megoszt


Urbanizáció
Szerző:  Gagyi József

Gagyi József

 

Urbanizáció

 

A második világháború utáni, máig tartó időszakban a romániai társadalmi változások közül, az indusztrializáció mellett a legfontosabb volt a társadalom urbanizációja. Ebben az időszakban vált a román - és a romániai magyar - társadalom tömegében városlakóvá. A társadalomtudományban az urbanizációt a modernizáció egyik részfolyamataként kezelik, tehát azt lehet mondani, hogy ebben az időszakban, és elsősorban az urbanizációs folyamatokban formálódott Romániában a modern (tömeg-, fogyasztói) társadalom. A lendület azonban 1989 után (tulajdonképpen már a nyolcvanas évek végén) megtorpant, a folyamat kétirányúvá vált, hiszen a városra beköltözöttek egy része visszaáramlott falura. Húsz év alatt az urbanizáció legfőbb mutatója, a városi lakosságszám stagnált.

 

Az urbanizációt magyarra két fogalommal fordítják: városodás és városiasodás. Andorka Rudolf szerint a városodás a városi lakosság számszerű növekedését, a városiasodást a civilizációs feltételek, az életmód változását nevezi meg. Pál Judit álláspontja: a városkutatás a demográfiai (városodás) és viselkedési (városiasodás) urbanizációra kell hogy koncentráljon, nem feledkezve meg a történészeket foglalkoztató strukturális urbanizációról sem (súlypontok eltolódása, központok átrendeződése) (Pál 2003,13).

A kelet-európai urbanizációra vonatkozó elméletek ma már együtt értelmezik a szocialista és posztszocialista urbanizációs jelenségeket (Pásztor 2006, 40-43). Enyedi György álláspontja szerint a kelet-európai országok urbanizációjára a megkésettség jellemző, de illeszkedik egy univerzális urbanizációs modellbe. Szelényi Iván véleménye szerint a nyugatitól teljes mértékben eltér a szocialista urbanizáció, meg mindaz, ami ebből következik (divergens modell). A szocialista városokra az alulurbanizáltság jellemző: a városi ipari munkalehetőségek gyorsabban növekedtek, mint a városok állandó lakossága, ezért nagyszámú beköltözővel, valamint ingázóval kellett számolni. Ugyancsak emiatt a városok térbeli koncentrációja nagyobb, mint a nyugati városoké. Az alulurbanizáltság jellemzői: kisebb változatosság (lakáskörülmények, szolgáltatások), a terület alacsonyabb kihasználtsága (a tervezést, építést nem befolyásolták a telekárak) és a városi szélsőségek mérsékelt jelenléte (mindenkinek volt valamilyen munkahelye és lakhelye).

 

A második világháború utáni mobilitás első időszakában, a Gheorghiu-Dej korszakban az urbanizáció egyértelműen a „munkások államának" megszilárdítását, a gyors iparosítást szolgálta. A Ceauşescu-diktatúra kibontakozása hozta el a homogenizációnak - esetünkben a falu-város különbségek gyors csökkenésének - politikáját. A szocialista nemzetfejlesztés, államfejlesztés részeként uralkodóvá vált az a társadalom-átalakítási elképzelés, amelyben az ipari mutatók mellett, azokkal egyenlő értékben a városok számának, a városi lakosság arányának növekedése a fejlődés/haladás legfontosabb mutatója. Az irányelvek szerint a román nemzetnek a kommunizmusban modern, azaz városon élő nemzetté kell válnia. 1948-ban 152 város volt Romániában, 1976-ban már 236 (64%-os növekedés). A XI. pártkongresszuson elfogadott program szerint a városi lakosság aránya az ezredfordulón körübelül 70% lesz, ekkor az ország harmincmillió lakosából 21 millióan fognak a közel 600 városban lakni (1. táblázat).

Ez az elképzelés távolról sem vált valósággá, a városi lakosság aránya 1989-ben csak 53,2% (2. táblázat). Ebben az időszakban a lineáris növekedés párosult az adminisztratív intézkedések nyomán bekövetkezett ugrásokkal. 1956-ban és 1966-ban, a népszámlálásokkal egybekötve, megnövelték a városok számát. Ennek következtében például 1955-ben 27%, 1956-ban pedig 31,4% az urbanizáltsági arány. Az 1968-as területi-közigazgatási átszervezéskor is addig községekként számon tartott települések egész sorát nyilvánították várossá. 1948-ban, a korszak kezdetén a legnépesebb vidéki város Temesvár. Az elkövetkezendő évtizedekben ezt a helyet Kolozsvár veszi át. 1989 végén 260 város (ebből 56 municípium) alkotta Románia városszerkezetét. Ekkor Brassó a legurbanizáltabb megye (urbanizáltsági mutató 76%).

Az 1977-es népszámlálás adatai mutatják azt a változást, amely a városszerkezetben az 1968-as megyésítés után bekövetkezett. Ekkor ugyanis a 16 tartományi (regionális) központ helyett 40 adminisztratív központot (megyeközpontot) alakítottak ki. Egyértelmű, hogy azok a kisebb városok, amelyek megyeközpontok lettek, bekerültek a fejlődés fősodrába. Ez akkor látszik még jobban, ha összehasonlítjuk a megye más városainak gyarapodásával. Ide sorolható a Hargita megyei változás is: 1966-ban Csíkszeredának 15 339, Székelyudvarhelynek 18 224, Gyergyószentmiklósnak 13 828 lakosa van. Tizenegy év múlva ezek a számok: 30 936, 28 738 valamint 17 748.

Az 1968-as területi-adminisztratív átszervezésnek és az iparosítási és urbanizációs politikának valóban történelmi hatásai voltak: átstrukturálták Románia városszerkezetét, kialakították a nagyvárosok után következő, közepes nagyságú, regionális adminisztratív-gazdasági szervező szerepet játszó városok sorát.

Az 1989 utáni folyamatok is világosan mutatták, hogy a városok ruralizálódtak: olyan lakosság költözött be, melynek egy része átmenetileg elfogadta a változtatást, de

1. a városban is idegenként, jobbára paraszti életminták és -vezetés szerint viselkedett,

2. amikor tehette, szívesen visszaköltözött az igazi életterébe, a faluba.

Családok százezrei ezeken az új városi helyszíneken megmaradtak falusiaknak abban az értelemben, hogy nem integrálódtak a városi társadalomba és kultúrába, a városi tereket, a városi életmód nyújtotta alkalmakat a faluról hozott szociális kapcsolathálók mentén, falusi viselkedési modellek adaptálásával élték meg. Az irányított urbanizációhoz Romániában nem társult a mobil tömegek városi szocializációjának a követése, szervezése (Csedő-Ercsei-Geambaşu-Pásztor 2004, 22)

A városi lakosság számának csökkenése 1989 után általánossá vált. Példaként Erdély és a Partium magyarok által is lakott városainak 1989 utáni lakosságcsökkenésére lehet hivatkozni (lásd a 3., 4., 5. táblázatokat).

 

A romániai magyarság a szocializmus korszakában, akárcsak a két világháború között, az országos városodást meghaladó arányban volt városlakó. 1980-ban már a városokban és ezekhez csatolt peremközségekben 901 000 fő lakott, ez akkor a magyarság 52,9 %-a volt (Semlyén 1980, 52). Ekkor deklarálták a romániai magyarságot, az addigi elképzeléseken, szemléleten változtatva, „urbánus nemzetiségnek".

A szocialista korszakban Erdélynek Románián belül kiemelt szerepe volt a városfejlődésben. Varga E. Árpád adatai szerint egy valóságos „városrobbanás" zajlott ekkor, főleg a dél-erdélyi ipari zónában (Varga 1998). 1956-ban 27 új települést nyilvánítottak városnak ebben az országrészben, ezzel az országos városállomány 46 százaléka erdélyi lett, és ez az arány azóta sem csökkent. A régióban a városi lakosság aránya már 1977-ben elérte az 50%-ot, és 1992-ben már 57,4% volt.

A régió városi lakosságának 1930-ban 37,9%-a magyar volt (csak 34,4% román). Az etnikai arányok a román állampolitikai beavatkozás nyomán, az államalkotó nemzet javára lényegesen megváltoztak (6. táblázat). Ezt a korszakot a román etnikum városodása, a városok elrománosodása dominálja, és 1992-ben az erdélyi románok 59 százaléka élt városon, ugyanez a magyarok esetében 56 százalék (Varga 1998, 193). A hatvanas-hetvenes években nőtt ugyan a nagyvárosi magyarság létszáma (7. táblázat), de csökkent a lakosságon belüli aránya, hiszen a betelepülők 85%-a nem magyar etnikumú volt (Varga 1998, 195).

 

A szocializmus korszakában, valamint 1989 után a romániai magyar társadalom urbanizációs/urbánus viselkedését tanulmányozó tudományos vizsgálódások száma viszonylag kevés. 1989 előtt nem voltak erre hivatott intézmények, képzett szakértői csoportok. Az 1984-ben megjelent Változó valóság. Városkutatás c. könyv szerkesztőjének megállapítása szerint „A kutatás műhelyei a szerkesztőségek voltak, és műhelyekben és műhelyeken kívül lassan kristályosodott az a felismerés, hogy a romániai magyarság életében bekövetkezett változást (publicisztikus megfogalmazásban: »városlakó nemzetiség vagyunk«) nyomon követni elemi tudományos igény és feladat, elemi kötelesség." (Egyed 1984, 8)

A hatvanas évek közepétől kezdtek megjelenni a sajtóban a városi társadalom egyes jelenségeivel foglalkozó, publicisztikai, figyelemfelhívó írások - ezeknek a repertóriumát a Változó Valóság. Városkutatás c. kötetben tették közzé (Repertóriumok 1984). A téma megragadására vállalkozó első szerkesztőségi teljesítmény a 1980-as Korunk Évkönyv, amelyet nehéz volt szerkeszteni, mert „nincsenek előzményei " - szakemberek vannak, de, ahogy a szerkesztő fogalmaz, „ az önálló könyvek, gyűjteményes kötetek szintézise azonban nemzetiségi viszonylatban még késik." (Veress 1980, 6). Várostörténet, a város jelene, városi életmód, nemzetiségi lét és városiasodás alkotják a négy körbejárt témakört. Kiemelkedik az írások közül a már idézett Semlyén István tanulmányon kívül Várhelyi István írása (Várhelyi 1980), valamint az Aradi József által összállított, ma is érvényes Urbánus szótár.

A második szerkesztői-kiadói teljesítmény: az 1984-ben megjelent Változó Valóság. Városkutatás. A szerkesztő - a műfajmegjelölésre is utalva - határozottan fogalmaz: „a városszociológia nálunk még részben faluszociológia (avagy vándorlásszociológia) - s egy ideig az is marad" (Egyed 1984, 7) Egyben kijelenti: a tanulmányozható valóságban egyaránt fellelhető „a régi és az új városi magyar lakosság", a történelmi- és jelenkutatás egyaránt fontos. A kötet egyetlen nagyvárosi környezetben készült kutatása inkább a múltba vezet: Pillich László, Vetési László és Vincze Zoltán tanulmánya a kolozsvári magyar hóstáti közösség népesedési és szerkezeti alakulásával foglalkozik - hogy miért, az akkoriban köztudott: az idősebb hóstátiak kertjeibe fokozatosan tömbházak kerülnek, kihal a kolozsvári magyarság egy jellegzetes csoportja, megszűnik az általuk kialakított, működtetett társadalmi-etnikai városi tér. Pillich László továbbviszi a megkezdett munkát: 1985-ben jelenik meg a kolozsvári peremkörzetek társadalma mintegy száz évre visszanyúló történeti kutatásának eredményeit bemutató kötete (Pillich 1985).

 

Az 1989 utáni első évtized - amikor már egy népszámlálás (az 1992-es) is alkalom volt arra, hogy lövészárkokat ássanak, és egy romániai nagyváros, jórészben a szocialista urbanizáció „eredményeképpen" véres etnikai konfliktus színtere volt (Marosvásárhely 1990 március) - nem kedvezett a városkutatásnak. A kivételt a csíkszeredai KAM-Regionális és Antropológiai kutatóközpont munkatársai jelentették, akik a szocialista urbanizációt, a városi szimbolikus térfoglalási gyakorlatot vizsgálták, és erről több tanulmányt is megjelentettek (Biró A. Zoltán 1994, Bodó 2000). Az szemmel látható volt, hogy az urbanizációs folyamatok gyorsan változnak, kialakul a nyugati városokból ismert szuburbanizáció, megindul a városi szegénység réteggé formálódása, a lebontott gyárak helyén vagy a városok szélén bevásárlóközpontok épülnek. Magyarországon ekkor születtek, majd jelentek meg Varga E. Árpádnak a romániai társadalomkutatást, így az urbanizáció kutatását is alapozó népszámlálási statisztikái, feldolgozásai (pl. Varga 1998). Az ezredforduló után lépett színre az új kutatónemzedék. Mindeddig a legfontosabb városszociológiai, magyarok által végzett kutatás (és magyarul megjelentetett kutatási eredmény) egy fiatal szociológus-csoport úttörő munkája a kolozsvári rurális bevándorlókról (Csedő-Ercsei-Geambasu-Pásztor 2004). Marosvásárhely nagyvárossá válásáról is készült tanulmány (Gagyi 2007). Megjelent az első városszociológiai egyetemi tankönyv, benne eddig nálunk alig ismert elméleti megközelítésekkel: külön fejezet szól a tér társadalmi felépítésének, városképeknek és várospercepcióknak legújabb elméleteiről, vagy a városi szegénységről (Pásztor 2006). Elkezdődött a posztindusztriális városi terek, a jellegzetesen új, például ifjúsági térhasználati formák vizsgálata. A különféle, városban és városról folyó, a diszciplínák határait átlépő (szociológiai, városföldrajzi, kommunikációtudományi, városantropológiai, közgazdasági), most induló kutatások eredményeiről is jelennek már meg tanulmányok (Pl. Erdélyi Társadalom 2006. 2. sz.). Igaz, ezek közelítésmódja már más, mint a szocializmus korszakának városkutató „műhelyeié": a szaktudomány szempontjait alkalmazzák, és kevésbé szolgálják az önismeret alakítását.

 

Szakirodalom

Biró A. Zoltán: Szocialista urbanizáció a hatvanas-hetvenes években. Az átmeneti életformákban működő stabilizációs stratégiák vizsgálata a Csíki-medencében. in Antropológiai Műhely 5., 1994, 95-135.

Bodó Julianna (szerk.): Miénk a tér? Szimbolikus térhasználat a székelyföldi régióban. Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2000.

Csedő Krisztina - Ercsei Kálmán - Geambașu Réka - Pásztor Gyöngyi: A rurális bevándorlók. Az elsőgenerációs kolozsvári városlakók társadalma. Scientia Kiadó, Kolozsvár, 2004.

Egyed Péter: Előszó. In uő (szerk.): Változó valóság. Városkutatás. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1984, 5-9.

Gagyi József: Iparosítás és nagyváros-építés Marosvásárhelyen az 1950-1960-as években. In Pál-Antal Sándor - Novák Zoltán (szerk.): Marosvásárhely történetéből. Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2007, 220-230.

Meașnicov I. - Hristache I. - Trebici Vl.: Demografia orașelor României. Sub redacția Vl. Trebici. Editura Științifică și Enciclopedică, București, 1977.

Pál Judit: Városfejlődés a Székelyföldön. 1750-1914. Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2003.

Pásztor Gyöngyi: Városszociológia. Elméletek és problémák. Kolozsvári Egyetemi Kiadó - Presa Universitară Clujeană, Kolozsvár, 2006.

Pillich László: Városom évgyűrűi. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1985.

Semlyén István: Hétmilliárd lélek. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1980.

Varga E. Árpád: Városodás, vándorlás, nemzetiség. In uő: Fejezetek a jelenkori Erdély népesedéstörténetéből. Püski, Budapest, 1998, 180-217.

Várhelyi István: Város és etnikum. In Korunk évkönyv, 1980. Kolozsvár-Napoca, 1980, 173-186.

Veress Zoltán: A szerkesztő asztalánál. In Korunk évkönyv, 1980. Kolozsvár-Napoca, 1980, 5-9.

 

A témához tartozó más bibliográfia

 

A. Gergely András: Nemzetiség és urbanizáció Romániában. Héttorony Kiadó, Budapest, 1988.

Gagyi József: Város térváltozások, térváltozatok. Korunk, 2010. 2. sz., 19-27.

Hunya Gábor (szerk.): Románia területi fejlődése és regionális politikája. In uő (szerk.): Románia 1944-1990. Gazdaság- és politikatörténet. Atlantisz-Medvetánc, Budapest, 1990.

Pásztor Gyöngyi - Péter László: Kolozsvár, mint márka - útban egy posztmodern város felé? Szociológiai tanulmány egy erdélyi város jellegének és arculatának változásáról. Erdélyi Társadalom, 2006. 2. sz., 41-58.

Plugor Réka: A szimbolikus konfliktus kivetítődései Kolozsváron. Erdélyi Társadalom, 2006. 2. sz., 59-82.

Vécsei Károly: A migráció és urbanizáció egyes vonatkozásai Romániában. Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Intézete, Budapest, 1993. /Történeti demográfiai füzetek, 12. sz./

*** Repertóriumok (Ifjúmunkás 1969-1980, Utunk 1969-1978, Korunk 1969-1979, A Hét 1970-1979, Falvak Dolgozó Népe 1968-1980) In: Egyed Péter (szerk.): Változó valóság. Városkutatás. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1984, 241-258.

 

1.    táblázat. A romániai városi lakosság növekedésére vonatkozó prognózis

 

Teljes lakosság

(ezer)

Városi lakosság

(ezer)

Urbanizáltsági fok

(százalék)

Átlagos évi növekedés

(százalék)

1975

21 240

 9543

 44,9

 2,9

1980

 22 418

 11 206

 50,0

 3,3

1985

 23 682

 13 438

 56,7

 3,7

1990

 24 941

 16 507

 66,2

 4,2

Forrás: I. Marinescu és R. Halus tanulmánya, Meașnicov-Hristache-Trebici 1977, 177.

 

2.  táblázat. A romániai városi lakosság növekedése 1948-2008 között

 

Városlakók száma

Népességen belüli arányuk

1948

 3 713 139

 23,4

1956

 5 474 262

 31,3

1966

 7 305 714

 38,2

1977

 9 395 729

 43,6

1989

 12 311 803

 53,2

1992

 12 391 812

 54,3

2002

 11 435 080

 52,7

2008

 11 835 828

 55,0

 

3.  táblázat. Nagyvárosok lakosságának változása 1990-2002 között

(1990-ben 100 000-nél több lakos, százalék. Zárójelben a 2002-2008 közötti további tendencia - ennek mértéke az előző 12 évnél lényegesen kisebb.)

Bukarest

 ‒ 1,36 (csökken)

Resica

 ‒ 26,09 (csökken)

Brassó

 ‒ 18,97 (csökken)

Szeben

 ‒ 15,09 (csökken)

Szatmárnémeti

 ‒ 13,61 (csökken)

Arad

 ‒ 10,22 (csökken)

Marosvásárhely

 ‒ 8,13 (csökken)

Temesvár

 ‒ 7,37 (növekszik)

Nagyvárad

 ‒ 6,82 (csökken)

Kolozsvár

 ‒ 6,57 (növekszik)

Nagybánya

 ‒ 4,5 (csökken)

 

4.  táblázat. Közepes városok lakosságának változása 1990-2002 között

(1990-ben 50 000-nél több lakos, százalékban. Zárójelben a 2002-2008 közötti további tendencia - ennek mértéke az előző 12 évnél lényegesen kisebb.)

Medgyes

 - 24,15 (csökken)

Vajdahunyad

 - 19,63 (csökken)

Petrozsény

 - 14, 14 (csökken)

Lugos

 - 13,47 (csökken)

Sepsiszentgyörgy

 - 12,1 (csökken)

Gyulafehérvár

 - 9,53 (csökken)

Déva

 - 9,17 (csökken)

Torda

 - 9,08 (csökken)

Zilah

 + 0,55 (csökken)

Beszterce

 + 3,02 (növekszik)

 

5.  táblázat. Közepes és kisvárosok lakosságának változása 1990-2002 között

(1990-ben 50 000-nél kevesebb lakos, százalékban. Zárójelben a 2002-2008 közötti további tendencia - ennek mértéke az előző 12 évnél lényegesen kisebb.)

Szalonta

 - 20,12 (csökken)

Nagykároly

 - 18,35 (csökken)

Gyergyószentmiklós

 - 14,33 (csökken)

Csíkszereda

 - 13,32 (csökken)

Székelyudvarhely

 - 13,02 (csökken).

Székelykeresztúr

 - 13,01 (csökken)

Fogaras

 - 12,85 (csökken)

Kézdivásárhely

 - 12,18 (csökken)

Segesvár

 - 11,06 (csökken)

Nagyenyed

 - 9,21( csökken)

Szászrégen

 - 4,82( csökken)

Máramarossziget

 - 4,42( csökken)

Dicsőszentmárton

 - 3,88( csökken)

Dés

 - 3,24( csökken)

Szováta

 + 14,38( csökken)

 

6.  táblázat. Erdélyi városok etnikai arányainak változása 1910-1992 között

 

román

magyar

német

zsidó

1910

 17,7

 64,6

 15,3

 2,4

1930

 34,9

 37,9

 13,2

 10,4

1941

 34,2

 47,5

 11,9

 3,9

1956

 56,2

 31,6

 8,1

 2,2

1966

 64,6

 26,9

 6,6

 0,5

1977

 69,3

 23,8

 4,8

 0,2

1992

 75,6

 20,3

 1,6

 0,1

 

7.  táblázat. Erdélyi nagyvárosok magyar lakosságszáma 1966, 1977

 

1966

1977

Kolozsvár

 76 900

 85 400

Nagyvárad

 63 000

 75 700

Marosvásárhely

 60 200

 81 800

Szatmárnémeti

 34 500

 47 600

Temesvár

 31 000

 36 200

Arad

 31 000

 34 300

Brassó

 27 800

 34 000

Nagybánya

 20 600

 25 300


 
 
 
 
 
 
 
 
 
ELŐZŐ SZÓCIKK

KÖVETKEZŐ SZÓCIKK