Meghatározás. A kollektivizálás egy nagyobb folyamat, a vidéki társadalom, földtulajdon és gazdálkodási mód átalakításának része volt. A kollektivizálás lényege a vidéki földtulajdonnak magántulajdonból közös (kollektív) tulajdonba való átszervezése, az önálló kisgazdának pedig a a kollektív gazdaság munkásává való beszervezése.
Terület. A Székelyföldön (mivel a jelzet téma csak az adott kor közigazgatási beosztásának figyelembevételével kutatható) 1949–1950. szeptember 8 között a négy székelynek tekintett megyét (Udvarhely, Háromszék, Csík, Maros) értjük, 1950. szeptember 8 – 1952. szeptember 27 között Maros tartományt és Brassó tartomány székelyek lakta rajonjait, 1952. szeptember 27 – 1961. január 1 között a Magyar Autonóm Tartomány (MAT) területét; 1961. január 1 – 1962 között a Maros-Magyar Autonóm Tartományt, valamint Kézdi és Sepsi rajonokat Brassó tartomány területéb?l.
Szaknyelvezet. A „mez?gazdaság szocialista átszervezése” terminust az egész átalakítási folyamatra alkalmazták. A „szövetkezetesítés” az egyéni gazdaságoknak mez?gazdasági vagy állattenyésztési társulásokba (társas gazdaságokba) való beszervezését; a „kollektivizálás” az egyéni vagy társas gazdaságok kollektív gazdaságokba való átalakítását jelentette. De a kollektivizálás terminust használták általános értelemben is, az egész átszervezési folyamatot értve alatta.
Kutatási korlátok. Az er?szakos és nyomásgyakorló módszerek alkalmazásáról csak akkor van (a kés?bbi visszaemlékezéseket és interjúkat leszámítva) írásos adatunk, ha kifejezetten ilyen irányú kivizsgálásra kaptak parancsot az állami és pártszervek. Ennek megfelel?en az 1950 nyarán történt er?szakos beszervezésekr?l vannak csak adataink, ezért err?l az id?szakról aránytalanul többet tudunk, ami tükröz?dik jelen szócikk felépítésében is. Más korlát a pontos (terület és létszám) és egymással összehasonlítható adatok hiánya, ami miatt nem szerepelnek ilyenek.
Modellek. A kollektivizálás során három gazdasági üzemegységet szerveztek: a kollektív gazdaságban a tagok teljes földterülete és f?bb munkaeszközeik közös tulajdonúvá váltak, a belép? családok a kollektív gazdaság munkásaivá váltak. A tagok megtarthatnak bizonyos számú háziállatot és egy kis földdarabot a család szükségletére, valamint az ennek megm?veléséhez szükséges mez?gazdasági eszközöket.
A TOZ típusú mez?gazdasági társulás/társas gazdaságokat 1952-ben kezdték szervezni. (Kés?bb ezeket mez?gazdasági társulásokká, majd társas gazdaságokká nevezték át.) Ezekben a term?terület, valamint a m?veléséhez szükséges mez?gazdasági eszközök és igásállatok a gazdák tulajdonában maradtak, és be lehetett lépni a földterületüknek csak egy részével is. A tagok földterületeit tagosították, a legfontosabb munkálatokat közösen végezték, a termést a tulajdonosok bevitt földjeinek arányában osztották szét. Itt is munka- és termelési terv alapján m?velték a földet, a társulás nem oszlott fel a mez?gazdasági év végén, és lehet?ség volt közös (osztatlan) alap létrehozására is.
Mivel nem volt sem területi, sem létszám alsó határ, akár 4-5 családdal is alakítottak mez?gazdasági társulásokat.
Ezeket a mez?gazdasági társulásokat átmenetinek tekintették, és a kollektivizálás utolsó hullámában mindegyiket átalakították kollektív gazdasággá.
A járadékos mez?gazdasági termel?szövetkezetben a tagok teljes földterületükkel beálltak a szövetkezetbe, de annak tulajdonjoga a gazdálkodóé maradt. A jövedelmet a munkanap-egységek (75%) és a földterület nagyságának arányában – járadékként – (25%) számították ki. Székelyföld területén csak két ilyen típusú mez?gazdasági üzemegység alakult, és 1962-ig ezeket is átszervezték kollektív gazdaságokká.
A kollektivizálás módszerei. Alkalmaztak er?szakos módszereket (fizikai er?szak: bántalmazás, gyilkosság, bezárás, karhatalmi szervek igénybevétele az aláiratáshoz; pszihikai nyomásgyakorlás); adminisztratív-jogi nyomásgyakorló módszereket (kényszermunka, munkahelyr?l való eltávolítás, kilakoltatással, feljelentéssel, bírósági eljárással való fenyegetés, zsarolás múltbéli kihágással), továbbá ösztönz? módszereket (földosztás), de pár esetben alkuhelyzetr?l is van tudomásunk.
Tágabb értelemben a kollektivizálást segítették el? a vidéki lakosságot sújtó jövedelem- és munkaer?-elvonási tehnikák (kényszer-beszolgáltatás, munkaer?-kötelezettség), a terményforgalmazás- és szállítás kontrollja is.
A kollektivizálás eseménytörténete a Székelyföldön
A kollektivizálás els? id?szakában, 1949 márciusa és 1950 májusa között a négy székely megyében nincsenek adataink er?szakos módszerek alkalmazásáról. Ekkor ösztönz? módszerekkel a nincstelen és szegény földm?ves réteget vonták be a gazdaságokba, majd, hogy meglegyen az el?írt három hektár föld/család arány, néhány nagygazdát is beszerveztek.
1950 júniusa és szeptember közepe között – központi nyomásgyakorlásra – beindult a tömeges kollektivizálás, amikor Maros és Háromszék megyében nyomásgyakorlással és er?szakos módszerekkel mentek végbe „beszervezések”. Csík és Udvarhely megyében egyel?re csak a kollektív gazdaság székházához szükséges birtokelkobzásokról vannak írásos adataink.
Az id?szakban kivégezték Udvarfalván Nagy László, Vadadon Kiss István kuláknak min?sített gazdálkodókat félelemkelt? célzattal.
Az er?szakos szervezésekre válaszul 1950 szeptemberében a volt Háromszék megye területén, zömmel 1950. szeptember 17. körül, 8–12 helységben, és a volt Kis-Küküll? megye Maros tartományhoz csatolt részén, szeptember 13–16 között, 5–8 helységben, kollektivizálás-ellenes megmozdulásokra került sor.
A megmozdulások hasonlóan zajlottak: az elégedetlenség vagy valamely, akár véletlen esemény hatására tömeg ver?dött össze, és tüntetni kezdtek a kollektív gazdaság ellen. A megmozdulás a továbbiakban történhetett békésen – ekkor aláírásokat gy?jtöttek a közös gazdaság feloszlatásáért, és a kérvényeket állami vagy pártszervekhez juttatták el, néha népes küldöttséggel. De válhatott er?szakossá is a megmozdulás: az összever?dött tömeg megrohanta a községházát, megsemmisítették a beiratkozási íveket, elkergették és/vagy bántalmazták a pártszervez?ket és a helyi vezet?ket, el?zték az államhatalom helyi képvisel?it.
A tüntetésekre adott államhatalmi válasz esetenként er?szakos volt, máshol pedig ideiglenes kiegyezésre törekedtek.
A volt Háromszék megyében elhurcolták a felbujtónak tekintett családokat. 1950. szeptember 22-én tizenkét volt Háromszék megyei helységb?l 34/44 családot (138/141 személyt) hurcoltak el, akik egyrészét börtönbe zárták, másrészüket a Román alföldre deportáltak.
A helybeliek megpróbálták falustáraikat megvédelmezni, az összecsapás nyomán a karhatalom Sepsigidófalván lel?tte Zsigmond Andrást és Jancsó Vilmost, Maksán pedig Sorbán Györgynét (szül. Zöldi Berta) és Fazakas Andrásnét (szül. Soós Gizella).
A volt Kis-Küküll? megye területén – eddigi ismereteink szerint – az államhatalom más utat választott: a hangadónak tekintett személyeket kizárták a kollektív gazdaságokból, ami az érintettek gazdasági megnyomorítását jelentette, hiszen eszközöket és állatokat csak papíron kaptak vissza, ellenben megm?velésre távoles?, rossz min?ség? földeket adtak nekik, nehezen teljesíthet? vetéstervvel. Emellett az állam több gazdasági támogatást adott az érintett gazdaságoknak, hogy ezzel csillapítsák le a kollektívellenes hangulatot.
A pártvezetés az országban több helyen el?forduló megmozdulások miatt leállította a kollektivizálást, és az 1951. szeptemberi párthatározatában nyilvánosan elítélte az er?szakos módszerek használatát, névszerint említve a volt Háromszék és Kis-Küküll? megyéket. Ennek nyomán 1951. szeptember 26-án leváltották Maros Tartomány pártf?titkárát (aki egyik irányítója volt a Háromszék megyei kollektivizálásnak) és a mez?gazdasági ügyekért felel?s titkárát (aki a Kis-Küküll? megyei szervezést vezette).
1952-ben még volt egy tömeges kollektivizálási próbálkozás, az ekkor alkalmazott eszközök közül csak adminisztratív nyomásgyakorló módszerek (kilakoltatás, földterület el?nytelen cseréje, magánjavak eltulajdonítása, kuláknévjegyzék-b?vítés) használatáról van adatunk Régen rajonból.
1952-t?l 1961-ig a kollektív gazdaságok helyett a mez?gazdasági társulások szervezésére törekedtek, amely vonzóbb volt, és így könyebb volt megszervezni.
1953-ban járt le az a három év, amely után – a kollektív gazdaságok eredeti, 1949. évi alapszabályzata szerint – a tagok kiléphettek a közös gazdaságból. Ezt kihasználva tömegesen adtak be kilépési kérvényeket, amit a hatalom egyéni és csoportos nyomásgyakorlással próbált leszerelni. A kilépési kérések két helységben voltak tömegesek: K?rispatakon és Vadadon. Ez utóbbi helységben nagygy?lésen „leleplezték”, majd kicsúfolták a felbujtással vádolt Kiss. T. János gazdát, aki attól való félelmében, hogy a Szekuritáte elviszi, öngyilkos lett.
1954-ben is inkább szövetkezeteket szerveztek: az évben csupán két kollektív gazdaság jött létre a 24 mez?gazdasági társulás mellett.
1955-ben egyetlen kollektív gazdaság és 35 mez?gazdasági társulás alakult a tartományban, de mind a két üzemtípusnál csekély a területi és létszámnövekedés. Ebben az évben a kollektív gazdaságok és mez?gazdasági társulások területe 12,5%-a volt az egyéni gazdaságok korábbi szántóterületének, és a tartomány földm?veléssel foglalkozó családjainak 8,4%-a volt kollektív gazdaság tagja.
1956-ban a magyarországi események hatására lelassult a székelyföldi kollektivizálás, 1956. július 31-én a a kollektív gazdaságok, egyszer? társulások és mez?gazdasági társulások a MAT-ban a szántóterület 14,4%-át birtokolták (az országos átlag 21,5% volt).
1957 els? felében újra tömegesen adták be a kilépési kéréseket a kollektív gazdasági tagok, valószín?leg szintén a magyarországi események hatására. 1957. augusztus 10-én a tartományi pártbizottság határozatot hozott a szövetkezetesítés felgyorsításáról, majd nagyarányú mozgósítás történt: november és december hónapokban 8181 agitátort küldtek ki a falvakba kollektivizálni, amely nyomán decemberben egy kollektív gazdaságot és 47 társas gazdaságot avattak fel, és majdnem 4,5 ezer családot léptettek be a már létez? egységekbe.
1958 els? harmadában ismét kisebb ütem? a kollektivizálás, de 1958. június 8-a után 251 községi (szervez?) kollektívát alakítottak 2013 taggal, a már meglév? 10 457 helyi szervez? mellé, így az év végéig a mez?gazdasági társulások földterülete és létszáma több mint megháromszorozódott a MAT-ban. 1959-ben kisebb ütem? a szervezés, de így is az év során a mez?gazdasági társulások területe megduplázódott.
1960-ban a mez?gazdasági társulások létszáma meghaladta a 100 ezer családot, területük pedig elérte a 285 ezer ha-t. A tartomány vidéki lakosságának jó részét beszervezték a mez?gazdasági társulásokba („szövetkezetesítették”), a továbbiakban a társulások kollektív gazdaságokká való átszervezése zajlott. A szervezés f?ként a téli hónapokban történt, hogy ne zavarják meg a terménybetakarítást.
1961. augusztus 1-ig a kollektív gazdaságokba beszervezték a tartomány földm?ves családjainak 31,4%, illetve a tartomány kollektivizálandó területének 31%-át. Ekkor már a szocialista szektorban dolgozott a mez?gazdasággal foglalkozó családok 87,8%-a.
1962. március 1-jén a kollektivizálást befejezettnek nyilvánították Udvarhely, Marosvásárhely, Dics?szentmárton és Régen rajonokban. Ekkor már tömeges volt a kollektivizálás, abban a hónapban pl. 17 ezer agitátor és 3700 helyi képvisel? szervezte a kollektív gazdaságokat.
1962. március 10-én befejezettnek nyilvánították a Maros tartományi kollektivizálást, de 1962 áprilisában és júliusában (!) is még avattak fel két kollektív gazdaságot a tartományban, és az év közepéig folyamatos volt az egyéni gazdálkodók beiratása, a mez?gazdasági társulások kollektív gazdasággá alakítása, és azok összevonása.
A kollektivizálás következményei
A földtulajdont illet?en: háztáji gazdaságok szintjére redukálódott a magántulajdonú term?föld; a kollektív- és állami gazdaságok váltak a földterületek tulajdonosaivá.
A gazdálkodási módot tekintve a önálló kisgazdaság elt?nt, helyette a kollektivisták brigádokba szervezve együtt m?velték a földet, az egyéni érdekeltség hiánya miatt silány min?ségben, és ez a nem gépesíthet? mez?gazdasági munkafázisoknál a rendszer végéig fennmaradt. A nagymérték? elvonás miatt a háztáji gazdaságok szerepe felértékel?dött.
A vidéki társadalomban a birtokolt föld nagysága volt az egyik els? hierarhizáló tényez?: a magántulajdonú föld területének nivellálásával a nagygazda elit megsz?nt. Addig nincstelen vagy szegényparasztokat – a kommunista pártba való belépésük után – tettek meg a kollektív gazdaságok tisztvisel?ivé, lehet?séget adva számukra egy felfelé tartó társadalmi mobilitási pályához.
A megélhetés létalapjának, a magántulajdonú földnek az elvétele kényszer? területi mobilitást indított el: a nagyobb fizetés jelentette vonzer? mellett els?sorban a megélhetési kényszer miatt a fiatal korosztály tömegesen választott városi munkahelyeket, és telepedett át vagy ingázott városra.
Teljes korosztályok kiesése miatt a helyi szokások is megritkultak. Bizonyos vallásos ünnepeket betiltottak, és elt?ntek egyes, a magántulajdonú mez?gazdasághoz köt?d? szokások.
Az értékrend és a morál megváltozik, hiszen a „közös”, a kollektív gazdaság javaiból legitimnek tekintik a lopást, így egy kett?s mércéj? közerkölcs alakul ki. A szorgalom, pontosság, alaposság, tisztességes munka hátránnyá válik a közös gazdaság keretei között, ehelyett az „ügyeskedés” (lopás a közösb?l) és a szerteágazó kapcsolatháló válik fontosabb értékké.
Szakirodalom
Bakó József: Géppisztollyal l?tték le. Brassói Lapok 2001. január 19.
Balogh László: Történelem a homlokráncban. Gidófalva 1950. Charta, Sepsiszentgyörgy, 2000.
Bárdi Nándor (szerk.): Autonóm magyarok? Székelyföld változása az „ötvenes” években. Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2005.
Benk? Levente: Minden, ami egyszer volt. Maksa 1950 szeptember és utána. Székelyföld, 2003. március.
Bottoni, Stefano: Sztálin a székelyeknél. A Magyar Autonóm Tartomány története (1952–1960). Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2008.
C?t?nu?, Dan – Roske, Octavian: Colectivizarea agriculturii în România, vol. I. Dimensiunea politic? 1949-1953. INST, Bucure?ti, 2000.
Dezvoltarea agriculturii RPR. Culegere de date statistice. Direc?ia Central? de Statistic?, Bucure?ti, 1965.
Dobrincu, Dorin – Iordachi, Constantin: ??r?nimea ?i puterea. Procesul de colectivizare a agriculturii în România. Polirom, Ia?i, 2005.
Dobrincu, Dorin: Colectivizarea, cote ?i revolte ??r?ne?ti în vestul Rom?niei (1949). Anuarul Institutului Rom?n de Istorie Recent?, vol. I. Bucure?ti, 2002.
Gagyi József: A krízis éve a Székelyföldön: 1949. Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2004.
Iancu, Gheorghe – ??r?u, Virgiliu: Un episod din implicarea Securit??ii în colectivizarea agriculturii rom?ne?ti. Anuarul Institului de Istorie Cluj-Napoca, 1998, Editura Academiei Rom?ne, Bucure?ti, 2000.
Kristó Tibor (szerk.): Kuláksors. Székely kulákok történetei. Státus Kiadó, Csíkszereda, 1999.
Levy, Robert: Gloria ?i dec?derea Anei Pauker. Polirom, Ia?i, 2002.
Máthé János: Magyarhermány kronológiája (1944–1964). Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2008.
Oláh Sándor: Csendes csatatér. Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2001.
A Román Munkáspárt II. Kongresszusa. Állami Politikai Könyvkiadó, Bukarest, 1956.
Statutul model al gospod?riei agricole colective. Editura PMR, [Bucure?ti], 1950.
