Az urbanizáció jelensége két különböz? (összefügg?) folyamatot takar, amelyet a magyar nyelv, nagyon találóan a városodás, illetve a városiasodás fogalmakkal illet. A városodás els?sorban a városi népesség számának, illetve arányának a növekedésére utal (mennyiségi folyamat), ami a városok lakosságának növekedése (migráció) vagy pedig a települések jogi státusának a változása révén is megvalósulhat. A városiasodás ezzel szemben a települések egészére jellemz? min?ségi változás, ami a gazdasági tevékenységek, az életmód, vagy viselkedésmód kialakulása és/vagy meger?södése (min?ségi változás) nyomán alakul ki. Az urbanizáció ezen vetületét az angolszász szakirodalom az urbanizmus fogalommal illeti.
A jelenkori társadalomtudományok egyik axiómája, hogy a modern társadalom egy urbanizált társadalom. 2008 óta a világ lakosságának több mint fele városban él, a megavárosok száma is folyamatosan növekszik. Az ENSZ el?rejelzései szerint 2050-ben a világ népességének 70 százaléka városon fog élni. Ezek az általánosnak mondható trendek nem mindenkit érintenek azonos mértékben: míg a nyugati, fejlett világ (Észak-Amerika, Észak- és Nyugat-Európa, Japán) esetében a városi népesség aránya már 1950-ben meghaladja az 50 százalékot, jelenleg pedig a több mint 70 százalékot, a fejletlen országok esetében a folyamat jelent?s mértékben a jelenben, illetve az elkövetkez? években zajlik majd le.
Az urbanizációs folyamat egyik legjelent?sebb teoretikusa Leo van den Berg (1987), négy egymást követ? urbanizációs szakaszt megkülönböztet? elméletében a koncentráció, dekoncentráció ciklikus folyamataira, valamint a meghatározó tényez?kre figyel.
A folyamat kezdetben a gyors növekedés vagy városrobbanás fázisával kezd?dik: az iparosítás id?szaka ez, amikor a városok népességszáma rohamosan növekszik. Jellemz?je a falu-város migráció és az er?teljes térbeli koncentráció. Mivel a világ országaiban eltér? id?pontban kezd?dött el az ipari forradalom, a modern urbanizáció is eltér? id?szakokban jelentkezett. Míg Anglia már a 18. században eljutott ebbe a stádiumba, Kelet-Európában a 19. század végén, a 20. század els? évtizedeiben bontakozik ki, a fejl?d? országokban csak a múlt század közepén jelenik meg (van den Berg 1987). A második szakaszban beindul a szuburbanizáció: a gazdasági és infrastrukturális fejlettség lehet?vé teszi, hogy f?ként a fels?középosztálybeli rétegek elhagyják a belvárost, és a számukra kedvez?bb lakókörülményeket biztosító kertvárosokba költözzenek. A városnövekedés lassul, majd a nagyvárosok központjaiban csökkeni kezd a népesség, míg az el?városok, kertvárosok gyorsan fejl?dnek. Ebben a szakaszban nemcsak a városi népesség szuburbanizációja következik be, hanem az ipar, illetve az egyre fejlettebb szolgáltató szektor szuburbanizációja is. A folyamat az Egyesült Államokban az 1930-as években, Nyugat-Európában pedig a II. világháborút követ?en jelentkezett, Kelet-Európában jelenleg is zajlik.
Az el?z? folyamatok következményeként következik be a dezurbanizáció fázisa: a városi lakosság száma a városból való kiköltözések miatt csökken. A folyamat viszont nem csupán népességcsökkenést, hanem a városok bevételeinek csökkenését is jelenti, ami pedig a városi szolgáltatások min?ségének romlását és a városi életmód jellegének változását vonja maga után. Az 1970-es években kezd?dik a folyamat, f?ként az Egyesült Államok keleti partvidékén, Angliában, illetve Észak-Nyugat-Európa területén. A folyamatlánc végén a reurbanizáció szakaszát találjuk? a többnyire politikai és adminisztratív ellen-intézkedések következtében a város népességszáma ismét n?ni kezd. Bizonyos városrészek felújítása révén olyan kreatív kategóriák költöznek a városba (diákok, m?vészek, yuppiek), akiknek a közelség el?nyökkel jár, és akik egyben a szolgáltató szektor számára is fizet?képes keresletet jelentenek. Ez a folyamat az, amit egyes szerz?k (Hudson 1980; Zukin 1982; Gale 1984) gentrifikációnak vagy revitalizációnak neveznek.
A urbanizáció korai szakaszában a gyors városnövekedés és életmód közötti kapcsolatra sokan felfigyeltek, a hatásokat rendszerint elmarasztalták. A társadalmi kérdések iránt érzékeny írók, költ?k, filozófusok (lásd Dickens, Orwell, Tocqueville vagy Booth írásait) szerint a város els?sorban az imoralitás, a b?nözés színhelye. Ez a szemlélet nem volt idegen a korai szociológusoktól sem, akik a város elidegenít? hatásairól írtak. E megközelítés legjelent?sebb alakja a Chicagói Iskola egyik illusztris tagja, Luis Wirth, Urbanism as a Way of Life ([1938], 1973) cím? tanulmányának következtetése, hogy az egyén számára a város egy elidegenít? környezet, amely eltér az ember természetes világától. Szerinte a város az emberi közösségnek egy új formáját hozza létre, amit modern életstílusnak nevez. A városi személytelen, elidegenedett, magányos életmódot a lélekszám, néps?r?ség és heterogenitás (Wirth 1973, 43-47) alakítja. Ebb?l a három elemb?l kiindulva írja le a város lakóinak életmódjára kifejtett hatását, lényegében az urbanizmust.
Wirth szerint a lélekszám növekedése megváltoztatja a társadalmi kapcsolatok jellegét. Mivel a városi ember egyre több emberrel érintkezik, egyre kevesebbel tud személyes, közvetlen kapcsolatba lépni. Növekv? számú kapcsolatai egyre kevésbé intenzívek, ahol egyéniségüknek egy szeletét jelenítik meg, a kapcsolataik szegmentáltakká válnak, amit Wirth a nagyvárosi személyiség skizoid jellegével fejez ki (Wirth 1973, 44). A néps?r?ség els?dleges következménye a differenciálódás és specializálódás, ami a társadalmi struktúra komplexitását fokozza. A diverzifikáció következménye a különböz? életmódok találkozása, amely az értékek relativizálódásához vezet, és növeli a toleranciát, ami a racionalitás és a szekularizáció el?feltétele. A diverzifikálódó társadalomban az együttélés jogi szabályozása is szükségessé válik, amelynek legkönnyebben felismerhet? szimbólumai a közlekedést szabályozó jelz?táblák vagy az óra (Wirth 1973, 54-55). A heterogenitás arra utal, hogy az egyén különböz? társadalmi kategóriákhoz tartozó, egymástól eltér? személyekkel kerül kapcsolatba, ugyanakkor maga is különböz? csoportok tagja lesz. Mindez megtöri a társadalom hagyományos rétegz?dési formáit: a kategóriák közötti határok kevésbé lesznek merevek, könnyebben átléphet?ek, a társadalmi különbségek sokkal képlékenyebbek és sokfélék, jellemzo?vé válik a norma-instabilitás (Wirth 1973, 56).
A város tehát a legkülönböz?bb embertípusok gy?jt?helye, akiknek a munkamegosztás révén más-más feladatokat kell elvégezniük. Ezáltal a város verseny formájában lehet?séget ad az egyénnek arra, hogy megvalósítsa önmagát, jutalmazza az excentrikusságot, az újdonságot, a hatékonyságot, a találékonyságot. Ugyanakkor egy nagyon ero?s uniformizáló és kiegyenlít? hatása is van (Wirth 1973, 59-63).
Wirth egyik legjelent?sebb kritikusa Herbert Gans, aki gondolatait Urbanism and Suburbanism as Ways of Life (1962) cím? tanulmányában foglalta össze. Szerinte a városi népesség jelent?s része viszonylag homogén csoportokból áll, amelyek olyan társadalmi és kulturális er?forrásokkal rendelkeznek, amelyek elég hatásosan védik ?ket a lélekszám, a néps?r?ség és a heterogenitás Wirth által említett következményeit?l. A városi életmód távolról sem homogén, els?sorban lakhely és társadalmi kategória függvényében változik, s bár egymástól teljesen különböz? kategóriák élnek egymás közelségében, nagy s?r?ség? és heterogén környezetben, életmódjuk nagyon eltér?en formálódik (Gans 1962, 630-634). Gans megfogalmazásában tehát nem városi életmód, hanem városi életmódok vannak. A gazdasági feltételek, a kulturális jellemz?k, az életciklus és a lakóhely ugyanakkor jobb magyarázatai az életmódoknak, mint a puszta statisztikai mutatók (létszám, a néps?r?ség vagy a heterogenitás).
Az urbanizáció folyamata nem függetleníthet? el olyan társadalmi, gazdasági illetve politikai folyamatoktól mint a modernizáció vagy az iparosodás. Henderson (2003) szerint a társadalom gazdasági helyzete meghatározza az urbanizáció mértékét és jellegét: amennyiben a kett? összhangban áll egymással „egyensúlyi urbanizáció"-ról beszélhetünk, amennyiben az összhang felbomlik, alul vagy túlzott urbanizációról van szó. A túlzott urbanizáció fogalma az '50-es és '60-as években vált széles körben használatossá a Harmadik Világ országaiban lezajló folyamatok jelölésére. A túlzott urbanizáció esetében az urbanizáció mértéke meghaladja a gazdaság kapacitását, azaz a városi népesség gyorsabban növekszik, mint a városi munkalehet?ségek. A városok ilyen jelleg? növekedése nagyfokú munkanélküliséggel vagy alulfoglalkoztatottsággal, súlyos lakáshiánnyal, nagyszámú hajléktalannal és a bádogvárosok megjelenésével vagy növekedésével jár(t) (Sjoberg 1965; Sovani 1964). Ezzel szemben a kelet-európai országok az er?ltetett iparosítás id?szakában alulurbanizálttá váltak (Szelényi 1996), ugyanis a szocializmus alatt a városi ipari munkahelyek növekedése megel?zte a városi lakosság számának növekedését. Ez a folyamat az er?ltetett iparosítási politika következménye, amely a nem termel? beruházásokon - mint a lakásépítés vagy iskolák, kórházak, akár boltok létesítése - próbált spórolni, hogy az ipari beruházások mértékét maximalizálhassa.
A szocialista városok alacsonyabb urbanizációs fokát Szelényi (1996) három perspektívából bizonyítja: kisebb változatosság, a terület alacsonyabb fokú kihasználtsága és a városi széls?ségek kisebb mérték? jelenléte. Kisebb változatosság esetében beszédes különbséget mutató példa a berlini fal két oldalán a városi szolgáltatások (boltok, éttermek, hirdetések és utcai árusok) közötti különbség (Szelényi 1996, 300). A terület alacsonyabb kihasználtsága azzal magyarázható, hogy a városi területek túlnyomórészt állami tulajdonban voltak, a várostervez?knek nem kellett a telekárakkal kalkulálni. Nagylelk?en bánhattak a területtel, és több figyelmet szentelhettek az esztétikának, mint a költségkímél? megoldásoknak. Erre jó példa a kelet-berlini grandiózus Alexander Platz (Szelényi 1996, 301-302).
Harmadsorban a kapitalista városok társadalma szélesebb spektrumú volt, nagyobb mértékben jelentkeztek a széls?ségek. A kelet-európai városok esetében a b?nözés, a szegénység széls?séges megnyilvánulásainak (koldusok, hajléktalanok, prostitúció, drogkereskedés) gyakorisága sokkal alacsonyabb volt, mint a nyugati országokban. Ennek oka a szociális ellátás viszonylagos sikerében és a hatósági ellen?rzés szigorúságában keresend?. A szocializmus azon célkit?zése, hogy mindenkinek legyen valamilyen lakása és munkahelye, megakadályozta a városi széls?ségek elterjedését (Szelényi 1996, 302-303).
A posztszocializmus olyan jelleg? változásokat hozott, amelyek következtében a városi folyamatok is egyre inkább a nyugatira jellemz? minták szerint kezdenek m?ködni: a társadalmi különbségek n?nek, ami a társadalmi szegregációra is hatással van. A növekv? új középosztály és a fels? osztály új lakóhelyekre költözik, ami kertvárosiasodáshoz és a belváros dzsentrifikációjához vezethet.
A kortárs városszociológiai elméletek egyik jellemz? kérdésfelvetése a posztmodern város empirikus megragadása és teoretizálása, amelynek során egy fontos episztemológiai kérdés merül fel: ha azt állítjuk, hogy posztmodern világban élünk, ez hogyan ragadható meg? Van-e ennek empirikus megnyilvánulása, vagy csupán egy Foucault-i értelemben vett másfajta értelmezése és megértése a városi realitásnak? (Urry 1991; Zukin 1991).
Szakirodalom
Gale, Dennis E.: Neighborhood Revitalization and the Postindustrial City: A Multinational Perspective. Lexington Books, Lexington, 1984.
Gans, Herbert J.: Urbanism and Suburbanism as Ways of Life. In Rose, Arnold (ed.): Human Behavior and Social Process. Houghton Mifflin Co., Boston, 1962, 625-648.
Hudson, James R: Revitalization of inner-city neighborhoods: an ecological approach. Urban Affairs Quarterly, 1980, 15, 397-408.
Sjoberg, Gideon: A preindusztriális város. In Szelényi Iván (szerk.): Városszociológia. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1973, 108-121.
Sovani, Nilcanth V.: The Analysis of Over-Urbanization. Economic Development and Cultural Change, 1964, 7(2), 113-122.
Szelényi, Iván: Cities under socialism - and after. In Andrusz, Gregory - Harloe, Michael - Szelényi, Iván (eds): Cities after Socialism: Urban and Regional Change and Conflict in Post-Socialist Societies. Blackwell Publishers, Oxford, 1996, 286-317.
Urry, John: Consuming Places. Routledge, London, 1995.
van den Berg, Leo: Urban Systems in Dynamic Society. Gower Publishing Company, Aldershot, Hants, 1987.
Wirth, Luis: Az urbanizmus mint életmód. In Szelényi Iván (szerk.): Városszociológia. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1973, 41-64.
Zukin, Sharon: Loft Living: Culture and Capital in Urban Change. John Hopkins University Press, Baltimore, 1982.
Zukin, Sharon: Landscape of Power: From Detroit to Disneyworld. University of California Press, Berkeley, 1991.