozgósítottságának mértéke között a már említett magasabb átszavazási hajlam mellett még egy tényez? játszik közvetít? szerepet - bár hatását ennek a legnehezebb megragadni -, mégpedig a magyar választók korösszetétele. Említettük már, hogy az elöregedésb?l kifolyólag a magyar lakosság a választóközönségen belül magasabb arányt képvisel, mint a teljes lakosságban, és ez a szórványban, f?leg a szórt térszerkezet? megyékben fokozottan igaz. Ez azonban azért nem kedvez a magyar pártok számára, mivel a részvételi hajlandóság nagyon id?s korban már ismét csökken (Angelusz-Tardos 2005).
Irodalom
Angelusz Róbert - Tardos Róbert: Választási részvétel és politikai aktivitás. In Angelusz-Tardos (szerk.): Törések, hálók, hidak. Választói magatartás és politikai tagolódás Magyarországon. Demokrácia Kutatások Magyar Központja Alapítvány, Budapest, 2005, 323-384.
Bakk Miklós - Székely István: Az RMDSZ és az önkormányzati választások. Magyar Kisebbség, 2000. 3. sz., 110-117.
Bakk Miklós - Szász Alpár Zoltán - Székely István Gerg?: Parlamenti és elnökválasztás Romániában 2004 novemberében. Magyar Kisebbség, 2004. 4. sz., 3-52.
Bakk Miklós - Székely István Gerg?: Egy regionalista vegyes párt esélyeir?l Erdélyben. Magyar Kisebbség, 2012. 1-2. sz., 7-50.
Chandra, Kanchan: Why Ethnic Parties Succeed: Patronage and Ethnic Head Counts in India. Cambridge University Press, Cambridge, 2004.
Chandra, Kanchan: What is an Ethnic Party? Party Politics, 2011, 17(2), 151-169.
Cserg?, Zsuzsa: Talk of the Nation. Language and Conflict in Romania and Slovakia. Cornell University Press, Ithaca, NY, 2007.
Horowitz, Donald L.: Ethnic Groups in Conflict. University of California Press, Berkeley, CA, 1985.
Kiss Tamás: Az RMDSZ és az erdélyi magyar választók. Szociológiai vázlat. Pro Minoritate, 18. évf., 2009. 1. sz., 34-57.
Kiss,Tamás - Barna Gerg? - Székely István Gerg?: A társadalomépítést?l a klientúra-építésig. Az RMDSZ és a magyar választók közötti kapcsolódás átalakulása. Magyar Kisebbség, 2013a, 2. sz., 7-40.
Kiss,Tamás - Barna Gerg? - Székely István Gerg?: Etnikai szavazók. Az RMDSZ mobilizációs képessége 1990-2012 között. Kézirat, 2013b.
Lijphart, Arend: Democracy in Plural Societies: A Comparative Exploration. Yale University Press, New Haven, 1977.
Pitkin, Hanna: The Concept of Representation. University of California Press, Berkeley, 1967.
Reynolds, Andrew - Reilly, Benjamin - Ellis, Andrew: Electoral System Design: The New International IDEA Handbook. IDEA, Stockholm, 2005.
Spirova, Maria: The Ethnic Parties as Democratic Actors: an Analytical Framework. Part I: Beyond Numbers? The Electoral Strategies of Ethnic Parties. Paper presented at the ECPR Joint Sessions of Workshops, 10-15 April, 2012, Antwerp.
Stroschein, Sherrill: Measuring Ethnic Party Success in Romania, Slovakia, and Ukraine. Problems of Post-Communism, 2001, 48(4), 59-69.
Sza?sz Alpa?r Zolta?n - Bakk Miklo?s: Euro?pai parlamenti va?laszta?sok - elso? alkalommal. Magyar Kisebbse?g, 2007. 3-4. sz., 7-69.
Székely István: Választottunk... Az 1990-es és 1992-es parlamenti, valamint az 1992-es önkormányzati választások megyei eredményeinek értékelése. Magyar Kisebbség, 1996. 2. sz., 15-70.
Székely István Gerg?: Ethnic Voting as Issue Voting? Non-participation and Crossover Voting among Ethnic Hungarians in Romania and Slovakia. MA Thesis, Central European University, Budapest, 2007.
Székely István Gerg?: Egyéni választókerületes többségi rendszer arányos kimenetellel? Románia új választási rendszere. Pro Minoritate, 2009. 1. sz., 7-33.
Wolfinger, Raymond E.: The Development and Persistence of Ethnic Voting. American Political Science Review, 1965, 59(4), 896-908.
Jegyzetek
[1] A kisebbségi magyar választók viselkedésének szisztematikus és a nemzetközi szakirodalmat következetesen alkalmazó tanulmányozása csak a 2000-es évek második felében vett lendületet (Kiss 2009; Kiss-Barna-Székely 2013a, 2013b; Székely 2007; Bakk-Székely 2012). Korábban inkább az egyetlen választásra összpontosító esettanulmányok voltak jellemz?ek (pl. Bakk-Szász-Székely 2004; Bakk-Székely 2000; Székely I. 1996; Szász-Bakk 2007).
[2] Szintén közvetlenül választják a helyi és megyei tanácsokat, a polgármestereket és (2008 óta) a megyei tanácselnököket. Ebben a szócikkben azonban a helyhatósági választásokkal nem foglalkozunk.
[3] A D'Hondt módszer lényege, hogy a pártok szavazatait elosztják az 1, 2, 3, 4, ... osztósorral, majd az így kapott hányadosokat csökken? sorrendbe rendezik. Ha k mandátum vár elosztásra, akkor az els? k legnagyobb hányadosra jár egy-egy mandátum. Lásd Reynolds-Reilly-Ellis (2005, 177-178).
[4] A Hare-kvóta a legegyszer?bb használatban lév? kvóta, valójában az összes érvényes szavazat és a szétosztandó mandátumok hányadosát jelenti (Romániában csak a parlamenti küszöböt teljesít? versenyz?kre, illetve a független jelöltekre leadott szavazatokat számolják be a számlálóba). Lásd Reynolds-Reilly-Ellis (2005, 177).
[5] 2007-ben az RMDSZ és T?kés László összesített eredményét értjük ez alatt.
[6] Az 1992 és 2008 közötti választások esetében a képvisel?házi eredmény jelenik meg, 2012-re viszont a szenátusi eredményt használtuk, mivel a szenátus esetében az EMNP-nek lényegesen több jelöltje volt. Ezért a 2012-re vonatkozó adatoknak a korábbiakhoz való viszonyításakor szem el?tt kell tartani, hogy a képvisel?házi eredmény valamivel alacsonyabb lenne.